forrás: alibaba.com

“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – szól a mondás, melyet tévesen Churchillnek tulajdonítanak. Nos az az igazság, hogy az ember már a saját maga által “hamisított” statisztikában sem hihet, hiszen egy hete alaposan befürödtünk vele. 🙂
Mi is történt? A félidei eredményességeket vettük górcső alá, amiből az jött le, hogy a lőrinciek szünet után már nem javítottak, csak egy esetben rontottak a meccs végére, erre most rácáfoltak, és a félidei döntetlent győzelemre hozták. Másik oldalon mi a félidei eredményen a végére javítottunk mindig, kivéve mikor már szünetben is 3 pontunk volt (amit megtartottunk a Paks ellen), annál meg ugye többet nem lehet szerezni egy meccsen. Erre alapoztuk bizakodásunkat, de sajnos ez a statisztikai mutató is változott, hiszen a félidei egy pontot elveszítettük a végére.
Ezek után csak nagyon-nagyon feltételes módon olvassátok a következő ellenfelünk eddigi eredménylistáját, és az ezzel kapcsolatos következtetéseket, mert ez is nagyon becsapós.

A vásárhelyiek az első fordulóban az eddig elég jól szereplő Rákosmentével mérték össze erejüket, döntetlen lett a meccs vége. Ezután folyamatosan tőlünk kapták az ellenfeleket: a második fordulóban Taksonyba mentek és kikaptak, majd a következő két fordulóban előbb a Dabas, majd a Paks2 ellen értek el öntetlent. Vagyis akivel mi ikszeltünk attól kikapott a vásárhelyi csapat, akiket megvertünk azokkal csak döntetlenre futotta erejükből. Elhamarkodott következtetést azért ne vonjunk le, tanuljunk előző heti hibánkból!

A tabellára pillantva tetemes távolság van két csapat között, de ez is becsapós:

Míg mi az előkelő ötödik helyen állunk a tabellán, addig következő vendéglátónk sereghajtó: 11 pozíció és 4 pont választja el a két csapatot egymástól. Különbség annyi, hogy míg ők két döntetlen hoztak a Dabas és a Paks második csapata ellen addig mi ezt a két meccset megnyertük. Ez szép és jó, de ne bízzuk el magunkat, ne gondoljuk azt, hogy könnyű dolgunk lesz vasárnap Vásárhelyen.

Legtöbben csak azokat az adatokat, igazolásokat hiszik el, amik saját igazukat támasztják alá, emiatt hajlamos az ember úgy láttatni az információkat, hogy a számára kellemes végkifejletet lássa más is. Erre jó példa az idegenbeli-hazai mérleg is:

Vasárnapi vendéglátónknak eddig két hazai meccsen van túl, mindkettőn döntetlen eredmény született, mi eddig csak egyszer voltunk vendégségben, onnan három ponttal távoztunk.

 

A fentieket figyelembe véve, és azt, hogy ezek a statisztikai mutatók gyakran csalósak, egyezzünk ki idegenben a hétvégére alapból egy döntetlennel, de a fiúk biztos 3 pontért mennek, és ez így van jól. Legyen nekik igazuk, és győzelemmel távozzanak vasárnap a pályáról!  😉

 

Mindent bele fiúk, kell a győzelem, mert ezután olyan sorozat következik, amikor erősebbek lesznek az ellenfelek (Kozármisleny, Dunaújváros, Szeged-Grosics, Iváncsa, SZEOL).

Hajrá lilák, hajrá Kecskemét!