Lassan vége az őszi pontvadászatnak a csapatok és a tippelők szempontjából egyaránt. Már csak három forduló lesz ebben az évben, azután február elejéig 7 hét ‘uborkaszezon’ lesz.
Ezen a héten az előző fordulóban legjobban teljesítő sasazur írta le pár mondatban tippjei magyarázatát. Lássuk:
Köszönöm a felkérést ismét! Örömmel vállaltam el tippindoklást, de azért be kell látnom, hogy ez a forduló is okozhat majd meglepetéseket.
Nyíregyháza – Paks ➜ D
A szabolcsi gárda sorozatban harmadik mérkőzését játssza hazai környezetben, ahol egy meglepetés győzelem és egy várható vereség volt a mutatójuk. Bognár György együttese néhány centi híján nyert az elmúlt fordulóban, viszont a Kecskemét elleni győzelmük óta nem azok az eredmények jönnek igazán, amire számít a többség. Szerintem a Szpari felszívja magát és 1 pontot otthon is tart.
MTK – Felcsút ➜ V
A kék-fehérek is elég kettős arcukat mutatják mostanában, de a vendég gárda is okozott meglepetés eredményt, sőt. A hasonló forma és a sűrű felsőház mellett csak azért merek egy szűk vendéggyőzelmet tippelni, mert a két csapat összecsapásait nézve mostanában a felcsútiak örülhettek jobban.
Győr – Kecskemét ➜ H
A Rába-parti alakulat sűrűn ikszel mostanában, nekünk pedig 9 hosszú bajnoki után sikerült végre pontot szerezni. Az egyetlen győzelmünk pont az ETO ellen született, de véleményem szerint most ezt még ha szűkösen is, de visszaadják.
Diósgyőr – Debrecen ➜ H
Keleti rangadó! Az egyik legbiztosabb tippem talán ez, a tetszetős formában lévő Diósgyőr otthon tartja a 3 pontot a hajdúságiak ellen.
Zalaegerszeg – Fehérvár ➜ H
Ezt az összecsapást is szinte háromesélyesnek tartom. A tippem talán arra alapozom, hogy az első összecsapáson éppen hogy meglett a döntetlen a Fehérvár szempontjából, valamint a királyok városa „vendég” formája meglehetősen gyenge.
Újpest – Fradi ➜ D
A derbi! …És ha az egymás elleni statisztikát nézzük országos kettes! DE! Addig lesz a Fradinak egy EL mérkőzése, meg aztán a bajnokságban is hullajtottak pontokat mostanában. Nem is csűröm-csavarom tovább.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-▫️ꕤ▫️–
A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt. Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd az év végi nyeremények elosztásánál.
Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak a legeredményesebb játékosokra.
Az őszi szezon végén a legtöbb átlagpontszámmal rendelkező tippjátékos a klubtól egy -a játékosok által aláírt- labdát; aki második helyen végez KTE sálat kap; a harmadik helyezett a Peller és Társa Gépihímző vállalkozástól egy KTE címerrel hímzett téli sapkát.
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelő nyereménye:
🥇 éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
🥈 a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
🥉 KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.
… a fentieken kívül mindhárom decemberi és mindhárom májusi nyertes megkapja a CityFox telefonos nyomozós játéklehetőségét is, ami Kecskemét belvárosába és egy soha nem látott kalandba kalauzolja őket.
Különdíj: Május végén különdíjat kap az a tippjátékos, aki valamelyik forduló mindegyik mérkőzésének végeredményét eltalálja. Ha több ilyen lenne akkor ezeknek a játékosoknak megnéznénk melyikük szerzett ezzel több pontot, ha ez is azonos, akkor következő legjobb heti tipp-pontszámuk rangsorol. A legeredményesebb tippelőnk a bajnokság végén egy tízezer, a második legjobb egy ötezer forint értékű Piroska szörpöt és ajándékokat tartalmazó ajándékcsomagot kap a szörp készítőjétől.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
– ꕤ –
A csapatok eddigi eredményei, formamutatói, a hétvégi meccsek oddsai:
– ꕤ –
Tippelési határidő: péntek 20:00
– ꕤ –
A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Nyíregyháza – Paks
MTK – Felcsút
Győr – Kecskemét
Diósgyőr – Debrecen
Zalaegerszeg – Fehérvár
Újpest – Fradi
HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg facebook-oldalunkon ahhoz a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghirdettük ezt a
játékot.
A heti tippjáték végeredménye itt lesz majd a forduló után:
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét H
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi V
V V V H D V
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét D
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár V
Újpest – Fradi D
D V H H D V
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét D
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár V
Újpest – Fradi H
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár V
Újpest – Fradi V
Nyíregyháza – Paks H
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi H
Nyíregyháza – Paks D
MTK – Felcsút D
Győr – Kecskemét D
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár H
Újpest – Fradi D
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút D
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi V
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét H
Diósgyőr – Debrecen D
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi D
Nyíregyháza – Paks D
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi D
V D H D D D
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét D
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi D
V V D H V V
Nyíregyháza – Paks D
MTK – Felcsút D
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár D
Újpest – Fradi D
Nyíregyháza – Paks V
MTK – Felcsút D
Győr – Kecskemét D
Diósgyőr – Debrecen H
Zalaegerszeg – Fehérvár H
Újpest – Fradi V
Nyíregyháza – Paks H
MTK – Felcsút V
Győr – Kecskemét V
Diósgyőr – Debrecen D
Zalaegerszeg – Fehérvár H
Újpest – Fradi V