Tippverseny ~ 2. forduló

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com
forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

„Mea culpa, mea maxima culpa!”

Elnézést kérek, de bealudtam, és elmaradt az első forduló tippversenye. Amikor a forduló eredményeit és a táblázatot tartalmazó képet rendezgettem, akkor jutott eszembe, hogy mihez is szoktam ezt felhasználni. Ígérem nem fogok elfeledkezni róla, és lesz a tippelési lehetősége ezután is minden héten.

Győzelemmel kezdett csapatunk. Kötelezőnek mondanánk, de tudjuk, hogy nem is volt ez olyan egyszerű, hiszen Bácsalmáson több csapat is megszenvedett már a győzelemért.

Heti tippmagyarázónk Koppány lesz aki nyomon követi a többi kecskeméti csapat meccseit, bajnokságait is. Lássuk hogyan látja ő, a forduló esélyeit:


Csak a miheztartás végett jelzem, hogy figyelmem középpontjában a szezon során inkább a megye II-s felnőtt és U-19 csapat van ill. lesz. Ezzel együtt természetesen figyelemmel kísérem a megye I. küzdelmeit is és szurkolok a KLC feljutásáéért, de nem figyeltem igazán a többi megye I-es csapat körül zajló nyári eseményeket. Üdvözlöm a feljebb lépést vállaló Lajosmizse csapatát és sajnálom, hogy a Kiskunmajsa nem tudta vállalni az I. osztályt. Az 1. forduló okozott egy-két apró meglepetést számomra, no de ezért szeretjük a labdarúgást. (Többek között. 😉 )
Lássuk az augusztus 21-i forduló mérkőzéseit:

 

Kecel – Jánoshalma _ 1:1
A hazaiak nagy verésbe futottak bele Baján, a Jánoshalma meg kiütötte ellenfelét hazai pályán az első fordulóban. Ennyire nem lehet gyenge a Kecel és ennyire nem lehet erős a Jánoshalma. Egymás ellen egy kiegyenlített meccsre számítok, mely amúgy háromesélyes.

 

Kunszállás – Lajosmizse _ 0:2
A hazaiak szokás szerint gyengén kezdték a bajnokságot, az újonc egy tisztes iksszel mutatkozott be. Ránézésre ez a találkozó is háromesélyes, de szerintem a hazaiak ezúttal folytatják a gyengélkedést.

 

Harta – Kalocsa _ 1:2
A Harta ikszelt Mizsén, a Kalocsa otthon szaladt bele a késbe. Tavasszal ez a meccs még vendégesélyes lett volna, most bizonytalan vagyok. Mégis arra hajlok, hogy a Kalocsa jobb csapat.

 

Kiskunhalas – Baja _ 1:3
A Halas kapott egy ötöst Akasztón, a Baja rúgott egy hatost otthon. Akkor sima vendég. Vagy mégsem? Ki tudja? Kiskunhalason sok lett az idegen (értsd: nem magyar) név, ez nekem a megye I-ben – amatőr liga – egyáltalán nem tetszik.

 

Tiszakécske – Soltvadkert _ 6:0
A Kécske bajnokesélyeshez méltó módon kezdett, a Vadkert simán kapott ki a – szerintem egyáltalán nem acélos, láttuk a Széktóiban – Kiskőröstől. Ha a hazaiak el nem bízzák magukat…

 

Kiskunfélegyháza – Bácsalmás _ 1:1
A hazaiaknak ez lesz az első meccsük, a vendégeket a KLC győzte le előzőleg, szóval a bajnoki címet védő hazaiaknak papírforma szerint ezt a meccset hozniuk kell. De! Miért szeretjük a focit?! 😉

 

Kecskemét – Akasztó _ 2:0
Bácsalmáson győzött a Némedi-alakulat, az Akasztó meg a halasiakat küldte haza teli gólbatyuval, szóval két jól kezdő csapat csap össze vasárnap a Széktói Stadionban. Némedi Norbi előrelátását dicséri, hogy az első meccsen kezdőbe jelölte magát és erőnlétét mutatja, hogy végig is nyomta a találkozót. Remélem, nem fáradt el nagyon! 😀 Bajnoki címre törve egyértelmű, hogy a hazai meccseket hiba nélkül hozni kell. Hát akkor gyerünk…

