Tippverseny ~ 1. forduló

Újra belekezdünk.
A csapat harmadik évadját kezdi a negyedik vonalban, tippjátékunk pedig a hetedik évét kezdi most. Három évvel ezelőtt (az NB1-ben) még nyolc meccsre kellett tippelni, a megyében eddig csak hétre, mert az elmúlt két évben 15 csapattal vágott neki a megyei élvonal a pontvadászatnak. Sajnos a nagy hírű, és nagy múltú Baja is bedobta nyáron a törölközőt, és miután a Kécske feljutott az NB3-ba, valamint egyik megyekettes bajnok sem vállalta a magasabb osztály, már csak 13 csapat  alkotja az ország legnagyobb megyéjének megyei elitjét. Kalocsán is rezgett erősen, a léc, hogy tudják-e vállalni az élvonalat. Már csak hat meccs lesz minden hétvégén, ennyire kell tippelni. Szomorú …

A nyitóforduló tippjeinek megírását  magamra vállalom.
A nyári játékosmozgásokról nem sokat tudunk ezért talán jobban elfogadható lesz majd, ha nagyon mellélövök tippjeimmel. Lássuk hát, mit várok a bajnokság nyitányán:

 

Csak katonásan (tippjeim): 1, 2, 1, 2, 1, 2

 

Kiskunfélegyháza – Jánoshalma
Titok, hogy hogyan alakult át a félegyházi keret, kérdés az is, mit tud játékosedzőként kihozni a csapatból Koncz Zsolt. Félegyházán az elmúlt években többszörös bajnokcsapatot sikerült kialakítani, legutóbb is sikerült befutniuk a dobogóra, így várhatóan meghatározó csapata lesz megint a gárda a megyei bajnokságnak. A Jánoshalma nem is olyan régen még újoncként megverte a kecskemétieket is, valahol olvastam, hogy Bácsalmásról jelentős erősítés érkezik hozzájuk, tehát még jobban oda kell figyelni rájuk, mint eddig. A meccstől egy vékonyka hazai győzelmet, 2:1-et várok.

 

Akasztó – Kecskemét
Azt hiszem ez nem kérdés: szerintem vendéggyőzelem lesz a meccsen. Harmadik évünket éljük sok-sok nemzeti bajnokságban töltött év után, itt az idő oda visszakerülni. Ehhez szinte minden meccset meg kell nyerni, ez a kötelezők közé tartozik. Az akasztóiak inkább a táblázat második felében szoktak tanyázni odahaza azért szeretik megnehezíteni ellenfelelik sorsát, így ha könnyű meccsre nem is, de nagyobb gólarányú kecskeméti győzelemre mindenképpen számítok. Tippem: 0:6

 

Kalocsa – Kunszállás
Lenni, vagy nem lenni? Ez volt Kalocsán a kérdés  a tavaszi rajt előtt is, és most nyáron is. Reméljük összeszedik magukat, összeszedik azt ami hiányzik (játékos?, pénz?) és újra erős lesz a Kalocsa. Kunszállás évek óta egy kisebb csoda: egy kis település hogyan tud annyi játékos és anyagiakat összeszedni, amivel a a megyei élvonalban tudnak szerepelni. A titok nyitja azt hiszem Kertész Karcsi bácsi, aki már legalább öt évtizede szívügyének tekinti és hátán viszi a kunszállási focit. Az meccs eredménye számomra nem kétséges, Paprika-land otthon tartja a három pontot, 3:1 lesz a végeredmény.

 

Kecel – Lajosmizse
Két kiszámíthatatlan csapat. Idény közben is, de év elején mindenképpen. A Kecel az előző évben nagyon alulmúlta önmagát az azt megelőző évhez képest, az újonc mizseiek viszont derekasan helyt álltak a magasabb osztályban. Vendéggyőzelmet várok, szerintem 0:1 lesz a vége.

 

Bácsalmás – Kiskőrös
Hullámvasút. Ez jellemzi a bácsalmási focit, hiszen egyik évben fent, a következőben lent. Ez a lifzezés amiatt van, mert vagy sikerül nekik délvidékről erősíteni, vagy nem. Mint föntebb írtam úgy tudom jelentős erők (játékos és tréner egyaránt) áttették székhelyüket a csapatból Jánoshalmára, így az előző évi jó szereplés után ez az idei mélyrepülés lehet számukra. Egy másik, „zuhanyhíradós” hír szerint viszont feloszlott bajaiak jelentős része Bácsalmásra igazolt, így mégse szabad leírni őket annyira? Ki tudja?  A körösiek nem egy acélos csapat, egy szolid hazai győzelem,  2:0  lesz a vége.

 

Harta – Soltvadkert
A hazaiak az előző évben utolsó helyen zárták az évet, míg a vendégek a táblázat közepén, a hetedik helyen végeztek. A hartaiak az előző bajnokságban meccseik több, mint kétharmadát elveszítették, most is így fognak kezdeni, vereséggel. Tippem: 0:3

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunfélegyháza – Jánoshalma
Akasztó – Kecskemét
Kalocsa – Kunszállás
Kecel – Lajosmizse
Bácsalmás – Kiskőrös
Harta – Soltvadkert

.

