Milyen tavasza lesz a KTE-nek?

Választ erre csak május végén kapunk, de a jelen helyzetből, a téli játékosmozgásokból és előttünk álló meccsekből kiindulva azért kalkuláljunk kicsit, hogy mi is várható …

Nézzük az őszi teljesítményt:

Egy évvel korábban a sok döntetlen miatt panaszkodtunk, most a sok vereség miatt lehetünk bosszúsak. Fizikálisan és mentálisan nem voltak rendben a fiúk, mert a meccs végére nagyon gyakran az ellenfélnek sikerült maga javára fordítani az eredményt. Amelyik meccsen gólt, vagy gólokat kaptunk, csak egy góllal kellett volna kevesebbet kapnunk és 13 ponttal több szerepel a csapatunk neve mellett, és annyi ponttal dobogósok lehetnénk!

Természetesen nem csak a védelem a hibás a sok kapott gól miatt, hanem a középpálya és a támadószekció is, mivel ha nagyon sokat a mi térfelünkön van a labda a védelem terhelése az átlagosnál nagyobb. Ezt tapasztalatból tudom, mivel évekig védő voltam anno.

Közel ugyanannyi gólt adtunk és kaptunk. Egy egész egyharmados az átlag, ami ugye azt jelenti, hogy minden meccsen adtunk és kaptunk is egy-egy gólt, minden harmadik meccsen kettőt-kettőt.

A védelem úgy tűnik rendeződött, Nánási és Urbán mellett Asztalos is visszakerül a védelembe, arra a helyre, ahol legjobban tudja segíteni a csapatot. A hátsó alakzat szélein is rend van, tehát reméljük arányaiban kevesebb gólt kapunk majd tavasszal. Ha már ezt sikerül elérni, akkor a támadójáték javulása nélkül is több helyet előreléphetünk. No de ne legyünk kishitűek! Ne elégedjünk meg kevesebb góllal tavasszal se, mint amennyit ősszel sikerült szerezni. 🙂



Nézzük milyen meccsek várnak ránk május végéig:

O – otthon, tehát hazai meccs a Széktóiban, I – idegenben

Nehéz sorsolásunk, mivel első két meccsünket idegenben játsszuk a tabella harmadik és negyedik helyezettje ellen, de ha ezeken a meccseken sikerül elkapni a fonalat az nagy lökést adhatna a csapatnak. Első hazai tavaszi bajnoki meccsünk a kispesti fakó ellen lesz, ezután már felváltva lesz idegenbeli és hazai meccs.



Első meccs a Monor ellen idegenben.
Erről bővebben holnap olvashattok majd.