A tippverseny a következő fordulótól kezdődően később záródik, mert már nem szombaton és vasárnap, hanem csak vasárnap lesznek az NB3-ban a bajnoki meccsek. A következő héttől vasárnap négy órakor kezdődik a forduló, és ahogy egyre korábban sötétedik egyre korábban lesznek a meccsek, november végén már vasárnap délután egykor. Egy kivétel lesz csak a vasárnapi játéknapban ősszel: november harmadik hétvégéjén, a válogatott meccs miatt kivételesen 17.-én szombaton lesz a forduló.
Játékosaink megszokták azt, hogy csütörtökön már kint van a játékra invitáló tipp-poszt a kte.taccs.hu oldalon, ezért ezen nem változtatunk, így egy nappal több ideje lesz mindenkinek tippjei kialakítására, mert a vasárnapi meccskezdések miatt vasárnap kora délutánig lehet ezután tippelni. 🙂
~ ~ ~
Oknyomozó módon viszont utánanéztünk kinek lesz az jó, ha minden meccs vasárnap lesz? Lássuk az eredményt:
Nem lesz jó, a csak vasárnapi meccsidőpont
– a játékosoknak, mert ha sportemberhez viselkednek, akkor szombaton este nincs bulizás, szórakozás; az évben 30 vasárnap délutánjuk mindig oda ezt nem a családjukkal, barátaikkal tölthetik; sőt mivel minden második meccsük idegenben van ezeken a napokon egész vasárnapjuk oda,
– csapat mellett lévő stábtagoknak szintén az év vasárnapjainak nagy része így a családtól távoli elfoglaltságot jelent,
– végül, de nem utolsó sorban a szurkolóknak se jó a vasárnap délutáni kezdés.
Az a néhány ‘szent őrült’ aki eddig követte a csapatot idegenbe ezután jobban meggondolja, hogy elmegy-e egy 100-200 kilométeres útra, és késő este hazaérve mennyire lesz kipihent majd másnap reggel a munkába induláshoz.
Kinek jó hát a vasárnapi meccskezdés. Nem fogjátok kitalálni, de az MLSZ-nek!!!
Szurkolói zúgolódás volt, mikor nyilvánosságra került a módosítás, és hiába jelezték, hogy a versenyszabályzat értelmében a meglévő sorsolást csak a klubok kétharmadának írásos kérése alapján lehet módosítani. Ilyen pedig nem volt. Az MLSZ előrángatott valahonnan egy 2-3 évvel ezelőtti MLSZ Főtitkári határozatot, amiben azt írták, hogy olyan szépen mutatna, ha az NB1-es meccsek szombaton, az NB2-es és NB3-as meccsek vasárnap lennének megtartva.
Az ész megáll! Egy évekkel ezelőtti főtitkári határozattal felülírtak egy versenyszabályzatot???
Az előző bekezdésben leírt negatív hatásokat nem mérlegelték, és azt se, hogy többen esetleg megnéznének egy hétvégén több másod-, vagy harmadosztályú meccset is, ha nem egy időpontban lennének, de eddig az íróasztal melletti gondolkodás már nem terjed ki! 🙁
„Nincs néző, nincs néző, de miért?”
Nagyon álságos ezek után az MLSZ ilyen kérdése, mert a nézők távoltartása érdekében ők tesznek a legtöbbet.
Felmerülhet a jogos kérdés, ha ennyire egyértelmű, miért nem változtat az MLSZ az ésszerűség irányába, és állítja vissza az eredeti sorsolást, ami szerint szombat-vasárnap vannak az NB3-as meccsek annak megfelelően, hogy melyik csapat melyik napra kérte?
A válasz egyszerű: a saját felsőbbrendűségét, méltóságát sértené, ha elismerne, hogy hibázott. Sajnos a klubok hiába tiltakoznak, azt halkan, csendben teszik. Úgy hallottam az NB2-es klubok is nehezményezték korábban a vasárnapi meccskezdést, de az MLSZ hiába a klubok szövetsége, úgy látszik ott a kluboknak sajnos szava nincs. 🙁