„… Be van fejezve a nagy mű, igen. … „
Elkészült végre a csoportbeosztás, lehet az utakat tervezni, a benzinpénzre valót gyűjtögetni vidéki túrákhoz.
De mennyi is az annyi, mekkora utak várnak a Közép csoport csapataira és azokra, akik elkísérik kedvenceiket idegenbe?
A táblázat bal oldali oszlopában látható mindjárt a Közép csoport 2021-2021-es csoportbeosztása, a számok a másik csapat székhelyétől való távolságát jelzik. Legkevesebbet a taksonyiak utaznak, legtöbbet a mislenyiek. Legrosszabbul talán a Kőrösladány járt, mert nekik minden ellenfélhez több, mint száz kilométert kell utazniuk. Kecskemét a legszerencsésebb abból a szempontból, hogy neki egyedüliként nem kell kétszáz kilométert menni sehova idegenbe.
Korábban készült egy távolság-optimalizálás, amiben az szerepel, mennyi lenne a legkevesebb távolság, vagyis a teljes NB3-as mezőnyből kik vannak legközelebb hozzánk. Mivel 9 fővárosi csapat van, hárommal kalkulálva alig jobb a csak számunkra ideális távolságátlag, mint amit az MLSZ kihozott.
Ez eddig szép és jó, pár nap múlva meglesz a sorsolás, izzíthatjuk a rakétákat és …
…. és mivel a KTE és a Kécske külön csoportba került, ezért egy év múlva vagy két NB2-es csapata lesz megyénknek, vagy egy , vagy egy se ……