Ha nehezen is, de sikerült nyernünk Félegyházán és olyan előnybe kerültünk a bajnokságban, hogy azt már megnyertük a hátralévő négy fordulótól függetlenül.
Kétszáz tippjáték alatt csak kétszer sikerült telibe találnom a csapat végeredményét. Először első idegenbeli megye egyes meccsünket (akkor 4:1-re nyertünk Soltvadkerten), a másodikat pedig most a hét végén. Remélem ezután gyakrabban sikerül majd.

Ezen a héten rutinos tippelőnk vállalt az eredmények szöveges magyarázatát, lássuk fala számára mit mutatott a jósgömb:

 

Nem tudom, hogy véletlen vagy tudatosan történt, de ha jól emlékszem nem az első alkalom, hogy a hozzám közel álló két csapat beharangozóját rám bízták. Soltvadkert a szívem csücske, Kiskőröshöz pedig 20 év munkaviszony és sok baráti kapcsolat fűz.
Na, de vágjunk bele!

 

Kiskunhalas – Kalocsa
A halasi alakulatnak halvány esélye még van a dobogót elérni. Ha komolyan gondolják, ezt a mérkőzést nyerniük kell. 2-1

 

KLC – Kecel
Remélem a bajnoki cím ünneplése nem tart el a hét végéig, így hozza a csapatunk a kötelezően elvárható eredményt. 4-1

 

Lajosmizse – Bácsalmás
A mizseieknek hatalmas esélye van és megléphet a kiesőjelöltek elől, ha nyer. A vendégeket képesnek tartom legalább a döntetlen elérésére. 1-1

 

Kunszállás – Kkfélegyháza
Azt hiszem, hogy nem sértek meg senkit ha azt mondom, hogy a hazai csapat sorsa megpecsételődött. A vendégek viszont a dobogóért hajtanak. 0-5

 

Jánoshalma – Harta
Nem hiszem, hogy sok hozzáfűzni való lenne ehhez a meccshez, elég ha a tippemet írom le. 3-0

 

Kiskőrös – Soltvadkert
Mind a két csapat a tőle elvárható szint alatt teljesített eddig, bár a Vadkert az utóbbi néhány fordulóban kezdi összeszedni magát. A két szomszédvári rangadón békés döntetlenről sose lehetett beszélni, most mégis hajlok arra, hogy döntetlen körüli eredmény fog születni. 2-2

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
⊂⚽⊃

.

Az előző forduló eredményei, tabella, forma:


 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunhalas – Kalocsa
Kecskemét – Kecel
Lajosmizse – Bácsalmás
Kunszállás – Kiskunfélegyháza
Jánoshalma – Harta
Kiskőrös – Soltvadkert

 

 

A heti tippjáték végeredménye: