STAT#1 – formasorrend

Vége az őszi pontvadászatnak, februárban folytatják a csapatok a bajnokságot. Két kemény hónap foci nélkül?! Ne legyen akkora üresjárat! Összeszedünk pár érdekességet, aktualitást, amiket áttekinthető táblázatokban, külön posztokban elemezgetünk, boncolgatunk. Több hasonló elemzés lesz, ezért a sorszám a poszt címében, a végét még nem látjuk, ez egy neverending story ……  🙂

ttab néven szoktam elmenteni, mert ez egy ‘turbózott tabella’. Miért is? Tartalmazza mindegyik csapatnál az eddigi eredményeket színjelzéssel, látjuk a hátralévő ellenfeleiket szintén színjelzéssel, ahol látjuk melyik meccs lesz hazai pályán, melyik vendégségben. Győzelem/döntetlen/vereség/összpontszám, ez a szokásos rend/elv szerint. A sorbarendezésnél nem teszünk azonos pontszámnál különbséget az alapján, kinek volt több győzelme, kinek jobb a gólkülönbsége, mert annak csak a bajnokság legvégén van jelentősége. Azonos pontszám = azonos sorrendi szám. Sokkal lényegesebb a meccsenként megszerzett pont mutatója. Az előző 10 évben egy pontnál kicsivel több kellett ahhoz, hogy elkerülje valamelyik csapat a kiesést; a harmadik helyezett megelőzéséhez -a feljutáshoz- elég volt 1,85 pontnál többet szerezni. Ez a két vonal tehát az, amit figyelniük kell a csapatoknak céljuknak megfelelően: a harmadik helyezett elé vagy a kieső vonal fölé szeretnének kerülni a végére.

A fönti táblázat továbbgondolása, grafikus formamutatóvá alakítása a következő kép:
Itt már grafikusan láthatjuk megszerzett pontjai alapján mennyire van az áhított vonal alatt, vagy fölött egy csapat, mennyire érte el részarányosan végső célját. A tabellapozíciónál, pillanatnyi helyezésnél azonban talán fontosabb a jelenlegi forma, ami jelzi milyen ‘spirálban’ van egy csapat, jobban, vagy rosszabban teljesített az utóbbi fordulókban. Ennek számszerűsítésére egyszerű képletet alkalmazunk: a legutóbbi fordulóban megszerzett egyes szorzóval vesszük figyelembe, minden korábbit egy-egy tizeddel kisebb számmal szorozzuk, az utolsó öt fordulót számítva. Így súlyoztuk a teljesítményt, nagyobb súllyal szerepel a friss eredmény, egyre kisebb súllyal, jelentőséggel a régebbiek. Az így kapott számokat összeadjuk, ez a szám a ‘formasorrend’, ez alapján már tudunk rangsorolni is. A fönti grafikonon így nem csak azt látjuk megszerzett pontok alapján ki van magasabban, elől a tabellán, de azt is kinek jobb, kinek rosszabb az utolsó öt fordulós formája. A gyengébbek balra, a jobbak jobbra helyezkednek el a képen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük