Megvan az első igazolása télen a KTE-nek. Vukasin Polekszics, a Debrecen montenegrói válogatott kapusa a szezon végéig kölcsönben szerepel majd nálunk! (A Loki szerint az is „elképzelhető, hogy hosszabb távon a lila-fehérek labdarúgója marad”)
Valószínűleg a vezetőség is elgondolkodott azon, ami már több szurkolót foglalkoztatott egy ideje: kapus poszton borzasztó ingadozóak vagyunk. Boti a sérülései miatt nem tud kiegyensúlyozott formát hozni, Németh-tel pedig nagy luxus első számú kapusként számolni (ráadásul mindketten védtek már idén olyan meccsen, ahol úgy kitömtek minket, mint a libát). Körbenéztek hát a piacon a vezetők és fél évre megszerezték a Lokitól Polekszicset. Hogy ez nekünk jó-e, és miért? Mindenképpen jó döntés. Tavasszal is előreláthatólag a kiesés ellen fogunk küzdeni és ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű csapat elérje a bennmaradást, nélkülözhetetlen egy olyan kapus, aki képes kiegyensúlyozottan teljesíteni huzamosabb ideig. Persze nem tett jót neki a hosszú kihagyás, amit azért iktattak be neki, mert megkeresték bundázással, de ő ezt nem jelentette. A Lokiba nem igazán fért már be, de nálunk várhatóan nagyot kell majd harcolnia Botival a kezdőbe kerülésért. Ez a konkurencia mindkettejüknek jót tehet, Némethre pedig várhatóan kevesebb szerep hárul majd. És még ilyet is tud:
Valami elkezdődött, de tény, hogy gólszerző csatárra és jobb oldali védőre egyelőre még nagyobb szükségünk van, mint kapusra, még akkor is, ha nem tartom rossz döntésnek Polekszicset. Bár a bundával való vélt, vagy valós kapcsolata felvonja majd egy-két ember szemöldökét.
Nem lesz könnyű dolga tavasszal. Attól tartok…
A meccsek végét nem bírjuk. (Mi szurkolók is nehezen. 🙂 )
Nagyon sokatmondó ez a statisztika.
http://www.csakfoci.hu/node/155348