Tippverseny #19.- Jó kezdés után …

bkkJó kezdés után hasonlóan eredményes folytatásban bízik minden lila vérű szurkoló. Nem lesz könnyű. Nagyon nehéz meccs vár ránk szombaton délután a Széktóiban.

A Diósgyőr kerete nagyon erős, és mint tudjuk Szivics mindig jól tudta és tudja ösztönözni embereit. Habár Szombathelyen nem jött össze nekik a győzelem, most dupla energiát fektetnek majd a három pont megszerzésére, mert nem akarnak lemaradni a dobogóról a végső elszámolásban.

Mi úgy kezdtük a tavaszt ahogy szerettük volna. Vagyis annál jobban, mert nagyon ment a csapatnak a játék. Sajnos csak hetven percig tartott ez a lendület, azután a szívproblémákkal küzdő szurkolóknak komoly kihívás lett a meccs. A győzelem és a 3 pont viszont meg van, és ez a lényeg! Reméljük szombaton szintén jó játékot láthatunk, de kevesebb izgalmat kell majd átélnünk.

Heti tippírónk Petrocelli,  aki szeptemberben csatlakozott a játékba, de azóta minden fordulóban tippelt. Nézzük hogyan látja ő, a következő forduló mérkőzéseinek esélyeit:


A tavaszi forma alapján még igazán nem találtak magukra a csapatok. A Paks megőrizte a tabellán elfoglalt helyét, a Puskás Akadémia gépezete még igen csak akadozva mozog. A hazai pálya „ereje” és az eddig mutatott forma alapján a Paks az esélyesebb a győzelemre, így Paks – Puskás Akadémia 2:0

 

A Ferencváros felkészülési időszaka a vártnál is jobban sikerült, a csapat emelkedő ágban van és ez bőven elég lesz a magát még kereső Győri ETO hazai pályán való legyőzéséhez.
Ferencvárosi TC – Győri ETO  3:1

 

Az eddigi mutatott forma alapján a Lombard Pápa együttese már magára talált, tartják a helyüket a tabellán. A kieső helyen álló Dunaújváros PASE együttese mindent el fog követni a pontokért, de ők még nem „álltak össze”, így az akarat kevés lesz részükről, hogy a Pápa otthonából pontot hozzanak el.
Lombard FC Pápa – Dunaújváros PASE 1:0

 

A hazai pálya előnyét élvező Kecskemét a felkészülési időszakban nem a tényleges tudását mutatta, ebben a csapatban több is lehet, mint amire a mutatott forma alapján képesek. A Diósgyőr összeszokottabb képet mutat, mint ellenfelük, hajtós, támadó stílusával igyekszik meglepni ellenfeleit. Kecskeméten sem fognak feltett kézzel kimenni a pályára, így nagy harc várható. Kecskeméti TE – Diósgyőri VTK 1:2

 

forrás: sportwettendeutschland.biz
forrás: sportwettendeutschland.biz

 

Remek formában van a Pécs együttese, idegenben is képesek voltak győzelemmel rajtolni, így a kiesés ellen küzdő Haladás együttese pontra nem számíthat a Mecsekakalján.    Pécs – Haladás 2:0

 

A jelenlegi listavezető Videoton és az egyenletes teljesítményt nyújtó Nyíregyháza párharcából a Videoton esélyesebb a biztos  győzelemre, részben a hazai pálya előnye, részben a mutatott formák alapján.
Videoton – Nyíregyháza Spartacus FC 3:1

 

A gyengélkedő Budapest Honvéd is azon csapatok közé tartozik, akik még nem találtak magukra a tavaszi bajnokságban, jelenlegi formájukban képesek hazai pályán is vereséget szenvedni. Az MTK Budapest ezt alaposan ki is fogja használni, hiszen a bajnokság éllovasát követve a 3 pont nagyon-nagyon kell nekik.
Honvéd FC – MTK Budapest 1:2

 

A DVSC az eddig mutatott formája alapján nagyon összeszedett. Számukra minden pont nagyon fontos, hiszen az élmezőnytől leszakadni nem szeretnének. Az Újpest egyenletes teljesítményt nyújtott eddig, de ez nem lesz elég a Debreceni VSC hazai pályán való legyőzéséhez. Debreceni VSC – Újpest 3:1

 

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük
minden hölgy olvasónkat, tippelőnket, szurkolónkat!00flow-horz~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.
Az a táblázat kicsit több információt tartalmaz, mint a heti játék végeredményét mutató kép, mert ha a táblázatban az alsó (vízszintes) görgetősávot balra húzod láthatóvá válnak az előző hetek végeredményei, ha a játékosok neveit tartalmazó sorokat kijelölöd, ráklikkelsz a kijelölt részre jobb gombbal a ‘Felfedés’-t választod azokat a játékosokat is megláthatod akik csak ritkán tippelnek, ezen kívül a játékosok nevei alatt sok hasznos linket is találhatsz.

