Nem is olyan rossz, ha utálnak

Erős Fradi ellen talán egy pont. Ezt mondtam volna a meccs előtt. Nem ez lett belőle, több is lehetett volna egy pontnál, ez a Fradi pedig közel sem annyira erős, mint amennyire tartanak tőle a csapatok. Ellenben minket most lehet, hogy utálnak, de ez így van jól.

Lehetett számítani valamiféle meglepetésre az összeállításunkban, ami be is jött, hiszen visszatért Vukaszovics és Szavics (utóbbi a bal oldalra!) emellett Balázs, Bebeto és Pavicsevics személyében három csatárral játszottunk volna, ha Balázs nem a jobb szélen játszik. Karan eltiltása miatt lehetett aggódni leginkább, őt Gyagya pótolta. A Fradinál visszatért Pavlovics, és pályán volt a régi ismerős Csukics is. Az első félidőben rácáfolt a csapat a várakozásaimra, azt hittem felőrli majd az erőnket a védekezés, ennek ellenére volt egy-két igen formás támadásunk, Szavics és Bebeto is kevéssel tévesztette el a kaput, Mateos meg majdnem adott nekünk egy öngólt. Persze a Fradi igyekezett irányítani, diktálni a tempót, helyzetük is akadt Csukics távoli lövésénél, vagy Somália ordító kimaradt helyzeténél, de gyors kontrákkal könnyen zavarba hozhatóak voltak hátul, Bekő is látta, hogy ebben van az esélyünk, igyekeztünk minél kevesebb passzból felérni az ellenfél kapujához. A második félidőre picit leengedtünk, el is fáradtunk kicsit, felemésztette a csapatot a védekezés, ekkor a Fradi be is nyomta a csapatot, bár még így is maradt erő egy szép kontra végén Pavicsevics emelésére, ami végül kevéssel elkerülte a kaput. Elsősorban azonban nem is az eredmény érdekel, még akkor sem, ha a Fradi ellen egyáltalán nem rossz a 0-0.

Jól néztünk ki. Találtunk valamiféle egyensúlyt, nem süppedtünk bele annyira mélyen a védekezésbe, a rombolásba, hogy ne legyen helyzetünk. Bekő már többször esett abba a hibába, hogy olyan csapatok ellen, akiktől láthatólag tartott, tökig pakolta a csapatot védőkkel, semmi más nem számított, csak hogy meglegyen egy pont, aztán szevasz. Ehhez képest most volt kreativitás abban, amit felvállalt, nem akartunk mindenáron kompromisszumot kötni, próbáltunk gólt szerezni, és csak akkor őriztük az ikszet, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a meccsben nem lesz több.

Plexi személyében végre van olyan kapusunk, aki nem fosatja be a szurkolókat minden második meccsen. Botit nagyon bírtam, de hajmeresztő kifutásai vannak, Németh Viktor pedig egyszerűen nem árasztja magából azt a nyugalmat, amit Polekszics. Igazán nagyot talán csak egyszer kellett védenie, de az erős lövéseket is olyan magabiztossággal szorítja magához, hogy azt érzem, ha ő áll a kapuban, beforr az ózonlyuk.

Pótiról tudjuk, hogy egy állat, és azt is, hogy ő az, akit valószínűleg sosem a technikája miatt fogunk imádni, de ilyen emberekre nagy szüksége van egy csapatnak. Kellenek azok az arcok, akik egy egyszerű szereléstől olyan vérgőzös állapotba kerülnek, hogy üvöltve buzdítják a csapattársakat. Varga és Gyagya hallatlanul jól játszottak, egy pillanatig nem tűnt fel Karan hiányzása, az egyetlen nagy probléma ezzel, hogy vérzik a szíve az embernek, ha bármelyiküket is a padon látja. Forró ezen a meccsen is dupla tüdővel közlekedett, néha azt az érzetet kelti, hogy ő nem is gyalog van a pályán. Rengeteget dolgozott most is, nem lehet nem elismerni, amit minden meccsen letesz az asztalra ez az ember.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz, ha egyszer összeáll az Eninful-Vukaszovics tengely, a mai meccsen kaptunk is belőle egy kis ízelítőt. Ez a két faszi fáradhatatlan, kíméletlen és szinte áthatolhatatlan lesz, ha Vuka utoléri magát, nagyon biztató, amit ezen a meccsen mutattak. Szavicsnak nem igazán fekszik a szélen futkosós történet, de így is megcsillantotta, hogy miért a legelismertebb tagja a keretünknek, remekül osztotta szét a labdákat, sajnos elkészült az erejével, az ő esetében nagyon okosan kell sakkozni a pályán töltött idővel, mert a játéka még mindig meccseket eldöntő faktor lehet. Esedezve kérek valakit, hogy Balázs Zsoltit tanítsa meg labdát kezelni. Egyszerűen felfoghatatlan rejtély számomra a srác, olykor minden mozdulatáról süt, hogy belőle egy igen jó játékos lehetne, máskor meg úgy pattognak le a labdák róla, hogy azt hiszem a labdaszedő srác a rokona, hogy mindig odaadja a neki a lasztit.

Elől Darko és Bebeto két remek felépítésű csatár, ám ellenfélként valószínűleg mindkettő borzalmasan gyűlölhető figura. Pavicsevics stikában elképesztően tudja hergelni az ellenfelet, Bebeto színészkedése meg olykor már engem is rettenetesen zavart. Mindketten nagy hasznunkra lehetnek még, Rajczinál már ez alatt a pár meccs alatt többet tettek, de mindkettejük játékában vastagon benne vannak a lapok.

Az ellenfelünk erőtlennek bizonyult, legalábbis ahhoz képest, amit vártam tőlük. Ez a Fradi jelenleg egy önmaga árnyékából kilépni nem tudó középcsapat, azok közül azonban a jobbik fajta, amelynek reális esélye van bármelyik nagycsapat ellen. Játszani szeretnének, próbálják is felvállalni a játékot, de olykor enerváltak, olykor kedvtelenek, olykor flegmák, néha meg egyszerűen motiválatlannak tűnnek. Akkora átütőerő nincsen bennük, hogy olyan küzdést felőröljenek, amit mi bemutattunk. Olvasom a különböző fórumokon a (túlnyomórészt fradista) véleményeket a meccsről és picit sem tud érdekelni, hogy hogyan szidják a KTE játékát. Mondom miért:

Ha az összképet nézem, tetszett, amit láttam. Nem azért, mert olyan oltári lelki kielégülés volt látni egy 0-0-t a Fradi ellen. Sokkal inkább azért, mert szembe kell mennem azzal, amit korábban sokszor mondtam a csapatról, nevezetesen, hogy semmiféle stílusunk nincsen. Van itt stílus, méghozzá egy küzdős, rakkolós, kemény, földtúrós, szívvel-lélekkel harcoló stílus. Ez jó focit többnyire nem fog eredményezni. De ebben a pillanatban hajlok rá, hogy jobban tetszik ez a mentalitás, mint az, amit a Fradi játszott. Nem fognak vele szeretni minket, sőt,  mert ez ellenfélként piszok kellemetlen mentalitás, de könyörgöm, ez miért kellene, hogy érdekeljen minket?