.

A heti tippjáték végeredménye:

 

21 hozzászólás “Tippverseny ~ 1. forduló” bejegyzéshez

    1. Köszönöm, de nem ismerem a nevek mögötti játéktudást, azt se tudom hogyan fognak ezek együtt ‘muzsikálni’.

  1. Kiskunfélegyháza Jánoshalma 3-1
    Akasztó Kecskemét 0-7
    Kalocsa Kunszállás 4-1
    Kecel Lajosmizse 1-2
    Bácsalmás Kiskőrös 3-2
    Harta Soltvadkert 2-2

  2. Kiskunfélegyháza Jánoshalma 2-1
    Akasztó Kecskemét 0-6
    Kalocsa Kunszállás 3-0
    Kecel Lajosmizse 0-2
    Bácsalmás Kiskőrös 2-1
    Harta Soltvadkert 1-2

  3. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma: 2-0
    Akasztó – Kecskemét: 0-5
    Kalocsa – Kunszállás: 0-1
    Kecel – Lajosmizse: 0-0
    Bácsalmás – Kiskőrös: 3-1
    Harta – Soltvadkert: 1-2

  4. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 2:0
    Akasztó – Kecskemét 1:4
    Kalocsa – Kunszállás 2:0
    Kecel – Lajosmizse 2:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 0:0
    Harta – Soltvadkert 1:2

  5. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 3:1
    Akasztó – Kecskemét 0:4
    Kalocsa – Kunszállás 3-1
    Kecel – Lajosmizse 3:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 4:1
    Harta – Soltvadkert 1:2

  6. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 3:1
    Akasztó – Kecskemét 0:5
    Kalocsa – Kunszállás 0:0
    Kecel – Lajosmizse 1:1
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Harta – Soltvadkert 0:3

  7. Kiskunfélegyháza Jánoshalma 3-1
    Akasztó Kecskemét 1-9
    Kalocsa Kunszállás 2-1
    Kecel Lajosmizse 1-1
    Bácsalmás Kiskőrös 0-1
    Harta Soltvadkert 0-3

  8. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 3-0
    Akasztó – Kecskemét 1-5
    Kalocsa – Kunszállás 2-0
    Kecel – Lajosmizse 1-1
    Bácsalmás – Kiskőrös 2-1
    Harta – Soltvadkert 2-0

  9. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 3:2
    Akasztó – Kecskemét 0:5
    Kalocsa – Kunszállás 2:0
    Kecel – Lajosmizse 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 3:1
    Harta – Soltvadkert 1:5

  10. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 2-1
    Akasztó – Kecskemét 0-4
    Kalocsa – Kunszállás 2-2
    Kecel – Lajosmizse 1-3
    Bácsalmás – Kiskőrös 0-1
    Harta – Soltvadkert 0-3

  11. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 4:2
    Akasztó – Kecskemét 1:5
    Kalocsa – Kunszállás 2:1
    Kecel – Lajosmizse 3:0
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Harta – Soltvadkert 0:0

  12. Khtk-Jánoshalma 2-2
    Akasztó-Kecskemét 0-6
    Kalocsa-Kunszállás 3-1
    Kecel-Lajosmizse 2-2
    Bácsalmás-Kiskőrös 3-1
    Harta-Soltvadkert 1-3

  13. Khtk-Jánoshalma 3-0
    Akasztó-Kecskemét 0-5
    Kalocsa-Kunszállás 0-0
    Kecel-Lajosmizse 3-1
    Bácsalmás-Kiskőrös 2-1
    Harta-Soltvadkert 1-1

  14. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 4:1
    Akasztó – Kecskemét 0:8
    Kalocsa – Kunszállás 3:1
    Kecel – Lajosmizse 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 3:0
    Harta – Soltvadkert 0:5

  15. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 3:1
    Akasztó – Kecskemét 0:5
    Kalocsa – Kunszállás 2:0
    Kecel – Lajosmizse 1:0
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:2
    Harta – Soltvadkert 1:1

  16. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 4-1
    Akasztó – Kecskemét 1-6
    Kalocsa – Kunszállás 2-2
    Kecel – Lajosmizse 1-3
    Bácsalmás – Kiskőrös 3-1
    Harta – Soltvadkert 1-4

  17. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma 2-2 (tudom, lemaradtam, de ezt tippeltem volna)
    Akasztó – Kecskemét 0-4
    Kalocsa – Kunszállás 2-1
    Kecel – Lajosmizse 3-3
    Bácsalmás – Kiskőrös 1-0
    Harta – Soltvadkert 0-2

  18. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma —- már lezajlott
    Akasztó – Kecskemét 0:3
    Kalocsa – Kunszállás 3:0
    Kecel – Lajosmizse 1:1
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:2
    Harta – Soltvadkert 1:2

  19. Kiskunfélegyháza – Jánoshalma –
    Akasztó – Kecskemét 0-5
    Kalocsa – Kunszállás 3-0
    Kecel – Lajosmizse 0-1
    Bácsalmás – Kiskőrös 1-1
    Harta – Soltvadkert 0-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.