 

 

Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:
Paks – Puskás
Ferencváros – Győr
Pápa – Dunaújváros
Kecskemét – Diósgyőr
Pécs – Haladás
Videoton – Nyíregyháza
Honvéd – MTK
Debrecen – Újpest

 

A heti játék végeredménye:

tipp_2014-2015_19

 

33 hozzászólás “Tippverseny #19.- Jó kezdés után …” bejegyzéshez

  1. Paks – Puskás 0-1
    Ferencváros – Győr 1-1
    Pápa – Dunaújváros 0-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 2-1
    Videoton – Nyíregyháza 2-0
    Honvéd – MTK 1-2
    Debrecen – Újpest 1-1

  2. Paks – Puskás 1-2
    Ferencváros – Győr 1-1
    Pápa – Dunaújváros 2-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 2-1
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-0

  3. Paks – Puskás 1-0
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 1-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-2
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 2-0
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-0

  4. nancylány tippjei:

    Paks – Puskás 2-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 2-0
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 2-1
    Videoton – Nyíregyház 3-0
    Honvéd – MTK 2-2
    Debrecen – Újpest 1-1

  5. Paks – Puskás 2-1
    Ferencváros – Győr 1-1
    Pápa – Dunaújváros 0-0
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 1-0
    Videoton – Nyíregyháza 3-1
    Honvéd – MTK 1-2
    Debrecen – Újpest 3-1

  6. Paks – Puskás 1-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 2-2
    Kecskemét – Diósgyőr 0-0
    Pécs – Haladás 2-1
    Videoton – Nyíregyháza 3-1
    Honvéd – MTK 0-1
    Debrecen – Újpest 2-0

  7. Paks – Puskás 2-1
    Ferencváros – Győr 2-0
    Pápa – Dunaújváros 2-1
    Kecskemét – Diósgyőr 2-1 (na nehogymárnehazaihárompont!)
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 3-0
    Honvéd – MTK 1-2
    Debrecen – Újpest 3-1

  8. Paks – Puskás 1-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 0-0
    Kecskemét – Diósgyőr 1-2
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 3-0
    Honvéd – MTK 0-1
    Debrecen – Újpest 2-0

  9. Paks – Puskás 1-1
    Ferencváros – Győr 2-2
    Pápa – Dunaújváros 0-0
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 3-1
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-0

  10. Paks – Felcsút 1:0 („Kiváló talajú pályán…”)
    Ferencváros – Győr 2:2 („Kiváló játékvezetés mellett…”)
    Pápa – Dunaújváros 0:0 („A küzdelem dominált…”)
    Kecskemét – Diósgyőr 1:1 („Egykori sikerei színhelyén…”)
    Pécs – Haladás 1:1 („BL győztes közöttünk…”)
    Videoton – Nyíregyháza 2:1 („Hey, Mr. President…”)
    Honvéd – MTK 1:0 („Menekülés a győzelembe…”)
    Debrecen – Újpest 3:1 („Bennünk a vér, piros-fehér…”)

  11. Paks-Puskás 2-0
    Ferencváros-Győr 2-1
    Pápa-Dunaújváros 1-0
    Kecskemét-Dunaújváros 2-1
    Pécs-Haladás 0-2
    Videoton-Nyíregyháza 3-0
    Honvéd-MTK 0-2
    Debrecen-Újpest 2-2

  12. Paks-Puskás 2-1
    Ferencváros-Győr 2-0
    Pápa-Dunaújváros 1-1
    Kecskemét-Diósgyőr 1-1
    Pécs-Haladás 0-1
    Videoton-Nyíregyháza 4-0
    Honvéd-MTK 1-2
    Debrecen-Újpest 2-1

