Kitekintés az NB3 mindhárom csoportjára.

Pár héttel a bajnokság vége előtt pillantsunk rá az NB3-as bajnokság mindhárom csoportjára.
A harmadik, a tizedik és a 15. forduló után már készült egy hasonló táblázat, ahol az újoncok szereplését nézhettük meg. Ezeket ide klikkelve találjuk meg.

Most nézzük mi a helyzet a csapatokkal három fordulóval a vége előtt:

Az Ajka Nyugaton már bajnok, de az előző évben NB2-ből kiesett csapatoknak is nagy esélyük van a bajnoki címre a Közép és Kelet csoportokban. Keleten és nyugaton nagy harc folyik még a bent maradás elkerüléséért, Középen már kitisztultabb a helyzet.

Az újoncok (sárga háttérszínnel vannak jelölve) Nyugaton jobban teljesítettek, nálunk Középen átlagosan, Keleten gyengébben. Ketten nagyon közel állnak ahhoz, hogy csak ideiglenesen voltak ebben az osztályban és mennek vissza a megyébe.


~~~~~~~~

Néhány érdekes dolog leolvasható, ha a három csoportot egyesítjük, és a megszerzett pontszámok (ha az egyezik győzelem, gólkülönbség) alapján rendezzük a csapatokat.

Ez ez a ‘felsőház’, az első 24 csapat (a táblázat így kettévágva kezelhetőbb):

Nyugaton a táblázat első felében a szakadás az egyes csapatok között, középen átlagos, keleten pedig a 9. és a 10. helyezett között van 8 pont különbség. Legjobb újonc a Sényő, Keleten hatodikok, de eredményeikkel megelőzik a Közép csoport negyedik helyezett csapatát, a Dunaújvárost.


Az ‘alsóház’-ban találhatók azok a csapatok, akik a kiesés ellen harcolnak.

Az alsó tíz csapat van kiesőhelyen, a fölöttük lévő 8-10 együttesnek is nagyon meleg lehet még a végjáték, a táblázat elején állók már csak matematikailag kerülhetnek vészhelyzetbe a kiesést illetően.