NB3 Közép TIPPMIX ~ 6. forduló

Az első öt fordulóból négyben lila-fehér kötődésű szurkolók írták a tippmagyarázatot, csak egy fordulót írt teljesen független játékos. Az egyensúly fenntartása érdekében most egy olyan embert sikerült megnyerni a poszt tartalmi részének írására, aki csöppet sem vádolható részrehajlásra a Kecskemét irányába, mivel ő dunaújvárosi szurkoló.

Ez az év nem úgy sikerült eddig sem neki, sem csapatának, ahogy tervezték, de itt a lehetőség a javításra.

Lássuk Zolee-Dpase tippjeit:

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – KECSKEMÉT
Lehet megköveznek páran Kecskeméten, de számomra csalódás a lilák szereplése eddig. Én már azt hittem a hatodik fordulóra magasan vezetik majd a tabellát. Úgy tűnik idegenbe nem is megy igazán. A lelkes újonc csapat jó formában van, a kecskemétieknek itt vért kell majd izzadniuk a sikerért, de meg lesz.  Tipp: V

VÁC – SZEKSZÁRD
A Váctól is jóval többet vártam. A Szekszárd hozza az elmúlt években megszokott trendet, jó szezonkezdés után egyre inkább beleszürkülnek a mezőnybe. Erős döntetlen szaga van az összecsapásnak.  Tipp: D

BP.HONVÉD II. – ESMTK
Fővárosi rangadó. Az erzsébetiek a bajnokesélyesek ellen eddig rendre elvéreznek, de a többiek ellen hozzák a kötelezőt. A Honvéd magára találni látszik. Érdekes összecsapás lehet belőle. Tipp: D

IVÁNCSA – DABAS-GYÓN
Számomra mindig is szimpatikus csapat volt a „gyóni” Dabas. Aczél Zoltán jó munkát végez és most sem lesznek kiesési gondjaik. Ettől függetlenül a listavezetőnek hoznia kell a kötelezőt és hozzák is. Tipp: H

RÁKOSMENTE – KÖRÖSLADÁNY
Szépen szerepel az újonc és a labilis, rapszódikus Rákosmente otthonában is komoly esélyük lehet a pontszerzésre. Tipp: D

SZEGEDI VSE – TAKSONY
Két nem éppen csúcsformát futó csapat találkozóján a hazaiaknak össze kell kapniuk magukat végre ha nem csak egy évre szeretnének maradni a harmadosztályban. A Taksony mintha kicsit elfogyott volna, bár a bajnokságnak ebben a szakaszában ezt még korai kijelenteni. Tipp: H

DUNAÚJVÁROS – KOZÁRMISLENY
Talán csapatom is magához tért végre az első három forduló bakijai után és rálelt a győzelem útjára. A két csapat az elmúlt években rendre döntetlen játszott az újvárosi stadionban, mindannyiszor remek mérkőzésen. A baranyaiak lendülete megtörőben, míg a hazaiak most kezdenek belelendülni. Bízom benne, hogy meglesz. Tipp: H

FC DABAS – FTC II.
A forduló rangadóján két remek formában lévő csapat találkozik. Némileg meglep a fradi tartalék jó szereplése. A dabasiakról gondoltam, hogy Szabó Istvánnal ott lehetnek az élmezőnyben. Mondhatni hatpontos találkozó, ám annyi nem lesz. Csak egy. Ide is, oda is. Tipp: D

MONOR – PAKS FC II.
Mélyrepülésben a monoriak. Őket is bajnokesélyesnek vártuk, de egyenlőre a kiesés szele fúj egy kicsit arra… Nyilván ők jobbak ennél ahol most vannak. A paksiak küzdenek becsülettel, de még egy formán kívüli Monor is nagy falat lehet nekik. Tipp: H

MAJOS – ÚJPEST II.
A Tolna megyei kiscsapatnak úgy tűnik egyenlőre erős az NB III. Valószínűleg nem is fognak tudni bent maradni, de egy-egy meccs akár életre szóló élményt is jelenthet nekik. Az Újpest II. van olyan jó, hogy elvigye a három pontot innen, de remélhetőleg egy szoros izgalmas meccsen teszi majd ezt. Tipp: V


