Előretekintve az idei év utolsó két fordulójára …

… megállapíthatjuk, hogy közel se vagyunk még túl a nehezén.
Legalább olyan nehéz lesz ez a következő két meccs, mint volt az előző kettő.

Nézzük miért:

A képen a tabella első négy helyezett csapata, a vesztett pontok szerinti sorrendben.
Mint a kiemelt keretben látjuk ebből a szempontból csak egyetlen pont választja el egymástól őket. Jelen formák/teljesítmények szerint nagyon valószínűnek látszik, hogy a kisFradi és az Iváncsa is behúzza elmaradt hazai meccsét (a Körösladány, illetve az Újpest2 ellen), ezért ezt az 1-1 pontos távolságot tekinthetjük reális helyzetnek.

Hetek óta az Iváncsa elleni meccsen ‘rugóztunk’, de van élet és feladat bőven ezután is.
Előző vasárnap két azonos tudású csapat nagy taktikai csatájából a szerencsésebbik jött ki jobban, az utolsó percben szerzett góllal tartotta a KTE itthon a három pontot. Nem lesz kicsit se könnyebb a következő vasárnapi meccs se hiszen amíg az Iváncsaiak idősebb, összeszokott remek csapata okozta a nehézséget a következő fordulóban az ország legnépszerűbb együttesének csikócsapatát fogadjuk. A Fradi népszerűsége miatt könnyen össze tudja toborozni az ország legtehetségesebb fiataljait, akiket egy jó karmester (Leandro) jól tud a pályán irányítani. Ez tehát a Fradi-fakó titka, ez ellen kell felkészülni, és a két dabasi csapat után talán mi is le tudjuk majd győzni őket, és sikerül visszavágni az első fordulóban elszenvedett vereségért.

A záróforduló sem lesz sétagalopp, hiszen a szintén jól menetelő kispestiekhez látogatunk a fővárosba december elején. Őket az utolsó kilenc fordulóban csak a Dabas bírta megverni. A huszadik (következő) fordulóban az Iváncsára látogatnak, akik ellen valószínűleg alaposan megizzadnak, és ezután fogadnak majd minket.


A csapatnevek mellett a kép bal szélén a szám a megszerzett pontok szerinti helyezési sorszámát jelzi azoknak a csapatoknak, akik ellen vívják idei utolsó két meccsüket.
Mint látjuk a KTE dolga a legnehezebb, mivel a legmagasabban jegyzett csapatok ellen meccsel (3. és 7.), míg ebből a szempontból nézve az Iváncsa helyzete a legkönnyebb (7. és 14.).

Persze a számok csak számok, a labda kerek, a pályán bármi (és annak ellenkezője is) megtörténhet. Annál is inkább, mert ma délután pótolják a Monor-Honvéd2 meccset, és a vendégek győzelmükkel kettőt előreléphetnének a tabellán.

Ennyit a számolgatásról, minden egyebet bárki kedve szerint leolvashat a fenti képről.