Habár a csoportokat nem lehet összehasonlítani, mert mindegyikben más és más csapatok vannak, ez viszont nem tart vissza minket attól, hogy a három táblázatot összefésüljük és sorba rendezzük. Mivel közelítünk a bajnokság feléhez érdekes lehet egy ilyen vizsgálódás.

Lássuk ezt a tabellát:

A kép bal szélén a megszerzett pontok (ha az egyezik több győzelem, ha az is egyezik gólkülönbség) szerinti összesített sorrend látható. Jelen állás szerint a Tiszakécske, a III.ker.TVE és a KTE HUFBAU állnak feljutóhelyen. Jelenlegi helyezési sorszámuk piros háttérszínnel vannak kijelölve azoknak a csapatoknak, akik jelenleg kiesőhelyen állnak.

A kép jobb oldalán ugyanezek a csapatok, ugyanazokkal az adatokkal, de ott az elvesztett pontok (VP) szerint vannak rendezve. Ez ad talán valóságosabb sorrendet, hiszen az elhalasztott, még le nem játszott meccsek miatt ez a sorrend lehet közelebb a valósághoz. A keleti és nyugati csoportban itt is ugyanazok a csapatok vannak feljutó helyen, középen viszont az Iváncsa áll jelenleg legkedvezőbb pozícióban a feljutás szempontjából, mert ugyanannyi pontja van, mint a tabellát most vezető Kecskemétnek, de egy meccsel kevesebbet játszottak eddig. A kiesőhelyen lévők számára nyújthat érdekes információt, hogyan állnak, és mennyire kell még belehúzni. A versenykiírás szerint mindegyik csoportból kiesik öt csapat, és a leggyengébb eredményekkel rendelkező 15. helyezett. Ezt kell tehát túlteljesíteniük a kiesés szempontjából veszélyes helyen tanyázóknak.

Jó táblázatböngészést kívánunk mindenkinek.