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a tipp-poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként a tabella
és a lejátszott meccsek eredményessége háttérszínjelzéssel:


Ebben a fordulóban ezek a pontszámok szerezhetők
a csapatok győzelme esetén, döntetlennél az D alatti értéket kapjátok:



Tippelési határidő: szerda 17:30


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Hódmezővásárhely – Kecskemét
Vác – Szekszárd
Honvéd II. – ESMTK
Iváncsa – Dabas-Gyón
Rákosmente – Körösladány
Szegedi VSE – Taksony
Dunaújváros – Kozármisleny
Dabas – FTC II.
Monor – Paks II.
Majos – Újpest II.


A heti játék eredményhirdetése:

34 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 6. forduló” bejegyzéshez

  1. Hódmezővásárhely- KTE D
    Vác-Szekszárd H
    Honvéd2 – ESMTK D
    Iváncsa- DabasGyón H
    RKSK- Kőrösladány D
    SzVSE- Taksony V
    Dunaújváros- Misleny H
    Dabas- FTC2 D
    Monor- Paks 2 H
    Majos- UTE2 V

  2. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony D
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II.H
    Monor – Paks II.H
    Majos – Újpest II.V

  3. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón D
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  4. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. D
    Majos – Újpest II V

  5. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  6. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  7. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  8. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny V
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  9. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd V
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány X
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. V
    Majos – Újpest II. V

  10. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny V
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  11. Hódmezővásárhely – Kecskemét H
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony D
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II.H
    Monor – Paks II.H
    Majos – Újpest II.H

  12. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. V
    Majos – Újpest II. V

  13. Hódmezővásárhely – KTE D
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd 2 – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szeged – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC 2 D
    Monor – Paks 2 V
    Majos – UTE 2 V

  14. Hódmezővásárhely – Kecskemét H
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  15. Hódmezővásárhely – Kecskemét H
    Vác – Szekszárd V
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón D
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. V
    Majos – Újpest II. V

  16. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
    Vác – Szekszárd V
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón D
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

    1. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
      Vác – Szekszárd V
      Honvéd II. – ESMTK H
      Iváncsa – Dabas-Gyón H
      Rákosmente – Körösladány H
      Szegedi VSE – Taksony V
      Dunaújváros – Kozármisleny H
      Dabas – FTC II. D
      Monor – Paks II. D
      Majos – Újpest II. V

  17. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. D
    Majos – Újpest II. V

  18. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. V
    Majos – Újpest II. V

  19. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  20. Hódmezővásárhely – Kecskemét: V
    Vác – Szekszárd: H
    Honvéd II. – ESMTK: D
    Iváncsa – Dabas-Gyón: H
    Rákosmente – Körösladány: D
    Szegedi VSE – Taksony: D
    Dunaújváros – Kozármisleny: H
    Dabas – FTC II.: H
    Monor – Paks II.: H
    Majos – Újpest II.: V

  21. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szeged VSE – Taksony D
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II H
    Monor – Paks II H
    Majos – Újpest II V

  22. Hódmezővásárhely – KTE V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szeged VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  23. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón V
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  24. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony D
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  25. Hódmezővásárhely – Kecskemét D
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány V
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II V.
    Majos – Újpest II H.

  26. Hódmezővásárhely – Kecskemét H
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II.H
    Majos – Újpest II. V

  27. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK H
    Iváncsa – Dabas-Gyón D
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony D
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. V
    Majos – Újpest II. D

  28. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. D
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  29. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd V
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  30. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd H
    Honvéd II. – ESMTK D
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány D
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. D
    Majos – Újpest II. D

  31. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd D
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony V
    Dunaújváros – Kozármisleny D
    Dabas – FTC II. V
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

  32. Hódmezővásárhely – Kecskemét V
    Vác – Szekszárd V
    Honvéd II. – ESMTK V
    Iváncsa – Dabas-Gyón H
    Rákosmente – Körösladány H
    Szegedi VSE – Taksony H
    Dunaújváros – Kozármisleny H
    Dabas – FTC II. H
    Monor – Paks II. H
    Majos – Újpest II. V

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.