Tippverseny ~ M1- 18. forduló

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com
forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Tavaszi harmadik forduló, november után végre itthon is látjuk bajnoki meccsen játszani a csapatot. Be lehet írni a naptárba, hogy minden második szombaton délután ötkor hazai meccs. Június legelején az utolsó, rá egy hétre kezdődik az Euróba Bajnokság, szóval nem fogunk unatkozni.

Ezen a héten új posztírót avathatunk. Ő még csak két hete játszik velünk, eredményei mégis meggyőzőek, mindkét fordulóban második lett. Meglepő módon még a legutolsó totogyilkos fordulóban is, tehát tud valamit!

Lássuk Nyicsenkó tippjeit:

c
Tiszakécske – Jánoshalma
A forduló egyik fix meccse, ahogy szokták mondani. Szerintem is ezek közé tartozik, így csak a gólkülönbség lehet kérdéses. 5-1
c
Kecel – Baja
Vanó mester a volt tanítványai ellen, de vajon ki jön ki ebből győztesen.
Egy pici elfogultsággal (- mivel keceli vagyok -) szoros hazai győzelmet várok. 2-1
c
Kiskunmajsa – Akasztó
Egy rapszodikus hazai csapat, aki mutatta már mindkét oldalát a bajnokságban a sereghajtó ellen. Talán sokan mondják hogy fix 1, de nálam inkább X. 1-1
c
Kecskemét – Soltvadkert
És akkor itt a heti másik fix. Némedi mester bemutatkozó meccse a hazai publikum előtt. Lehet-e ideálisabb ellenfél a Vadkertnél, reméljük nem. 6-0
c
Kunszállás – Kiskunhalas
Fontos 3 pontot szerzett a hazai csapat a múlt héten Soltvadkerten, de vajon kitart-e a lendület egy jobb erőkből álló ellenféllel szemben? 2-2
c
Kiskőrös – Kalocsa
A forduló rangadója talán, bizonyára sok néző előtt. Mindkét csapatot láttam már játszani az idényben, szerintem a vendégek visszavágnak az őszi fiaskóért. 1-2
c
Bácsalmás – Kiskunfélegyháza
Az otthon mindig szívós Bácsalmás mit tud kezdeni az egyik bajnokesélyes ellen? 1-3
c

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

 

—————————————–

További segítség a tippeléshez az előző forduló eredményei és a jelenlegi tabella:
Képernyőkép

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Tiszakécske – Jánoshalma
Kecel – Baja
Kiskunmajsa – Akasztó
Kecskemét – Soltvadkert
Kunszállás – Kiskunhalas
Kiskőrös – Kalocsa
Bácsalmás – Kiskunfélegyháza

 

A heti játék végeredménye:
Képernyőkép-2

 

11 hozzászólás “Tippverseny ~ M1- 18. forduló” bejegyzéshez

  1. Tiszakécske – Jánoshalma 4-0
    Kecel – Baja 2-2
    Kiskunmajsa – Akasztó 1-1
    Kecskemét – Soltvadkert 3-0
    Kunszállás – Kiskunhalas0-2
    Kiskőrös – Kalocsa 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1-3

  2. Tiszakécske – Jánoshalma 3-0
    Kecel – Baja 1-0
    Kiskunmajsa – Akasztó 2-0
    Kecskemét – Soltvadkert 6-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-1
    Kiskőrös – Kalocsa 2-2
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 0-1

  3. Tiszakécske – Jánoshalma 2:0
    Kecel – Baja 1:3
    Kiskunmajsa – Akasztó 2:1
    Kecskemét – Soltvadkert 5:0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:2
    Kiskőrös – Kalocsa 2:2
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 0:3

  4. Tiszakécske – Jánoshalma 2-0
    Kecel – Baja 1-1
    Kiskunmajsa – Akasztó 1-0
    Kecskemét – Soltvadkert 2-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 0-1
    Kiskőrös – Kalocsa 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 0-1

  5. Tiszakécske – Jánoshalma 4:0
    Kecel – Baja 0:1
    Kiskunmajsa – Akasztó 2:1
    Kecskemét – Soltvadkert 3:0
    Kunszállás – Kiskunhalas 0:1
    Kiskőrös – Kalocsa 0:0
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1:3

  6. Tiszakécske – Jánoshalma 4-1
    Kecel – Baja 1-2
    Kiskunmajsa – Akasztó 2-0
    Kecskemét – Soltvadkert 4-1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-2
    Kiskőrös – Kalocsa 2-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1-3

  7. Tiszakécske – Jánoshalma 3-0
    Kecel – Baja 1-1
    Kiskunmajsa – Akasztó 1-0
    Kecskemét – Soltvadkert 3-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 2-0
    Kiskőrös – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 0-2

  8. Tiszakécske – Jánoshalma: 4:1
    Kecel – Baja:2:2
    Kiskunmajsa – Akasztó: 0:1
    Kecskemét – Soltvadkert:3:1
    Kunszállás – Kiskunhalas: 1:0
    Kiskőrös – Kalocsa:2:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza:0:4

  9. Tiszakécske – Jánoshalma: 4-0
    Kecel – Baja: 1-2
    Kiskunmajsa – Akasztó: 2-0
    Kecskemét – Soltvadkert: 4-1
    Kunszállás – Kiskunhalas: 0-3
    Kiskőrös – Kalocsa: 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza: 0-3

  10. Tiszakécske – Jánoshalma 4-0
    Kecel – Baja 1-2
    Kiskunmajsa – Akasztó 2-0
    Kecskemét – Soltvadkert 3-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-1
    Kiskőrös – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 0-2

  11. 5 meccsen mindenütt csak egy gólon múlt a telitalálatom, emiatt 17 ponttal kevesebbet gyűjtöttem!

    ?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.