Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 15. forduló

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Ezzel a fordulóval lezárjuk az őszi szakaszt. Habár lesz még egy tavaszról előrehozott meccs még ezután, de a mostani forduló után számot vethetünk, ki hova jutott a táv felénél. Ezt a számvetést meg is tesszük a következő hét elején, előbb viszont jöjjön a tippelés a mostani -kivételesen szombati (!)- fordulóra.

Heti tippírónk két és fél éve Angliából szurkol kedvenc csapatának,  iváncsaiként az Iváncsa csapatának. Sajnos azóta talán ha öt meccset látott élőben, de ez nem akadályozza meg abban, hogy szorgalmasan tippeljen.
Lássuk Tatár Zsuzsa tippjeit:

Szeol – Iváncsa
A SZEOL nagyon szép mérleggel rendelkezik 8-2-4 otthon is játszik a hétvégén, de érzésem szerint az Ivàncsa botlásra kényszeríti, tippem 1:2

 

Taksony – Paks
Hazai győzelemre tippelek a Taksony nagyobb győzelmi esélyekkel lép pályára, tippem 2:0

 

Rákosmente – Kecskemét
Rákosmente stabilan a középmezőnyben tanyázik, hasonlóan mint ellenfele a Kecskemét a hazai pálya nem nagyon jelent számukra előnyt, tippem 1:2

 

Szekszárd – Hódmezővàsárhely
Két sereghajtó a Szekszárd 7 hete nyert utoljára de még így is nagyobb esélyt látok az ő győzelmükre mint a bukdácsoló Hódmezővásárhelyieknek, tippem 1:0

 

Pécs – Kozármisleny
A Pécsnek a hétvégi siker ellenére nem sok esélye lesz ismét a győzelemre, még ha otthon is játszanak. Tippem 0:1

 

Makó – Dunaújváros
Vendég sikerre tippelek, még ha az újváros nem is nagyon győzedelmeskedik mostanában, tippem 1:3

 

Bp.Honvéd ll. – Szeged-Grosics
Ezen a meccsen a Honvéd győzelmére teszem a tippem az utolsó meccseken jobban teljesít mint a Szeged. Tippem 2:1

 

Szentlőrinc – Dabas
A hazai győzelem számomra borítékolható, bár a Dabas tud meglepetést okozni bárkinek. Tippem 3:1

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés! ?

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂⚽⊃

Tippelési segítségként az  előző forduló eredményei és a tabella:


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
SZEOL – Iváncsa
Taksony – Paks II.
Rákosmente – Kecskemét
Szekszárd – Hódmezővásárhely
Pécs – Kozármisleny
Makó – Dunaújváros
Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics
Szentlőrinc – Dabas

 

 

A heti tippjáték végeredménye
/névsor az eredményesség sorrendje/

 

Az összesített verseny állása:

21 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 15. forduló” bejegyzéshez

  1. SZEOL – Iváncsa 2-0
    Taksony – Paks II. 2-0
    Rákosmente – Kecskemét 1-1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1-0
    Pécs – Kozármisleny 1-1
    Makó – Dunaújváros 0-0
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 2-1
    Szentlőrinc – Dabas 4-2

  2. Szeol- Iváncsa 2-0
    Taksony-PaksII 1-0
    Rákosmente- Kecskemét 2-1
    Szekszárd- Hódmezővásárhely 3-1
    Pécs-Kozármisleny 3-2
    Makó-dunaujváros 0-0
    HonvédII-Szeged-Grosics 3-2
    Szentlőrinc- Dabas 2-2

  3. SZEOL – Iváncsa 1:1
    Taksony – Paks II. 2:0
    Rákosmente – Kecskemét 2:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:2
    Pécs – Kozármisleny 2:0
    Makó – Dunaújváros 2:1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:0
    Szentlőrinc – Dabas 3:1

  4. SZEOL – Iváncsa 2:2
    Taksony – Paks II. 2:1
    Rákosmente – Kecskemét 2:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:0
    Pécs – Kozármisleny 2:2
    Makó – Dunaújváros 0:2
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:0
    Szentlőrinc – Dabas 2:0

  5. SZEOL- Iváncsa 2-0
    Taksony- Paks II. 2-1
    RKSK- Kecskemét 2-2
    Szekszárd- Hódmezővásárhely 1-1
    Pécs- Kozármisleny 1-0
    Makó-Dunaújváros 0-2
    Bp.Honvéd II. -Szeged-Grosics 1-1
    Szentlőrinc- Dabas 2-0

  6. SZEOL – Iváncsa 2:0
    Taksony – Paks II. 1:2
    Rákosmente – Kecskemét 0:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:1
    Pécs – Kozármisleny 1:2
    Makó – Dunaújváros 0:3
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 3:2
    Szentlőrinc – Dabas 3:1

