Alakul a csapat, de …

… de kellene még egy befejező csatár.

Öt évig nem volt a KTE-nek sportigazgatója (mondjuk ebből 3 évig KTE néven foci se), aki kapcsolatot tart a tulajdonos és a szakmai stáb között, kap egy keretösszeget, és értelmes szakmaiságot figyelembe véve azt igazolja le aki nekünk kell. Most van.

A mostani igazolások úgy néz ki olyan erősítések, akik végre NB2-be juttathatják a csapatot
… de kellene még egy befejező csatár.

Nézzük a részleteket:

Egy évvel ezelőtt olyanoktól igazoltunk, akik
~ feljutottak a harmadosztályból … de úgy tűnik nem véletlenül távoztak csapatukból,
~ harmadosztályból kiesett csapatból … de nem igazán jelentettek erősítést,
~ megyében villogott … de itt nem mutatott semmit.

Talán majd most …

Egy szurkoló mindig ezt mondja, mert bízik a jövőben, bízik abban, hogy most végre egy ütőképes csapatot sikerül összeállítani, de …

~ sok minden függ attól valóban mennyire sikerül egységes egésszé, csapattá alakítani a most kialakuló keretet,
~ sok minden függ attól a többi csapatnak hogyan sikerült nyári erősítés, és milyen céljaik vannak a feljutással kapcsolatban.

Mindezek figyelembevételével nézzük hogyan erősítettünk, és mi várható?

a.) Így erősítettünk …

… de kellene még egy befejező csatár

Nem tudom elhangzott-e már, de ha nem akkor leírnám:
… kellene még egy befejező csatár.

Vagyis az A terv adott, nézzük a másikat.

Nagy kérdés hogyan fejlesztettek, a többiek, mik a céljaik.


Emlékezzünk vissza egy évvel korábbra.
A pécsiek megtettek mindent, amit meg kellett és viszonylag simán egy osztállyal feljebb jutottak.
Mi akkor a kérdés?


b.) A többiek hogyan erősítettek, és mik a céljaik.
Ez az amit most még nem tudunk, de talán fény derül erre is, az első néhány forduló után.

Ne legyünk türelmetlenek (habár a szurkoló mindig az) és várjuk ki az első 10 fordulót. Szeptember közepére kirajzolódnak az erőviszonyok, kitisztul a kép, addigra talán látjuk mire számíthatunk.

Addig is hajrá KTE, hajrá Kecskemét!

… és még ha esetleg nem esett volna szó róla …

kellene még egy befejező csatár addig is, amíg Puskás Zoli felépül!