Célegyenesben a bajnokság

Már csak három forduló van hátra a bajnoki pontvadászatból. A dobogósok mezőnye már úgy látszik kialakult, 3 kieső már biztos, a másik két kiesőhely elkerüléséért nyolc csapat harcol még.

Nézzük meg a tabellát részletesebben:

A képen a tabella, és a dobogós-, illetve kiesőhellyel fenyegetett csapatok hátralévő meccsei:

szürke háttérben az idegenbeli meccsek ellenfelei

Sokan bundát gyanítanak abban, hogy az Iváncsa kikapott Dunaújvárosban, leadta a szomszédoknak a 3 pontot, hogy a DPASE nehogy kiessen. Nos ettől a 3 ponttól függetlenül a DPASE még könnyen kieshet, mert nem nagyon megy nekik a játék. Minden hosszú győzelmi sorozat megszakad egyszer, az iváncsaiakkal tegnap történt meg ez. Ettől függetlenül a KTE-nek jól jött ez az iváncsai botlás, mivel így újra a tabella élére kerültek, és annyira előkelő pozícióba, hogy a három hátralévő meccsből csak kettőt kell megnyerni, az egyik lehet döntetlen is. No de nem szabad ‘matekozni’, mert az rosszul szokott elsülni.

A Majos és az SZVSE után tegnap a Taksony is elbúcsúzott a harmadik vonaltól, mivel 3 meccsen tudnának ugyan 9 pontot szerezni, ezzel befogni az újvárosiakat, de győzelmek számában már nem bírnák őket megelőzni.

Nyolc csapat harcol a még rendelkezésre álló két kiesőhely elkerüléséért. Elvileg még a Monor, vagy az ESMTK is ide sorolható lenne, de a többi meccsek alakulását figyelembe véve matematikailag nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy akinek most 50 pontja van az kipottyanjon.
Két győzelem előnye van az RKSK-nak, és bár neki a legnehezebb a hátralévő sorsolása a veszélyes zónában lévők közül bent fognak maradni, hiszen nem fog mindenki megtáltosodni a többiek közül.
A két tartalékcsapat is nagyon takarékra vette tavaszi teljesítményét, de talán ez is elég lesz ahhoz, hogy megőrizzék NB3-as tagságukat.
A Vác és a Vásárhely csak 1-2 ponttal a kiesési határ fölött, nagyon hiányoznak nekik az előző fordulókban nyerhető meccseken elpotyogtatott pontok.
Az Újváros és a Szekszárd a mérleg nyelve, közöttük talán majd csak a célfotó fog dönteni a végén.
A ladányiak huszáros hajrájuknak köszönhetően még akár még bent is maradhatnak??

Ezekre a kérdésekre május végén kapunk választ.