_
(Maradok tisztelettel ebben a szezonban is: Koppány)

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

_

—————————————–
Az előző forduló eredményei, tabella:
Screenshot at 2016-08-14 19:07:44

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecel – Jánoshalma
Kunszállás – Lajosmizse
Harta – Kalocsa
Kiskunhalas – Baja
Tiszakécske – Soltvadkert
Kiskunfélegyháza – Bácsalmás
Kecskemét – Akasztó

.

.

.

A tippjáték eredménye:
Screenshot at 2016-08-21 19:39:23

 

 

10 hozzászólás “Tippverseny ~ 2. forduló” bejegyzéshez

  1. Kecel – Jánoshalma 1:2
    Kunszállás – Lajosmizse 3:1
    Harta – Kalocsa 1:2
    Kiskunhalas – Baja 2:2
    Tiszakécske – Soltvadkert 5:0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 3:1
    Kecsemét – Akasztó 4:0

  2. Kecel – Jánoshalma 1:0
    Kunszállás – Lajosmizse 3:0
    Harta – Kalocsa 1:2
    Kiskunhalas – Baja 1:1
    Tiszakécske – Soltvadkert 4:0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 2:0
    Kecsemét – Akasztó 3:0

  3. Kecel – Jánoshalma 1- 0
    Kunszállás – Lajosmizse 2-2
    Harta – Kalocsa 1-3
    Kiskunhalas – Baja 1-4
    Tiszakécske – Soltvadkert 4-1
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 3-0
    Kecsemét – Akasztó 3-1

  4. Kecel – Jánoshalma 2- 0
    Kunszállás – Lajosmizse 2-2
    Harta – Kalocsa 1-2
    Kiskunhalas – Baja 1-4
    Tiszakécske – Soltvadkert 4-0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 1-1
    Kecsemét – Akasztó 3-0

  5. Kecel – Jánoshalma 1-2
    Kunszállás – Lajosmizse 1-1
    Harta – Kalocsa 0-2
    Kiskunhalas – Baja 2-1
    Tiszakécske – Soltvadkert 3-0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 2-1
    Kecsemét – Akasztó 3-0

  6. Kecel – Jánoshalma: 2-1
    Kunszállás – Lajosmizse: 2-0
    Harta – Kalocsa: 1-1
    Kiskunhalas – Baja: 1-2
    Tiszakécske – Soltvadkert: 4-0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás: 2-1
    Kecskemét – Akasztó: 3-1

  7. Kecel – Jánoshalma 1:1
    Kunszállás – Lajosmizse 1:1
    Harta – Kalocsa 1:2
    Kiskunhalas – Baja 1:3
    Tiszakécske – Soltvadkert 5:0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 2:1
    Kecskemét – Akasztó 3:1

  8. Kecel – Jánoshalma 3-1
    Kunszállás – Lajosmizse 1-0
    Harta – Kalocsa 0-3
    Kiskunhalas – Baja 1-1
    Tiszakécske – Soltvadkert 5-0
    Kiskunfélegyháza – Bácsalmás 3-0
    Kecskemét – Akasztó 4-1

  9. Kecel-Jánoshalma 1-3
    Kunszállás-Lajosmizse 2-1
    Harta-Kalocsa 0-3
    Kiskunhalas-Baja 2-2
    Tiszakécske-Soltvadkert 8-0
    Kiskunfélegyháza-Bácsalmás 3-1
    Kecskemét-Akasztó 4-1

  10. Kecel-Jánoshalma 1-2
    Kunszállás-Lajosmizse 3:0
    Harta-Kalocsa 0:4
    Kiskunhalas-Baja 1:0
    Tiszakécske-Soltvadkert 5-1
    Kiskunfélegyháza-Bácsalmás 2:0
    Kecskemét-Akaszto 5:0

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.