Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 18. forduló

Elindult a tavaszi pontvadászat, sok döntetlennel, és egy alapos meglepetéssel: a sereghajtó otthonában majdnem elvérzett az éllovas.

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Az összesített versenyt Nitro vezeti, most ő írta le szöveges tippmagyarázatát:


Makó – SZEOL
A Makó nem igazán tudott erősíteni télen, ennek ellenére nem vallottak szégyent Iváncsán. A SZEOL csak döntetlennel kezdett, így nem hibázhatnak, hozni is fogják a számukra kötelező győzelmet. 0-2

Pécs – Iváncsa
A PMFC 7 új arccal erősítette meg a keretét, több játékost is megszereztek a másodosztályból, ez már előjele lehet azoknak a pletykáknak, miszerint a következő szezonban újra komolyan számolni kell velük. Az Iváncsa egy stabil középcsapat lett erre a szezonra a tavalyi bronz után, de véleményem szerint a pécsiek nem fognak hibázni első hazai meccsükön. 3-1

Szekszárd – Szeged-Grosics
A Szekszárd hatalmas bravúrt ért el azzal, hogy pontot hozott el Dunaújvárosból, de a Szeged-Grosics a mezőny legkiemelkedőbb anyagi lehetőségeivel rendelkezik, ehhez mérten is erősítettek télen, toronymagas esélyesei a bajnoki címnek. Nagyon meg lennék lepve, ha nem lenne sima ez a meccs. 0-4

Rákosmente – Dunaújváros
Az RKSK értékes döntetlent ért el Kozármislenyben, míg a Dunaújvárosnak lenne mit javítania. Ezúttal nem is fognak hibázni, még ha nem is lesz könnyű dolguk. 0-1

Taksony – Kozármisleny
A Taksony a közép csoport meglepetés csapata, nagyon jól sáfárkodnak általában a lehetőségeikkel, illetve jól alkalmazkodnak ellenfeleik stílusához is. A Mislenytől többet vártam ebben a szezonban, ehhez képest télen megítélésem szerint picit gyengültek is. A döntetlenre azért jók lesznek. 1-1

Dabas – Hódmezővásárhely
A Dabas nem mutatott sokat a nyitányon, de azért az érezhető, hogy egy összeszokott, stabil együttesről van szó, nem véletlen veretlenek 11 meccs óta. Vásárhelyen nagyon komoly gondok vannak a klub körül, így minden pont ajándék lehet nekik. Az biztosnak vehető, hogy nem Dabason kezdik el a gyűjtögetést. 4-0

Paks II. – Kecskemét
Tököli Attila erősebb kerettel számolhat tavasszal, hiszen a Paks több játékosát is visszahozta kölcsönből, ezzel NBII-es rutin is érkezett a „tarcsihoz”. Ez rögtön egy nagy bravúrt is ért, hiszen a sereghajtó közel állt a listavezető Szentlőrinc legyőzéséhez, a döntetlent a végén inkább ők sajnálhatták. Ennek tükrében nem lesz könnyű dolgunk, pláne azért, mert várhatóan egy közvetlen rivális ellen több visszajátszót is kap majd korábbi játékosunk. A nyitány után az első félidőnkről elegánsan inkább ne tegyünk említést, de a másodikban már több elképzelés volt, ha a paksi stadionban kerül sor a meccsre, akkor a pálya állapotával biztosan nem lehet már gond vasárnap. Saját csapatra csak elfogultan tudok tippelni, úgyhogy nyerni fogunk. 0-2

Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc
A Szentlőrincről csak a legnagyobb elismeréssel szabad beszélni, hiszen közel sem tartozik a költségvetésük az élmezőnyhöz, mégis vezetik a tabellát. Tartom magam ahhoz, hogy a tavaszuk biztosan gyengébb lesz, de ez a kiemelkedő ősz tükrében nem is tűnik merész tippnek. A Honvéd esetében sok múlik azon, hogy Pisont István kiket kap vissza, szoros meccset várok. 1-1

