KTE – ESMTK meccsek a múltban, esélyek a hétvégén

Szerencsét hozott az előző forduló előtt készített hasonló poszt, amiben a következő ellenfelünkkel korábbi közös meccseinket tekintettük át. Összeszedtem az elmúlt 75 év bajnokságaiból azokat a meccseket amiket soron következő ellenfelünk ellen vívtunk, hátha ez is segít ahhoz, hogy most is győztesként hagyjuk el majd a pályát. 😉

Két közös évünk volt, hatszor mérte össze erejét a két csapat korábban a másodosztályban, mivel első közös évünkben az alapszakaszt rájátszás követte a bajnokságban.

Az egymás elleni mutatók számunkra kedvezőbbek, mert a hat meccsből háromszor nyertünk, háromszor megosztoztunk a pontokon, majdnem kétszer annyi gólt szereztünk, mint ők.

Egy győzelemmel vasárnap is megelégednénk.



Nézzük hogyan teljesített eddig ősszel a két csapat:

Három hely és 7 pont választja el a két gárdát egymástól, igaz vendéglátónk egy meccsel kevesebbet játszott.

Érdekes, hogy a pesterzsébetiek sokkal jobban, eredményesebben szerepelnek idegenben, mint odahaza. Hazai mérlegük alapján 12. a csapat (lásd itt). Igaz a kecskemétiek viszont az idegenbeli teljesítményükkel nem dicsekedhetnek, mert ők ezen a listán két győzelemmel és két vereséggel tizedikek (lásd itt).

Reméljük, hogy a 2-3 helynyi különbségek és a jobb formamutatók miatt a vendégek nyerik a vasárnapi meccset. Elemzéseknél az utolsó öt forduló eredményességét szokták vizsgálni. Ezeken a meccseken minden meccsét megnyerte a KTE, míg a hazaiak teljesítménye ugyanebben a szakaszban eléggé felemásra sikerült: 1 győzelem, két döntetlen, 1 vereség és egy elhalasztott mérkőzés a Honvéd2 ellen.

Hajrá lilák, hajrá Kecskemét!