NB3 Közép TIPPMIX ~ 37. forduló

Utolsó előtti forduló következik. Nem sok lehetőség maradt a helyezések javítására, de még kis mozgolódás lehetséges a tippjáték összesített versenye és a bajnoki tabella sorrendjében egyaránt.

Ezen a héten Robeard osztja meg veletek véleményét a meccsek várható esélyeiről:

FTC II. – Taksony
Országos 1-es No. 1. Szerintem nem kell magyarázni, hogy miért. Ugyan a végére kissé leengedett a kis Fradi, de ezt a tavaszra teljesen szétesett Taksonyt jelenleg szinte bárki legyőzi. Ebben a párharcban kár formáról beszélni, hazai győzelmet várok, a kérdés a gólarány. H +

Paks II. – Körösladány
Ezt már nehezebb megjósolni. Mindkét csapatnak van tétje, ami nem más, mint a bent maradás, bár a Paks fakónak szinte már csak matematikai esélye van kiesni, a vendégeknek pedig hozniuk kellene az utolsó 2 meccsüket, amire szintén kevés az esély, bár nincsenek rossz formában. Tudják, hogy ez az utolsó szalmaszál, amibe érzésem szerint bele fognak kapaszkodni. V

Újpest II. – Dabas-Gyón
Ugyanez igaz a hazaiakra, mint a Paksiakra, művészet lenne innen kiesni, bár semmi sem lehetetlen. A kis Újpest az utolsó két mérkőzését elvesztette, míg a Gyón zsinórban 4-et behúzott, és elégedetten dőlhet hátra. Valahogy a vendégeket harapósabbnak érzem, úgyhogy rájuk teszem a voksomat. V

KTE – Kozármisleny
Érzésem szerint a forduló egyik legjobb meccse lesz. Nekünk mindent fel kell tenni egy lapra, ha bajnokok akarunk lenni, márpedig úgy érzem, továbbra is ez a cél. Az ellenfél az a Kozármisleny lesz, aki bár végig a tabella első felében volt, mégsem tudott egy pillanatra sem beleszólni az élmezőny küzdelmeibe. Sokat nem léphetnek előre, és hátra sem. De nem gondolom, hogy feltett kezekkel érkeznének, hajtós meccsre számítok hazai győzelemmel. H +

Majos – ESMTK
A hazaiak a megyei bajnokságra készülnek, ami nem meglepő, de azért szimpatikus kis csapat volt. A Liza időnként borsot tudott törni az élmenők orra alá, néha viszont meglepő vereségeket szenvedtek, aminek eredménye a jelenlegi 9. hely, amiből még akár lehet 6. is, ami már szebben mutat. Hogy megszerzik-e, az kérdéses, de hogy ezt a meccset behúzzák, az nem. V +

Monor – Szekszárd
Ahhoz képest, hogy a Monort a tabella elejére lehetett várni, kissé langyos ez a 8. hely, ahol most állnak. A Szekszárd őrjöngve menekül a kiesőzónából, ami a szezon során szinte végig a lakhelyük volt. A hajrához érve bravúrosan elmenekültek onnan, de még csak félig van kint a fejük, nyerniük kellene mindenképpen, de valahogy úgy érzem, hogy ez ma nem fog összejönni nekik. H

Dabas – Hódmezővásárhely
Országos 1-es No. 2. Noha a Dabas lecsúszott a feljutás esélyéről, végig komoly tényező volt a bajnokságban, ez a vendégekről nem mondható el. Ugyan a végét a Hódmezővásárhely is megnyomta, ennek köszönhető, hogy még pici esélyük van a bent maradásra, az utolsó 3 meccsükre szétestek és csúsznak hátra. Majosi vereségük után nem gondolom, hogy Dabason nyernének. H

Dunaújváros – Vác
Élet-halál harc mindkét csapat számára, egyaránt 44 ponttal, 2 pontra az alsó vonaltól, nem egy életbiztosítás. Egyik gárda sincs rossz formában, gyűjtögetik a pontokat, de talán már kicsit későn. Aki nyer, az szinte biztos bent maradó, az pedig szerintem a Dunaújváros lesz. H

Szegedi VSE – Honvéd II.
A hazaiak már rég kiestek, ez a szezon során nem nagyon volt kérdéses egy pillanatig sem, a Honvéd fakó pedig a végére csak odaért a tabella elejére, szépen menetelnek. Nagy tét itt sincs már, csupán újabb 3 pont, amit a vendégek fognak megszerezni. V

Rákosmente – Iváncsa
A forduló másik sztármeccse, ha lehet így fogalmazni. No nem a Rákosmente miatt, akik a tabella közepén tanyáznak, hanem az Iváncsa miatt, akinek a szezonja egy tündérmese, annak ellenére is hogy nem fognak feljutni. A Kecskemét a múlt héten megizzadt a fővárosban, arra számítok, hogy most az Iváncsára vár ez a sors. H

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az adatgyűjtéssel, az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tabella, a csapatok utolsó öt meccsének eredményei háttérszínjelzéssel (formamutatók),
a kép jobb szélén a következő forduló párosításai, ott a csapatnevek előtt a győztesre,
a D előtt a döntetlenre kapható pontszám a tippjátékban.


Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋: ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 11 ᴏ́ʀᴀ

Dupla vagy semmi, tripla vagy semmi.
Ha kockáztatással többet akarsz nyerni a tippjátékban, akkor 3, vagy 5 meccsnél a tippirány betűjele után
✚ jelet tegyél amelyiknél nagyon biztos vagy a végeredményben. Ha mind a 3 tipped bejön dupla pontszám a jutalom, ha ötöt tippelsz kötésben és mindet eltalálod akkor a jelzett pontok háromszorosát kapod. Ha a kötésből akár egy meccs nem jön be, akkor a kötésben lévő meccsek mindegyikére nulla pont jár. (Ha nem 3 vagy 5 meccset jelölsz azt úgy tekintjük, mintha egyet se jelöltél volna.)


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
FTC II. – Taksony
Paks II. – Körösladány
Újpest II. – Dabas-Gyón
Kecskemét – Kozármisleny
Majos – ESMTK
Monor – Szekszárd
Dabas – Hódmezővásárhely
Dunaújváros – Vác
Szegedi VSE – Honvéd II.
Rákosmente – Iváncsa


A tippverseny végeredménye:

37 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 37. forduló” bejegyzéshez

  1. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny D
    Majos – ESMTK V+
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V+
    Rákosmente – Iváncsa V+

  2. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK D
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  3. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón H
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

    1. FTC II. – Taksony H
      Paks II. – Körösladány D
      Újpest II. – Dabas-Gyón D
      Kecskemét – Kozármisleny H
      Majos – ESMTK V
      Monor – Szekszárd H
      Dabas – Hódmezővásárhely H
      Dunaújváros – Vác D
      Szegedi VSE – Honvéd II. V
      Rákosmente – Iváncsa D

  4. FTC- Taksony H+
    Paks- Körösladány V
    UTE- DabasGyón V
    KTE- Kozármisleny H
    Majos- ESMTK V+
    Monor- Szekszárd D
    Dabas- Hódmező H
    Dunaújváros- Vác D
    Szeged- Honvéd V+
    RKSK- Iváncsa V

  5. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H+
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  6. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny V
    Majos – ESMTK H
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II.V+
    Rákosmente – Iváncsa H

  7. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H+
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II.D
    Rákosmente – Iváncsa H

  8. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpst II.- Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely D
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  9. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány H+
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V+
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H +
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V+
    Rákosmente – Iváncsa H

  10. FTC II. – Taksony D
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny D
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  11. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny V
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

    1. FTC II – Taksony H
      Paks II – Körösladány H
      Újpest Ii – Dabas-Gyón D
      Kecskemét – Kozármisleny H
      Majos – ESMTK H
      Monor – Szekszárd D
      Dabas – Hódmezővásárhely D
      Dunaújváros – Vác D
      Szegedi VSE – Honvéd II V
      Rákosmente – Iváncsa H

  12. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  13. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón H
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  14. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V+
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V+
    Rákosmente – Iváncsa V

  15. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK D
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  16. FTC II. – Taksony H +
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny X
    Majos – ESMTK V +
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác X
    Szegedi VSE – Honvéd II. V +
    Rákosmente – Iváncsa V

  17. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác V
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  18. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II.V
    Rákosmente – Iváncsa V

  19. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H +
    Majos – ESMTK V +
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V +
    Rákosmente – Iváncsa V

  20. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa H

  21. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  22. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny D
    Majos – ESMTK D
    Monor – Szekszárd V+
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H+
    Szegedi VSE – Honvéd II. V+
    Rákosmente – Iváncsa V+

  23. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány H+
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H+
    Majos – ESMTK D
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V+
    Rákosmente – Iváncsa V+

  24. FTC II. – Taksony: H
    Paks II. – Körösladány: H
    Újpest II. – Dabas-Gyón: H
    Kecskemét – Kozármisleny: H
    Majos – ESMTK: V
    Monor – Szekszárd: V
    Dabas – Hódmezővásárhely: V
    Dunaújváros – Vác: D
    Szegedi VSE – Honvéd II.: V
    Rákosmente – Iváncsa: V

  25. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny D
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely V
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  26. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd H
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  27. FTC II. – Taksony H+
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V+
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – Hódmezővásárhely H+
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  28. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány D
    Újpest II. – Dabas-Gyón H
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd V
    Dabas – HódmezővásárhelyV
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa H

  29. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  30. FTC II. – Taksony H +
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny H +
    Majos – ESMTK V +
    Monor – Szekszárd H +
    Dabas – Hódmezővásárhely H +
    Dunaújváros – Vác D
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa D

  31. FTC II. – Taksony H
    Paks II. – Körösladány H
    Újpest II. – Dabas-Gyón V
    Kecskemét – Kozármisleny H
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely H
    Dunaújváros – Vác H
    Szegedi VSE – Honvéd II. V
    Rákosmente – Iváncsa V

  32. FTC II. – Taksony H +
    Paks II. – Körösladány V
    Újpest II. – Dabas-Gyón D
    Kecskemét – Kozármisleny D
    Majos – ESMTK V
    Monor – Szekszárd D
    Dabas – Hódmezővásárhely
    Dunaújváros – Vác D +
    Szegedi VSE – Honvéd II. V +
    Rákosmente – Iváncsa D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.