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂ Tippelési segítségként lássuk az előző forduló eredményeit és a tabellát: ⊃


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Makó – SZEOL
Pécs – Iváncsa
Szekszárd – Szeged-Grosics
Rákosmente – Dunaújváros
Taksony – Kozármisleny
Dabas – Hódmezővásárhely
Paks II. – Kecskemét
Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc


A heti tippjáték végeredménye:
/névsor az eredményesség sorrendje/


Az összesített eredmény állása:


24 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 18. forduló” bejegyzéshez

  1. Makó – SZEOL 0-2
    Pécs – Iváncsa 2-0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-0
    Rákosmente – Dunaújváros 0-1
    Taksony – Kozármisleny 2-1
    Dabas – Hódmezővásárhely 3-1
    Paks II. – Kecskemét 2-0
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1-1

  2. Makó -Szeol 0-2
    Pécs- iváncsa 2-0
    Szekszárd- Szeged- Grosics 1-2
    Rákosmente- Dunaujváros 1-1
    Taksony- Kozármisleny 2-2
    Dabas- Hódmezővásárhely 2-1
    PaksII- Kecskemét 3-1
    HonvédII- Szentlőrinc 2-2

  3. Makó – SZEOL 1:3
    Pécs – Iváncsa 2:3
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:4
    Rákosmente – Dunaújváros 1:2
    Taksony – Kozármisleny 2:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 3:1
    Paks II. – Kecskemét 1:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:3

  4. Makó – SZEOL 0:3
    Pécs – Iváncsa 1:2
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:1
    Rákosmente – Dunaújváros 1:2
    Taksony – Kozármisleny 2:0
    Dabas – Hódmezővásárhely 2:0
    Paks II. – Kecskemét 2:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:2

  5. Makó – SZEOL 0-1
    Pécs – Iváncsa 1-1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1-3
    Rákosmente – Dunaújváros 0-2
    Taksony – Kozármisleny 3-0
    Dabas – Hódmezővásárhely 3-0
    Paks II. – Kecskemét 0-1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1-2

  6. Makó – SZEOL 1-3
    Pécs – Iváncsa 2-0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-3
    Rákosmente – Dunaújváros 1-2
    Taksony – Kozármisleny 2-1
    Dabas – Hódmezővásárhely 1-1
    Paks II. – Kecskemét 2-1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2-1

  7. Makó – SZEOL 0-2
    Pécs – Iváncsa 1-0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-3
    Rákosmente – Dunaújváros 0-1
    Taksony – Kozármisleny 0-0
    Dabas – Hódmezővásárhely 1-0
    Paks II. – Kecskemét 1-1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1-1

  8. Makó – SZEOL 1-2
    Pécs – Iváncsa 1-1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-1
    Rákosmente – Dunaújváros 0-0
    Taksony – Kozármisleny 2-0
    Dabas – Hódmezővásárhely 4-1
    Paks II. – Kecskemét 2-2
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2-1

  9. Makó – SZEOL 0:2
    Pécs – Iváncsa 1:1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:3
    Rákosmente – Dunaújváros 0:0
    Taksony – Kozármisleny 1:0
    Dabas – Hódmezővásárhely 2:1
    Paks II. – Kecskemét 1:0
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2:1

  10. Makó – SZEOL 0:2
    Pécs – Iváncsa 2:1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:2
    Rákosmente – Dunaújváros 1:1
    Taksony – Kozármisleny 2:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 3:1
    Paks II. – Kecskemét 1:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2:1

  11. Makó- SZEOL 0-2
    Pécs-Iváncsa 2-1
    Szekszárd-Szeged-Grosics 0-3
    RKSK- Dunaújváros 1-2
    Taksony-Kozármisleny 2-1
    Dabas-Hódmezővásárhely 1-0
    Paks II. -Kecskemét 2-1
    Bp.Honvéd II. – Szentlőrinc 1-0