  13. Paks-Puskás 2-0 Ferencváros-Győr 3-1 Pápa-Dunaújváros 1-1 Kecskemét-Diósgyőr 2-1 Pécs-Haladás 1-0 Videoton-Nyíregyháza 3-1 Honvéd-MTK 0-2 Debrecen-Újpest 2-0

  14. Paks – Puskás 1-0
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 0-0
    Kecskemét – Diósgyőr 2-2
    Pécs – Haladás 1-0
    Videoton – Nyíregyháza 3-0
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-0

  15. Paks – Puskás 2-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 1-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 1-0
    Videoton – Nyíregyháza 2-0
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-1

  16. Paks – Puskás 1-1
    Ferencváros – Győr 1-1
    Pápa – Dunaújváros 1-2
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 2-0
    Videoton – Nyíregyháza 2-0
    Honvéd – MTK 0-2
    Debrecen – Újpest 2-1

  17. Paks – Puskás 1-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 1-0
    Kecskemét – Diósgyőr 1-2
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 2-0
    Honvéd – MTK 1-1
    Debrecen – Újpest 2-1

  18. Paks – Puskás 2:0
    FTC – Győr 3:1
    Pápa – Dunaújváros 0:0
    KTE – DVTK 1:1
    Pécs – Haladás 0:0
    Videoton – Nyíregyháza 3:0
    Honvéd – MTK 0:2
    Debrecen – Újpest 4:1

  19. Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:
    Paks – Puskás 2-1
    Ferencváros – Győr2-2
    Pápa – Dunaújváros1-0
    Kecskemét – Diósgyőr1-0
    Pécs – Haladás 1-1
    Videoton – Nyíregyháza 3-0
    Honvéd – MTK 0-0
    Debrecen – Újpest 2-0

  20. Paks – Felcsút 1:2 (A Felcsútot fel fogják hozni.)
    Ferencváros – Győr 2:2 (Fradira soha!)
    Pápa – Dunaújváros 1:0
    Kecskemét – Diósgyőr 3:1 (A Diósgyőr nem jelenthet gondot!)
    Pécs – Haladás 3:2
    Videoton – Nyíregyháza 2:0
    Honvéd – MTK 0:2
    Debrecen – Újpest 2:1

  21. Paks – Puskás 1:0
    Ferencváros – Győr 2:1
    Pápa – Dunaújváros 0:0
    Kecskemét – Diósgyőr 1:1
    Pécs – Haladás 1:0
    Videoton – Nyíregyháza 2:0
    Honvéd – MTK 1:2
    Debrecen – Újpest 2:0

    1. Ferencváros – Győr 2-1
      Pápa – Dunaújváros 1-0
      Kecskemét – Diósgyőr 1-1
      Pécs – Haladás 1-1
      Videoton – Nyíregyháza 2-0
      Honvéd – MTK 0-1
      Debrecen – Újpest 2-1

  22. Az időhiány a kreativitásom rovására megy… minden hazai 2:1.

  23. Paks – Puskás 1:1
    Ferencváros – Győr 2:2
    Pápa – Dunaújváros 2:1
    Kecskemét – Diósgyőr 1:1
    Pécs – Haladás 2:1
    Videoton – Nyíregyháza 3:1
    Honvéd – MTK 1:2
    Debrecen – Újpest 2:1

  24. Paks – Felcsút 0-1
    Ferencváros – Győr 3-2
    Pápa – Dunaújváros 1-2
    Kecskemét – Diósgyőr 2-1
    Pécs – Haladás 0-1
    Videoton – Nyíregyháza 4-1
    Honvéd – MTK 1-2
    Debrecen – Újpest 3-1

  25. Paks – Felcsút 1-1
    Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 1-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-0
    Pécs – Haladás 0-0
    Videoton – Nyíregyháza 3-0
    Honvéd – MTK 1.2
    Debrecen – Újpest 2-1

  26. sznot tippjei:


    Ferencváros – Győr 1:1
    Pápa – Dunaújváros 0:0
    Kecskemét – Diósgyőr 1:1
    Pécs – Haladás 1:1
    Videoton – Nyíregyháza 3:0
    Honvéd – MTK 0:2
    Debrecen – Újpest 2:0

  27. Ferencváros – Győr 2-1
    Pápa – Dunaújváros 1-1
    Kecskemét – Diósgyőr 1-1
    Pécs – Haladás 2-0
    Videoton – Nyíregyháza 3-1
    Honvéd – MTK 0-1
    Debrecen – Újpest 2-0

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.