Nem a méret a lényeg …

Nem, nem arról szól ez a poszt amire gondoltok (vagyis a számítógépetek tárhelyének kapacitásáról 😉 ), hanem a stadionokról. Ez elmúlt 10 évben sok szép stadion épült kis hazánkban, nézzünk szét kicsit ebben a témakörben.

Mielőtt stadionozással vádolnátok -miszerint azt gondolnátok beálltam azok közé, aki szerint teljesen felesleges az erre fordított pénz- jelzem, hogy nem erről van szó. Csak a méretekről. Aki nem tudja mennyibe is került valójában a stadionfejlesztés, és csak ‘zsigerből’, tudatlanul mond róla rosszat, azoknak mutassátok meg az itt linkelt oldalt. Tájékozódjanak, gondolkodjanak, mielőtt ítélkeznek.

Visszakanyarodva az alapkérdéshez a stadionfejlesztéshez: nem a méret a lényeg. Vagy mégis?

Nézzük a számokat. Az elmúlt 30-40 évben nagyon lecsökkent a szurkolói kedv, egyre kevesebben mennek meccsre. Ezt lehet magyarázni azzal, hogy több szórakozási lehetősége van az embereknek, több felé megoszlik az érdeklődés, lehet bármi mással is, de a tény az tény: míg 30-40 évvel ezelőtt nem volt ritka a 6-8 ezres nézői létszám a második vonalban addig mára az ezret se éri el átlagosan. Ennek ellenére olyan nagy befogadóképességűnek terveztek több stadiont is, mintha reálisnak éreznék, hogy az évtizedekkel ezelőtti nézősereg fogja majd újra a meccseket látogatni. A következő kép bal oldalán lévő táblázat tartalmazza a felcsútinál nagyobb befogadóképességű, klubok számára felújított/épített stadionokat; a kép jobb szélén látható az előző év eleji állapot, ami tartalmazza a többieket is.

” Dunaújvárosban csak max. 5800 nézőt engednek be

Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy egy stadionban akkor van igazi hangulat, légkör, ha legalább kétharmadáig meg van töltve. Hiába szeretné az MLSZ, hogy a nálunk magasabban jegyzett bajnokságokhoz hasonlóan majdnem tele legyenek nézőkkel a stadionok, ez sajnos nem fog menni. Nem fog menni még akkor se, ha egyik, vagy másik csapatnak jobban megy a játék, mert az sem vonz automatikusan érezhetően több nézőt.

Arányaiban a legkevésbé kihasznált a dunaújvárosi stadion. Két évtizeddel ezelőtt megnyerték az NB1-et, akkor lerakták egy stadion alapjait, amit csak mostanra tudtak befejezni. Öt éve a harmadosztályban szerepelnek, talán most van pici esélyük arra, hogy hamarosan feljussanak az NB2-be (?). A túlméretezett stadionok sorában a Rákóczi otthona következik. A kaposváriak fejlesztése még akkor kezdődött, mikor élvonalban játszottak, de azóta ők is az NB3-ba kerültek át és emiatt a nézők ott is nagyon kevesen vannak. Következik a sorban a Nyíregyháza, ahol a 2014-es ígéret után az előző nyáron indult el a beruházás, optimistaként ezt is teljesítettnek szerepeltettem a táblázatban. Igaz az alacsony nyíregyházi nézőlétszámot biztos befolyásolja, hogy nem lehet élmény idegenbe utazgatni hazai meccsre is, de azért itt se várható majd hatalmas nézősereg, ha elkészül az új stadionjuk. Szép lassan végighaladva a táblázaton láthatjuk, hogy kihasználtság, tehát valós nézőbefogadói igény szerint a felcsúti stadion van legjobban rendben, de még ott is csak ritkán van fél ház! Lehet, hogy van 2-3 csapat, amelyiknél nem lenne elég a 4-5000-es befogadóképességű stadion, de mint a felsorolásból láthatjuk a legtöbbnél fölöslegesen túlméretezték a befogadóképességet, csak konganak az ürességtől.

A táblázat alján csillaggal megjelölve szerepel a 2015-ben terven felül NB1-ből eltávolított 3 csapat (negyedik a Nyíregyháza volt, róluk föntebb volt már szó). Győrben is nagy stadion van, amit Tarsoly úr építtetett 20 milliárdos kölcsönből, mint látható ennek is nagyon szerény a kihasználtsága.
Két csapat van legalul, akik 2014-ben csak ígéretet kaptak (a pécsiek 2021-ben is). Ez a két város beérné akár egy ötezres stadionnal is (vagy bármekkorával, amit nem minősít az MLSZ pár éven belül kicsinek). Ennek a két csapatnak azért kellene ez , mert van bennük annyi spiritusz, hogy pár éven belül magasabb osztályba léphessenek, viszont ezt létesítményproblémák miatt nem tudnák meglépni. A sport ugye egyenlő feltételek melletti küzdelem, tehát úgy lenne fair, hogy amiben segítettek az egyik csapatnak annyit segítsenek a másiknak is.


Nem a méret a lényeg.
A címben jelzett bölcsesség arra akart utalni, hogy nem attól jobb, vagy rosszabb egy csapat, hogy mekkora méretű a stadionja, legfőképpen nem attól, hogy mennyire kong az ürességtől. A több helyen fölöslegesen kiadott fejlesztési forrásnak bőven lett volna máshol helye, például Pécsen a Bolgárkertben (ahova az új stadiont tervezték), vagy Kecskeméten a Felsőszéktón.

3 hozzászólás “Nem a méret a lényeg …” bejegyzéshez

  1. Alapjában egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy megyénként egy-logikusan a megyeszékhelyen- UEFA 4-es stadion nem ártana ami ugye min 8000. Ja és a Győri stadion nem 28000-es a régi volt annyi

    1. Az UEFA előírás nem a magyar valósághoz van igazítva.
      A győri adat javítva.

  2. Én máshonnan közeliteném meg a dolgot. Itthon azt szokták emlegetni sokan, hogy azert vannak kevesen a meccseken mert tvben adják szinte mindet. Ez valószinűleg igy van a mostoha idojárási körulményekkel tarkitott meccsekre. Viszont ” mi van a többivel?” Gondoljunk bele, angolban, németben még egy 4-5.osztalyú meccsre is többen mennek ki. Tekintsünk vissza az elso 4 nb1-es évünkre pl 2012-ig, tobbnyire tomott lelato, furtokben logo emberekkel, vonattal erkezo ellenfel nezok garmadaja stb. Meglatasom szerint a politikai belenyulasokkal haverkak csapataival stb. Vittek el a kedvet az emberekbol. Nem azert nem megy ki 2000fo egy nb1 alsohazi meccsre mert nem erdekli oket, hanem mert nagyjábol az ev elejen lathato a bajnoksag vegeredmenye.. 10 eve egyikunket sem erdekelte, hogy van e bufe vagy hogy fenykardozni kell-e egymassal az illemhelyen szunetben, hogy legyen hely, a stadionok rossz allapota ellenere latogattunk ki. Ezzel szemben jelenleg fenyesre van sikalva a kaka, de minek menjen ki az ember ha elore erosen valoszinusitheto eredmenyeket kap?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.