  12. Makó – SZEOL 1:2
    Pécs – Iváncsa 2:2
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:3
    Rákosmente – Dunaújváros 1:1
    Taksony – Kozármisleny 2:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 3:0
    Paks II. – Kecskemét 1:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:2

  13. Makó – SZEOL 0:3
    Pécs – Iváncsa 2:1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:2
    Rákosmente – Dunaújváros 2:0
    Taksony – Kozármisleny 3:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2:0
    Paks II. – Kecskemét 2:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:1

  14. Makó – SZEOL 0-2
    Pécs – Iváncsa 3-1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-1
    Rákosmente – Dunaújváros 1-1
    Taksony – Kozármisleny1-1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2-0
    Paks II. – Kecskemét 2-0
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 0-1

  15. Makó-SZEOL 1-3
    Pécs – Iváncsa 1-2
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1-3
    Rákosmente – Dunaújváros 0-3
    Taksony – Kozármisleny 1-1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2-1
    Paks II. – Kecskemét 2-3
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 3-3

  16. Makó – SZEOL: 1-2
    Pécs – Iváncsa: 2-2
    Szekszárd – Szeged-Grosics: 0-3
    Rákosmente – Dunaújváros: 0-2
    Taksony – Kozármisleny: 1-1
    Dabas – Hódmezővásárhely: 2-1
    Paks II. – Kecskemét: 0-2
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc: 1-3

  17. Makó – SZEOL 1:2
    Pécs – Iváncsa 1:0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:2
    Rákosmente – Dunaújváros 1:0
    Taksony – Kozármisleny 2:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2:0
    Paks II. – Kecskemét 1:2
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:2

  18. Makó – SZEOL 1;2
    Pécs – Iváncsa 2:0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1:4
    Rákosmente – Dunaújváros 1:1
    Taksony – Kozármisleny 3:0
    Dabas – Hódmezővásárhely 3:1
    Paks II. – Kecskemét 1:3
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2:2

  19. Makó – SZEOL 1-2
    Pécs – Iváncsa 1-0
    Szekszárd – Szeged-Grosics 1-3
    Rákosmente – Dunaújváros 1-1
    Taksony – Kozármisleny 1-0
    Dabas – Hódmezővásárhely 3-1
    Paks II. – Kecskemét 0-0
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1-1

  20. Makó-Szeol:0-1
    Pécs-Iváncsa:1-2
    Szekszárd-Szeged:0-2
    Reac-Dpase:0-2
    Taksony-Kozármisleny:1-1
    Dabas-Hódmezövásárhely:2-0
    Paks II-Kecskemét:1-1
    Honvéd II-Szentlörinc:2-1

  21. Makó – SZEOL 1:2
    Pécs – Iváncsa 3:1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0:3
    Rákosmente – Dunaújváros 0:2
    Taksony – Kozármisleny 1:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 3:0
    Paks II. – Kecskemét 1:2
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1:2

  22. Makó – SZEOL 1:3
    Pécs – Iváncsa 2:1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0:3
    Rákosmente – Dunaújváros 1:0
    Taksony – Kozármisleny 1:1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2:1
    Paks II. – Kecskemét 1:1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2:2

  23. Makó – SZEOL 1-3
    Pécs – Iváncsa 2-1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0-2
    Rákosmente – Dunaújváros 1-2
    Taksony – Kozármisleny 1-1
    Dabas – Hódmezővásárhely 2-0
    Paks II. – Kecskemét 0-1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 2-1

  24. Makó – SZEOL 0 : 1
    Pécs – Iváncsa 2 : 1
    Szekszárd – Szeged-Grosics 0 : 0
    Rákosmente – Dunaújváros 1 : 1
    Taksony – Kozármisleny 1 : 2
    Dabas – Hódmezővásárhely 3 : 0
    Paks II. – Kecskemét 2 : 1
    Bp. Honvéd II. – Szentlőrinc 1 : 1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.