A tippjáték első három fordulójáról.

Góltotójátékunk egyre népszerűbb, állandósulni látszik a 30 körüli játékoslétszám.
Ez azért is számít jelentősnek, mivel mikor az NB1-ben játszottuk ezt a játékot ott csak 17-27 közötti volt a törzstippelői gárda.

Nézzük hogyan sikerült az első három fordulóban a tippelés, hátha kikerekedik valaki számára valami olyan információ, aminek segítségével később több pontot tud majd szerezni a tippjátékban.

Az első forduló mindig nagy lutri, mert nem lehet tudni mit hoznak a nyári erősítések. Ennek ellenére rögtön az első meccset a tippelők több, mint harmadrésze telibe találta! Igaz, hogy ezen kívül csak a Pécs és a KTE hazai győzelmét tippelte jól a többség, a többi meccsen többé-kevésbé meglepetés-eredmény született. Ezzel együtt is remek rajtot vettek a tippelők, mert 10 pont fölötti volt az átlagpontszám, ami azért is dicséretes, mert az éves átlag alig több 9 pontnál.


A második fordulóban is három meccs ‘papírformája’ jött be, és ebben a fordulóban több nem várt eredmény született, mint a nyitányon. Ennek is köszönhető, hogy volt egy meccs, ami senki nem szerzett pontot, mert senki nem hitte, hogy a Tintahalak a nyitóforduló után Taksonyban is nyerni tudnak majd.


A harmadik fordulóra kezdünk ráérezni a tippelésre, már öt meccsen született olyan irányú végeredmény, amire legtöbben tippeltek (zölddel kiemelten látható). Csak három meccsen született váratlan eredmény, ami azért így utólag belegondolva valahol benne volt a levegőben: két győzelem után a Szabadkikötőt kiáltottuk ki győztesnek a gyóniak ellen, de végre a dabasiak is megkezdték a pontgyűjtést egy döntetlennel; a KTE-Monor se volt akkora országos egyes, mint azt a lila ködön át láttuk; és a Dunaújvárosnak se megy, már második meccsüket bukták el ősszel hazai pályán.



Végül nézzük játékosaink eddigi összesített eredményeit. Élen egy régi-új játékos, aki Kecelről szórja tippjeit (őt sikerült megnyerni a következő heti tipp-poszt tartalmi részének megírására), mögötte a tabellán sorban olyanok, akik az előző évben szerényebben szerepeltek, de most vagy beérett játéktudásuk, vagy nekik kedvezett a szerencse. Ez majd kiderül a következő hetekben. 🙂 Új arc az élmezőnyben ati, aki remek jóstehetséggel rendelkezik.

A többségnek 10 pont, vagy afölötti az átlaga, ami azt jelzi, hogy egyre jobban sikerül ráhangolódniuk a NB3-ra.

Nagyon tömör még ez a táblázat, 1-2 pont, 1-2 váratlan eredmény pillanatok alatt sokat módosíthat rajta. Ezt akkor láttam igazán, amikor tegnap esti Dunaújváros-Szentlőrinc meccs eredményét (0:0, 1:0, 2:0, 2:1, 2:2, 2:3) folyamatosan beírtam, és láttam mennyire más sorrend alakult ki csak egy meccs alakulása során is.