12 hét ínség és nélkülözés után újra itt az NB1!
Szezonnyitó tippversenyre a meccsek végeredményét megtippelni mindig dupla kockázat: nem elég a bizonytalan, még a téli játékosmozgást is figyelembe kell(ene) venni. A feladat sosem könnyű, de nem rettenünk mi meg ennél nehezebb kihívástól sem! 🙂
Erre a lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott nagyzsi, aki először ragadtatja magát el annyira, hogy tippjeit pár mondatban meg is indokolja.
Lássuk, hogyan látja a jövőt:
MTK – Paks
A Paks erős kezdése az őszi szezon lendületük vége a szezon vége felé alább hagyott, elfáradtak a fiúk, Garami Józsi bácsiék meglephetik őket. Majd kiderül, hogyan sikerült erősíteni a csapatoknak. 2-2
Haladás – Diósgyőr
A gyengélkedő Haladás nem hiszem, hogy túl sok reményt táplálhatna a Diósgyőr ellen annak ellenére sem, hogy otthon játszik. Igaz, az utóbbi időben nagyon igyekszik, próbál a kieséstől megmenekülni, erősített is a télen, de ez a DVTK ellen kevés lesz. Tippem: 0-2
Nyíregyháza – Honvéd
Az újonc Nyíregyháza nem tudom, mennyire tudott erősíteni a télen, megszokták már a tempót, próbálja bizonyítani, hogy itt a helye nem rossz kis csapat, bármikor meglepheti az ellenfelét. Nem tudni, hogy a régi-új edző mennyire kovácsolta össze a Honvédot újra. Sok külföldi játékossal erősített a Honvéd, a ligakupameccsen mutatott játékuk biztató volt, ezért a tippem: 1-2
Kecskemét – Pápa
Remélem, hogy az őszi dagonyázó, sárdagasztó szombathelyi vereséget kiheverte a Kecskemét. Ezt a meccset kecskemétiként szeretném, ha a KTE nyerné, de a labda kerek, minden előfordulhat, meg nem tudom, kinek használt jobban a téli szünet. Érdekesek voltak a KTE edző mérkőzései a tél végén, az NB I-es csapatokat megverték, az alsóbb osztályú csapatoktól kikaptak. A Pápa nagyon hajt a bennmaradásért, mi híresen rossz szezonkezdők vagyunk, ezért pesszimista tippem a meccsre: 1-1
Puskás – Debrecen
A szezon végére nagyon magára talált a Puskás, minden csapat számára kellemetlen ellenfél tud lenni, ha jó napot fognak ki. Nem tudjuk, hogy a télen mennyit erősödött-gyengült a Puskás, főleg így hogy otthon játszik az őszi szezon elején gyengélkedő, de a végére már erős Debrecennel, bármi előfordulhat. Tippem: 2-2
Újpest – Pécs
Ezt valóban nem tudom. Nem lehet tudni, milyen napot fognak ki, kevés, ha csak Balajcza van az Újpest csapatában, nincs, aki gólt rúgjon. A Pécs csapata nem mutatott nagy eredményeket a szünet előtt, utolsó nyolc bajnoki meccsét elveszítette a mecsekaljai gárda, amivel stabilizálták helyüket a tabella végén. Ezért a tippem: 1-0
Győr – Videoton
Nem rossz edző Horváth Ferenc, de a Győr csapata nagy falat volt neki, nem sikerült összegyúrni őket igazi csapattá. Miriuta mester vezetésével sokat erősödött a Győr, már mindenkinek kihívás, hogy a Videotontól pontot raboljon, mert mindenki őket akarja megverni. Ennek most meg lehet az esélye az ETO-parkban. Mindkét csapat erős, ezért a tippem: 2-2
Dunaújváros – Ferencváros
Nehéz meccs lesz ez a Dunaújvárosnak, bár nem tudom, a télen mennyire erősítettek, talán megtalálják a gól lövő cipőjüket. A téli szünet előtt Dibusz kapus nagyon jó formában volt, egy gólt véletlenül kaphat, de többet nem valószínű, hogy rúgnak neki. Remélt meglepetéstippem vendég pontvesztés, vagyis: 1-1
Egy kis segítség a tippeléshez:
– Pontszámok, gólkülönbségek, meccsinfók (forrás: eredmenyek.com)
A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.
A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.
Az a táblázat kicsit több információt tartalmaz, mint a heti játék végeredményét mutató kép, mert ha a táblázatban az alsó (vízszintes) görgetősávot balra húzod láthatóvá válnak az előző hetek végeredményei, ha a játékosok neveit tartalmazó sorokat kijelölöd, ráklikkelsz a kijelölt részre jobb gombbal a ‘Felfedés’-t választod azokat a játékosokat is megláthatod akik csak ritkán tippelnek, ezen kívül a játékosok nevei alatt sok hasznos linket is találhatsz.
Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:
MTK – Paks
Haladás – Diósgyőr
Nyíregyháza – Honvéd
Kecskemét – Pápa
Puskás – Debrecen
Újpest – Pécs
Győr – Videoton
Dunaújváros – Ferencváros
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 1:2
Nyíregyháza – Honvéd 0:2
Kecskemét – Pápa 3:0 (Nehogy már!) 🙂
Puskás – Debrecen 1:2
Újpest – Pécs 2:0
Győr – Videoton 1:1
Dunaújváros – Ferencváros 1:2 (sajnos)
MTK – Paks 1-0
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-0
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 1-3
Újpest – Pécs 2-0
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 1-3
MTK – Paks 2:0
Haladás – Diósgyőr 1:1
Nyíregyháza – Honvéd 1:0
Kecskemét – Pápa 1:0
Puskás – Debrecen 0:1
Újpest – Pécs 1:1
Győr – Videoton 1:1
Dunaújváros – Ferencváros 1:2
MTK-Paks 2-0 Haladás-Díósgyőr 0-1 Nyíregyháza-Honvéd 1-1 Kecskemét-Pápa 3-0 Puskás-Debrecen 1-1 Újpest-Pécs 2-0 Győr-Videoton 1-0 Dunaújváros-FTC 1-2
Végre lehet mennyeire tippelni!!! 🙂
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-1
Nyíregyháza – Honvéd 0-2
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-3
Újpest – Pécs 2-1
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 0-2
MTK – Paks 1-1
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 2-1
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-3
Újpest – Pécs 1-1
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 0-3
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-1
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 1-0
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 1-3
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-2
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 2-2
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 0-2
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-1
Nyíregyháza – Honvéd 1-1
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 2-0
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 0-2
1-1
1-2
1-1
2-0
1-1
2-0
1-1
1-0
MTK – Paks 2-0
Haladás – Diósgyőr 1-1
Nyíregyháza – Honvéd 2-1
Kecskemét – Pápa 1-0
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 1-0
Győr – Videoton 0-1
Dunaújváros – Ferencváros 1-2
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-1
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 2-0
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 1-1
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 2:2
Nyíregyháza – Honvéd 0:1
Kecskemét – Pápa 2:0
Felcsút – Debrecen 1:2
Újpest – Pécs 2:1
Győr – Videoton 1:1
Dunaújváros – Ferencváros 0:2
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 1:0
Nyíregyháza – Kispest 1:0
KTE – Pápa 2:0
Puskás – Debrecen 0:0
Újpest – Pécs 1:0
Győr – Videoton 0:3
Dunaújváros – FTC 0:0
MTK – Paks 1-0
Haladás – Diósgyőr 0-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-0
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 0-1
Újpest – Pécs 1-1
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 0-3
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 0:1
Nyíregyháza – Honvéd 0:0
Kecskemét – Pápa 0:0
Puskás – Debrecen 1:1
Újpest – Pécs 2:0
Győr – Videoton 1:2
Dunaújváros – Ferencváros 0:1
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 0:0
Nyíregyháza – Honvéd 1:0
Kecskemét – Pápa 1:0
Puskás – Debrecen 1:3
Újpest – Pécs 0:0
Győr – Videoton 1:2
Dunaújváros – Ferencváros 0:3
MTK – Paks :2:1
Haladás – Diósgyőr 1:1
Nyíregyháza – Honvéd 1:0
Kecskemét – Pápa 3:1
Puskás – Debrecen 0:2
Újpest – Pécs 3:1
Győr – Videoton 1:0
Dunaújváros – Ferencváros 2:2
MTK – Paks 3:1
Haladás – Diósgyőr 2:2
Nyíregyháza – Honvéd 1:2
Kecskemét – Pápa 3:1
Puskás – Debrecen 0:2
Újpest – Pécs 3:1
Győr – Videoton 1:2
Dunaújváros – Ferencváros 0:2
MTK – Paks 2-0
Haladás – Diósgyőr 1-1
Nyíregyháza – Honvéd 1-1
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 2-1
Győr – Videoton 3-2
Dunaújváros – Ferencváros 0-1
MTK – Paks 2:1
Haladás – Diósgyőr 0:1
Nyíregyháza – Honvéd 1:1
Kecskemét – Pápa 1:0
Puskás – Debrecen 0:1
Újpest – Pécs 0:0
Győr – Videoton 1:1
Dunaújváros – Ferencváros 0:2
MTK – Paks 1-1
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 0-2
Kecskemét – Pápa 2-1
Puskás – Debrecen 1-1
Újpest – Pécs 1-0
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 1-2
MTK – Paks 1 -0
Haladás – Diósgyőr 0-2
Nyíregyháza – Honvéd 1-2
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 1-2
Újpest – Pécs 2-0
Győr – Videoton 1-0
Dunaújváros – Ferencváros 1-3
tippet adta fala
ata már volt, gondolom ezek fala tippjei. 🙂
MTK – Paks 2:1
Haladás – DVTK 1:1
Nyíregyháza – Honvéd 0:0
KTE – Pápa 0:0
Puskás – Debrecen 0:1
Újpest – Pécs 2:1
Győr – Videoton 1:1
Dunaújváros – FTC 2:1
MTK – Paks 2-1
Haladás – Diósgyőr 1-1
Nyíregyháza – Honvéd 1-1
Kecskemét – Pápa 1-0
Puskás – Debrecen 0-1
Újpest – Pécs 3-1
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 0-2
minden meccs hazai 2:1
MTK – Paks 2-0
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 2-1
Kecskemét – Pápa 2-0
Puskás – Debrecen 0-2
Újpest – Pécs 2-2
Győr – Videoton 1-1
Dunaújváros – Ferencváros 0-3
Haladás – Diósgyőr 1-2
Nyíregyháza – Honvéd 2-2
Kecskemét – Pápa 3-1
Puskás – Debrecen 2-3
Újpest – Pécs 2-0
Győr – Videoton 1-2
Dunaújváros – Ferencváros 0-3
Egy kicsit késve adom le a tippet,de nem is írtam bele a péntekit,pedig azt legalább eltaláltam volna 🙁