  7. SZEOL – Iváncsa 2:0
    Taksony – Paks II. 1:2
    Rákosmente – Kecskemét 0:1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 2:1
    Pécs – Kozármisleny 2:2
    Makó – Dunaújváros 0:3
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:3
    Szentlőrinc – Dabas 3:0

  8. SZEOL – Iváncsa 2-0
    Taksony – Paks II. 2-0
    Rákosmente – Kecskemét 1-1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 2-1
    Pécs – Kozármisleny 1-0
    Makó – Dunaújváros 1-1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 2-2
    Szentlőrinc – Dabas 3-0

    Tippverseny

  9. SZEOL – Iváncsa 3-1
    Taksony – Paks II.2-1
    Rákosmente – Kecskemét 0-2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1-1
    Pécs – Kozármisleny 2-1
    Makó – Dunaújváros 0-1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1-2
    Szentlőrinc – Dabas 3-0

  10. SZEOL – Iváncsa 2-0
    Taksony – Paks II. 1-1
    Rákosmente – Kecskemét 1-1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1-0
    Pécs – Kozármisleny 1-1
    Makó – Dunaújváros 0-0
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1-1
    Szentlőrinc – Dabas 2-0

  11. SZEOL – Iváncsa 3:1
    Taksony – Paks II. 2:1
    Rákosmente – Kecskemét 2:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 2:0
    Pécs – Kozármisleny 1:2
    Makó – Dunaújváros 1:3
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 2:2
    Szentlőrinc – Dabas 4:0

  12. SZEOL – Iváncsa 1:0
    Taksony – Paks II. 2:0
    Rákosmente – Kecskemét 2:1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:1
    Pécs – Kozármisleny 2:2
    Makó – Dunaújváros 1:1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:0
    Szentlőrinc – Dabas 2:0

  13. SZEOL – Iváncsa 2-0
    Taksony – Paks II. 1-1
    Rákosmente – Kecskemét 1-2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1-0
    Pécs – Kozármisleny 1-2
    Makó – Dunaújváros 0-1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1-2
    Szentlőrinc – Dabas 3-0

  14. SZEOL – Iváncsa: 2-1
    Taksony – Paks II.: 1-1
    Rákosmente – Kecskemét: 1-2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely: 0-0
    Pécs – Kozármisleny: 2-0
    Makó – Dunaújváros: 0-1
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics: 3-0
    Szentlőrinc – Dabas: 2-0

  15. SZEOL – Iváncsa 2:1
    Taksony – Paks II.2:1
    Rákosmente – Kecskemét 1:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 3:1
    Pécs – Kozármisleny 2:1
    Makó – Dunaújváros 1:2
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:3
    Szentlőrinc – Dabas 3:1

  16. Szeol-Iváncsa:0-1
    Taksony-PaksII:1-1
    Rksk-Kecskemét:1-1
    Szekszárd-Hódmezövásárhely:0-0
    Pécs-Kozármisleny:0-2
    Makó-Dpase:1-1
    HonvédII-Szeged:2-0
    Szentlörinc-Dabas:4-1

  17. SZEOL – Iváncsa 1:1
    Taksony – Paks II. 2.0
    Rákosmente – Kecskemét 1:0
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:0
    Pécs – Kozármisleny 1:0
    Makó – Dunaújváros 1:2
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:0
    Szentlőrinc – Dabas 1:0

  18. SZEOL – Iváncsa 1-1
    Taksony – Paks II. 2-1
    Rákosmente – Kecskemét 2-3
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 2-1
    Pécs – Kozármisleny 0-3
    Makó – Dunaújváros 1-3
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 0-3
    Szentlőrinc – Dabas 3-1

  19. SZEOL – Iváncsa 1-1
    Taksony – Paks II. 2-1
    Rákosmente – Kecskemét 0-1
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 3-1
    Pécs – Kozármisleny 1-2
    Makó – Dunaújváros 0-2
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 0-0
    Szentlőrinc – Dabas 1-0

  20. SZEOL – Iváncsa 2:1
    Taksony – Paks II. 2:2
    Rákosmente – Kecskemét 1:2
    Szekszárd – Hódmezővásárhely 1:1
    Pécs – Kozármisleny 1:2
    Makó – Dunaújváros 1:2
    Bp. Honvéd II. – Szeged-Grosics 1:3
    Szentlőrinc – Dabas 5:1

  21. Szeol-ivancsa 1:2
    Taksony-Paks2:2
    RKSK-KTE 2:1
    Szekszárd – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2:1
    Pécs – Kozármisleny 1:1
    Makó – Dpase 1:2
    Honvéd – Szeged 2:2
    Szentlőrinc – Dabas 1:2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.