Azt hittük korábban, hogy a Kiskunfélegyháza, a Bácsalmás vagy a Kiskunhalas lesz a legnagyobb ellenfelünk a bajnoki címért folytatott versenyben. Ebből a trióból a félegyházi csapat áll a legjobban, de ők is veszítettek már 5 meccsen hét pontot, tehát nem ők jelentik az igazi veszélyt, hanem a Jánoshalma. Igen, az a Jánoshalma, akik két évvel ezelőtt újoncként még csak a bentmaradást tűzték, tűzhették ki maguk elé célként, de miután nyáron alaposan beerősítettek Bácsalmásról játékosokkal és edzővel egyaránt fő riválisunkká léptek elő. Hozzájuk látogatunk vasárnap, ahol igazi rangadó vár ránk.

Két évvel ezelőtt, mikor arra kértem valakit írjon nekünk tippmagyarázatot azt mondta nem tud, mert nem ismeri a megyei csapatokat. Úgy vigasztaltam meg, hogy mi se ismerjük, tippelni anélkül is lehet. Ez a történet ezért jutott eszembe, mert előző heti tippjátékunkat egy hölgy nyerte meg, aki történetesen székesfehérvári. Szeretném kérdezni az akkori kishitű játékostársamtól, hogy Anikó69 jobban ismeri onnan a távolból a mi megyénk csapatait? Ugye, hogy nem. Írt ő már nekünk 33 hónappal ezelőtt tipp-posztot is, most viszont csak arra vállalkozott, hogy párjával együtt vág neki ennek a felelősségteljes munkának. Lássuk hát Anikó69 és Peter 56 közös tippjeit:

 

Soltvadkert – Akasztó
A két egyforma teljesítményt nyújtó, pontszámban és gólarányban is szinte fej-fej mellett haladó csapat összecsapásán nagy valószínűséggel döntetlen eredmény várható. Azonban a Soltvadkert a hazai pálya előnyét kihasználva összeszedett játékkal otthon tudná tartani a pontokat, így javíthatna gólarányán is, de ennek ellenére is a tippünk erre a mérkőzésre: 2-2 (Anikó69 tippje) ; 1-0 (Peter 56 tippje)

 

Lajosmizse – Kunszállás
Az 1 meccsel többet játszó Lajosmizse arányaiban nem nyújt kimagaslóbb teljesítményt, mint a hozzá látogató Kunszállás, a tabellán elfoglalt helyük közötti különbség is inkább ennek tudható be. Azonban a hazai csapatoknak általában könnyebb a dolguk, így ha csak kisebb gólkülönbséggel is, de Lajosmizse győzelmet gondolunk, tippünk: 2-1 (A) ; 2-1 (P)

 

Bácsalmás – Kecel
Az eddigi eredményeket figyelembe véve a Bácsalmás csapata hazai pályán biztos nyerőnek tekinthetjük, viszont a Kecel is jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, nem hiába az előkelő helyezése. Azt is tudjuk, hogy a Kecel több mérkőzésen van túl, így a pontkülönbség akár ezzel is magyarázható. Szerintünk ebben a mérkőzésben bármilyen kimenetel benne van, de tippként csak egyet írhatunk, így maradunk a hazai győzelemnél: 3-2 (A) ; 2-0 (P)

 

Harta – Kalocsa
A Harta együttese az idei idényben elég gyenge teljesítményt nyújt, a két csapat közötti különbség ebben az esetben egyértelműen nem a lejátszott mérkőzések számán múlik. A lőtt gólok tekintetében egyformán áll a két csapat, ennek ellenére, bár a Kalocsa hiába idegenben játszik, várhatóan hazaviszi magával a pontjait. Tippünk erre a mérkőzésre: 0-3 (A) ; 1-1 (P)

 

Kiskőrös – Kiskunhalas
A középmezőnyben tanyázó Kiskőrös otthonában fogadja a sereghajtó Kiskunhalas együttesét. Ha a forduló összes meccsét nézzük, ennél a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a hazai csapat nem engedi át a pontokat a vendégeknek. Ezzel nem leírva a vendég együttest, de be kell látni, hogy ebben a párosításban a hazai csapat az esélyesebb. Tippünk: 3-0 (A) ; 2-0 (P)

 

Jánoshalma – Kecskemét
A bajnokságot vezető és az őt követő két “vár” csatája előre láthatóan nagy harcot fog hozni. A listavezető mindent el fog követni, hogy Kecsemét gárdáját térdre kényszerítse. Győzelmük esetén kicsit el lehet szakadni a Kecskeméttől, ami a későbbi mérkőzéseken még jól jöhet a listavezetőnek. Véleményem szerint ez előzőek miatt is és presztízs kérdés miatt is a listavezető otthonában fogja tartani a 3 pontot. A hazai pálya előnye és az eddig mutatott formájuk alapján erre minden esélyük meg is van. Tippem erre a mérkőzésre: 3:3 (A) ; 3:1 (P)

 

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

Az előző forduló eredményei, kereszttáblázat, tabella:



 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Soltvadkert – Akasztó
Lajosmizse – Kunszállás
Bácsalmás – Kecel
Harta – Kalocsa
Kiskőrös – Kiskunhalas
Jánoshalma – Kecskemét

 

A heti tippjáték végeredménye: