Tippverseny #26.- Kezdődik a vendégjárás

forrás: tippmix.blog.hu
forrás: tippmix.blog.hu

Az előző nyáron úgy terveztük, hogy tavasszal megkezdődik a Stadion felújítása. Ezért úgy kértük a meccsek irányított sorsolását, hogy a tavaszi szezon végén ne nagyon legyen hazai meccsünk, hogy minél több idő legyen a következő év indításáig a munkák elvégzéséhez. Sajnos a papírmunka sokkal tovább tartott, mint azt gondoltuk volna, ezért csak ősszel kezdődnek a felújítási munkák.

Kezdődik a vendégjárás, hiszen a következő öt meccsünket idegenben játsszuk. Nem kell félteni a csapatot. Erről Bekő Balázs is így vélekedik:
„Úgy alakult a sorsolásunk, hogy az utolsó öt bajnoki meccsünkön idegenben kell játszanunk, ennek ellenére egy cseppet sem féltem a csapatot. Olyan a játékstílusunk, amellyel vendégségben is eredményesek lehetünk. Mindent megteszünk, hogy a jelenlegi pozíciónkat megtartsuk a bajnokságban.”

E heti tippírónk egy fiatal titán, aki az összesített verseny második helyén áll, tehát tud valamit! 😉  Lássuk TibiRobi hogyan látja az esélyeket:

 

Paks-Honvéd
Számomra nem is kérdés a meccs kiléte. A Paks nagyon masszív kis csapat, ezt sajnos ellenünk is bizonyították. Nagyon nehéz feltörni a védelmüket, a Honvéd pedig amúgy sem a támadójátékáról híres. Ráadásul az atomvárosiak hazai mérlege egész jó (7-7-2), a kispestiek idegen finoman szólva is visszafogottan teljesítettek (1-4-8), szerintem meg lesz a 9. vereségük is. 2-0

 

Debrecen-Videoton
Kétségkívül a forduló rangadója következeik. Hiába erős otthon a Loki, rengeteg hiányzójuk van: Bouadla, Szakály, Zsidai, sőt még Novakovics is. Nagyon nehéz dolga lesz a hazaiaknak még pontot szerezni is. A Vidinek komoly hiányzója nincs, megnyugtató, 11 pontos előnyük van. Sok helyzetes, izgalmas, feszült mérkőzést várok. 1-1

 

forrás: mlssoccer.com
forrás: mlssoccer.com

 

MTK-Kecskemét
Idén sajnos nagyon erős az MTK. Sokan csak mosolyogtak az ősszel, amikor üldözték a Videotont, de még mindig ott vannak a 3. helyen, ráadásul nagyon szépen játszanak, és a csapategység is kiváló. Szerencsére ez rólunk is elmondható, ráadásul visszatérhet Lovrics és Laczkó is. Nagyon szeretném, ha vendégsiker születne, de az MTK baromi erős. Aki kilátogat, szerintem pontosztozkodásnak lehet a szemtanúja. 2-2

 

Diósgyőr-Pápa
Két ezer sebből vérző gárda fut majd egymásnak. Szivics mester távozott, kérdés, hogy ez milyen hatással lesz majd a teljesen motiválatlan miskolciakra. A vendégekről kár sok szót említeni. Pénztelenség, góltalanság (bár most épp 2-t rúgtak), szintén edzőváltás. Az eddigi tavaszuk ellenére azt gondolom, hogy megtörik a jég, nyerni fog a DVTK. 1-0

 

Haladás-Dunaújváros
A Szombathely ismét kiesési rangadót fog játszani. Múlt héten kétgólos hátrányból álltak fel, ami erőt adhat nekik. Ami a vendégeket illeti: hiába játszanak szépen mostanság és dolgoznak ki rengeteg helyzetet, egyszerűen képtelenek nyerni. Mindkét csapatnak égetően szüksége van a pontokra. Tényleg csak tippelni tudom a végeredményt, háromesélyes találkozó lesz. 2-1

 

Felcsút-Nyíregyháza
Két abszolút tét nélküli csapat unalmas találkozóját jósolom. 0-0

 

forrás: reddit.com
forrás: reddit.com

 

Újpest-Győr
Lendületbe jött az Újpest. Legutóbbi 2 meccsükön 7 gólt rúgtak, és csak 1-et kaptak, tetszetősen játszanak, és jól használják ki a helyzeteiket. Az ETO engem nagyon meglepett a Felcsút legyőzésével, bár azért némi szerencse is kellett hozzá. Azt kell, hogy mondjam, sima hazai, még hendivel is. 3-1

 

Pécs-Ferencváros
Nagyon nehéz dolga lesz a hazaiaknak. A Doll-legények az új Fradi sassal (inkább csirkével) szárnyalnak, 14 meccse veretlenek, és jelenleg a legmagabiztosabb játékot játsszák a Vidi mellett. Ami még tovább növeli az előnyüket, hogy Böde és Lamah ontják a gólokat. A hazaiak legutóbbi 5 meccsükön mindössze 1, azaz egyetlen gólt rúgtak, ami siralmas teljesítmény. Szerintem sima vendégsiker lesz, a mecsekaljaiak tovább rághatják a körmeiket. 0-2

 

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.
Az a táblázat kicsit több információt tartalmaz, mint a heti játék végeredményét mutató kép, mert ha a táblázatban az alsó (vízszintes) görgetősávot balra húzod láthatóvá válnak az előző hetek végeredményei, ha a játékosok neveit tartalmazó sorokat kijelölöd, ráklikkelsz a kijelölt részre jobb gombbal a ‘Felfedés’-t választod azokat a játékosokat is megláthatod akik csak ritkán tippelnek, ezen kívül a játékosok nevei alatt sok hasznos linket is találhatsz.

 

Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:
Paks – Honvéd
Debrecen – Videoton
MTK – Kecskemét
Diósgyőr – Pápa
Haladás – Dunaújváros
Puskás – Nyíregyháza
Újpest – Győr
Pécs – Ferencváros

 

 

A heti tippjáték végeredménye:
(Egy ponton belül az összesített verseny dobogósai!)
tipp_2014-2015_26

 

25 hozzászólás “Tippverseny #26.- Kezdődik a vendégjárás” bejegyzéshez

  1. Paks – Honvéd 1:1 (bízom a Honvédban)
    Debrecen – Videoton 1:2 (biztos, hogy megnyeretik velük)
    MTK – Kecskemét 1:2 (bízom magunkban)
    Diósgyőr – Pápa 1:1 (bízom a döntetlenben)
    Haladás – Dunaújváros 2:1 (bízom abban, hogy elalszom rajta)
    Felcsút – Nyíregyháza 2:0 (biztos, hogy megnyeretik velük)
    Újpest – Győr 1:1 (bizom abban, hogy mindkét csapat veszít 2 pontot)
    Pécs – Ferencváros 1:3 (biztos vagyok abban, hogy a bírók most is Kubatovéknak fújnak)

  2. Paks – Honvéd: 1-1
    Debrecen – Videoton: 1-1
    MTK – Kecskemét: 1-2
    Diósgyőr – Pápa: 3-1
    Haladás – Dunaújváros: 1-2
    Puskás – Nyíregyháza: 1-1
    Újpest – Győr: 2-2
    Pécs – Ferencváros: 0-3

  3. Paks – Honvéd: 1-1
    Debrecen – Videoton: 1-2
    MTK – Kecskemét: 0-2
    Diósgyőr – Pápa: 3-1
    Haladás – Dunaújváros: 1-2
    Puskás – Nyíregyháza: 1-1
    Újpest – Győr: 0-2
    Pécs – Ferencváros: 1-2

  4. Paks – Honvéd 2:2
    Debrecen – Videoton 1:2
    MTK – Kecskemét 2:1
    Diósgyőr – Pápa 0:0
    Haladás – Dunaújváros 0:1
    Puskás – Nyíregyháza 2:2
    Újpest – Győr 2:0
    Pécs – Ferencváros 0:2

  5. sznot tippjei:


    Paks – Honvéd 2:0
    Debrecen – Videoton 1:2
    MTK – Kecskemét 2:0
    Diósgyőr – Pápa 1:0
    Haladás – Dunaújváros 1:0
    Puskás – Nyíregyháza 1:1
    Újpest – Győr 1:0
    Pécs – Ferencváros 0:2

  6. Paks – Honvéd 2:1
    Debrecen – Videoton 2:1
    MTK – Kecskemét 1:0
    Diósgyőr – Pápa 3:1
    Haladás – Dunaújváros 3:1
    Puskás – Nyíregyháza 2:0
    Újpest – Győr 3:1
    Pécs – Ferencváros 1:2

  7. Paks – Honvéd 2-1
    Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 1-2
    Diósgyőr – Pápa 2-1
    Haladás – Dunaújváros 1-2
    Puskás – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-3

  8. Paks – Honvéd 2-1
    Debrecen – Videoton 2-1
    MTK – Kecskemét 1-1
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 2-2
    Puskás – Nyíregyháza 2-0
    Újpest – Győr 2-1
    Pécs – Ferencváros 0-1

  9. Paks – Honvéd 2-0
    Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 1-0
    Diósgyőr – Pápa 1-0
    Haladás – Dunaújváros 3-1
    Puskás – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-2

  10. Paks – Honvéd 2-1
    Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 1-1
    Diósgyőr – Pápa 2-1
    Haladás – Dunaújváros 1-2
    Puskás – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-2

  11. Paks – Honvéd 1-1
    Debrecen – Videoton2-2
    MTK – Kecskemét 0-0
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 2-1
    Puskás – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Győr 1-2
    Pécs – Ferencváros1-3

  12. Paks – Honvéd 2:1
    Debrecen – Videoton 1:1
    MTK – Kecskemét 1:1
    Diósgyőr – Pápa 2:1
    Haladás – Dunaújváros 2:1
    Puskás – Nyíregyháza 1:1
    Újpest – Győr 2:1
    Pécs – Ferencváros 0:2

  13. Paks – Honvéd 3-1
    Debrecen – Videoton 1-3
    MTK – Kecskemét 2-1
    Diósgyőr – Pápa 2-1
    Haladás – Dunaújváros 3-1
    Felcsút – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 3-2
    Pécs – FTC 1-3

  14. Paks-Honvéd 3-0 Debrecen-Videoton 1-0 MTK-Kecskemét 1-1 Diósgyőr-Pápa 2-1 Haladás-Dunaújváros 1-1 Puskás-Nyíregyháza 0-0 Újpest-Győr 3-1 Pécs-Ferencváros 0-2

  15. Paks – Honvéd 2-0
    Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 2-1
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-0
    Puskás – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 1-2

  16. Paks – Honvéd 1-1
    Debrecen – Videoton 0-1
    MTK – Kecskemét 1-0
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-0
    Puskás – Nyíregyháza 1-0
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-2

  17. Paks – Honvéd 2-1
    Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 1-1
    Diósgyőr – Pápa2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-1
    Puskás – Nyíregyháza 2-0
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-2

  18. Paks – Honvéd 2:1
    Debrecen – Videoton 1:3
    MTK – Kecskemét 2:0
    Diósgyőr – Pápa 4:0
    Haladás – Dunaújváros 2:1
    Puskás – Nyíregyháza 1:0
    Újpest – Győr 2:1
    Pécs – Ferencváros 0:2

  19. nancylány tippjei:


    Paks – Honvéd 2-0
    Debrecen – Videoton 1-3
    MTK – Kecskemét 1-0
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-1
    Puskás – Nyíregyháza 0-0
    Újpest – Győr 1-0
    Pécs – Ferencváros 1-2

  20. Paks – Honvéd 2-0
    Debrecen – Videoton 1-3
    MTK – Kecskemét 2-0
    Diósgyőr – Pápa 1-0
    Haladás – Dunaújváros 2-1
    Puskás – Nyíregyháza 1-2
    Újpest – Győr 1-0
    Pécs – Ferencváros 1-3

  21. Paks – Honvéd 1-1
    Debrecen – Videoton 1-0
    MTK – Kecskemét 2-1
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 2-1
    Puskás – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Győr 1-0
    Pécs – Ferencváros 0-3

  22. gedam tippjei:


    Paks – Honvéd 2-1
    Debrecen – Videoton 1-1
    MTK – Kecskemét 1-2
    Diósgyőr – Pápa 1-0
    Haladás – Dunaújváros 1-0
    Puskás – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 3-1
    Pécs – Ferencváros 0-1

  23. Debrecen – Videoton 2-1
    MTK – Kecskemét 2-1
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-0
    Puskás – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Győr 1-1
    Pécs – Ferencváros 0-2

  24. Debrecen – Videoton 1-2
    MTK – Kecskemét 2-0
    Diósgyőr – Pápa 2-0
    Haladás – Dunaújváros 1-1
    Puskás – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Győr 2-0
    Pécs – Ferencváros 0-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.