Hetven százalékát letudtuk a bajnokságnak és a tavaszi rajt nem is volt olyan rossz.
Négy meccsből 5 pont. Most egy ötös húzós sorozat elé nézünk: Pécs (idegenben), Vidi (itthon), Győr (idegenben), MTK (itthon), Debrecen (idegenben). A végére egy ‘lájtosabb’ levezető négyes szakasz következik majd: Paks (idegenben), Pápa (itthon), Újpest (idegenben) és a Puskás (itthon).
A kiesőhelyhez képest most 7 pont az előnyünk. Jó lenne a következő ötös meccssorozatból úgy kijönni, hogy ez nem romolna, hanem inkább javulna, és akkor biztosan nem kellene a végén a tabellán ‘hátrafelé tekingetni’. 😉
Tippelj és ‘fogd rá a nyuszira’. Igen, a mostani tippeket nesquik írja, aki most is a hajdúságból küldte hozzánk tippjeit. Lássuk, hogyan látja ő, a fordulót:
Sziasztok nesquik vagyok Debrecenből. Lassan másfél éve hogy tippelgetek több-kevesebb sikerrel (inkább kevesebb). Na de viccet félretéve -és mivel a húsvéti nyuszi is messzi van-, ugorjunk a 22. forduló tippjeimre. Kezdjük akkor… (leginkább a 2014-es eredményeket veszem figyelembe)
Mezőkövesd – Honvéd
Véber Gyuri a Puskás elleni mérkőzés előtt nyilatkozta, hogy számukra minden meccs „élet halál” ami hogy őszinte legyek nem látszott meg a csapatom. Tavasszal eddig 1 döntetlenre futotta 3 vereség mellett. A góllövés messzi áll a csapattól, hiszen mindösszesen 1 gólt sikerült elérniük. A védelemben pedig nagy a gond legalábbis a 7 kapott gól ezt mutatja. Biztosan nem számíthatnak a védelem közepén játszó Vermes Krisztiánra a kövesdi brigád. A Honvédnál nagy az összhang szépen nyerik a meccseket és elindultak felfelé a tabellán is. A csapat eddig 9 lőtt gólnál és csupán 3 kapottnál jár. Sima Honvéd győzelem lesz várható.
Tippem: 0-2
DVTK – Felcsút
Mint tudhatjuk a DVTK erős masszív csapat otthon a Puskás pedig eléggé döntetlen szagú vendégben. A DVTK az Újpest otthonában bukott legutóbb még a Felcsút simán „elintézte” a Mezőkövesdet. A miskolciak tavasszal 4 rúgott és 5 kapott góllal „büszkélkedhet”. Biztosan nem lesz a csatársorban Futács, akit kiállítottak legutóbb. A Puskás egylet 6 rúgott és 5 kapott gólnál jár tavasszal, viszont a DVTK nem egy Mezőkövesd ezért itt megoszlanak a pontok.
Tippem: 1-1
Kaposvár – Paks
A két jelenleg kieső csapat meccse mit is hozhatna, mint csak is döntetlent. A Kaposvár eddig 3 döntetlennél és 1 vereségnél jár. A múlt héten szoros meccsen maradtak alul a Honvéd otthonában. Meccsenként betalálnak 1x de mindig kapnak és így nehéz meccset nyerni … A Paks 2 döntetlennel és 2 vereséggel áll. Nekik nem a kieső zónában a helyük mindig is többre tartottam a paksi együttest. Eddig 4-et rúgtak 6-ot kaptak.
Tippem: 1-1
Pécs – Kecskemét
A Pécs az idei év meglepetés csapata. Tavasszal legalább is ezt mutatja a csapat. A debreceni meccsen nem érdemeltek vereséget elég „szerencsétlenség” volt az uccsó’ percben kapott tizenegyes. Tavaszi forma: 2 győzelem 1 döntetlen 1 vereség. Gólokba mutatva 7 rúgott 4 kapott. Lássuk a kedvenceket… Csatár nélkül nehéz gólt lőni. A védelem tökéletesen zár Karan is visszatér így még erősebb lesz. Szoros meccsen ikszeltünk ahol nagyobb koncentrációval a győzelem is elérhető lett volna. ( De a fociban nincs volna és ha!) Hajrá lilák de most nem fog összejönni … (NE LEGYEN IGAZAM)
Tippem: 1-0
Fradi – Pápa
A Fradi nem hozza azt a formát, amit ettől a csapattól várnunk kellene. Tavasszal eddig 3 döntetlenre és 1 vereségre futotta. Gólokra lefordítva 4 rúgott 5 kapott. Otthon mindenféleképpen javítaniuk kell melyre most meg is van az esély. A Pápa is ugyan ezt a formát mutatja. Gólszegény meccsen győznek a zöld sasok.
Tippem: 1-0
Győr – MTK
A héten ez lesz a második meccsük egymással. A Győr több játéktudással rendelkező játékosokkal van ellátva és Rudolf is kezd „régi” önmagára találni. 2 győzelem mellet 1 döntetlen és 1 Pécs elleni zakó jellemzi a csapatot. Az MTK-nál Torghellében bízhatnak a fanatikusok. Fiatal ez a csapat nincs ezzel gond csak most kevés lesz.
Tippem: 2-1
Videoton – Debrecen
A forduló rangadója ez nem kétséges. Egész héten azt lehetett hallani, ha nyer, a Vidi még marad esélye a bajnoki címre, ha veszít akkor ezt is bukta. A vidi drukkerek nincsenek megelégedve a vezetőedző munkájával hullámban a csapat. A Loki kiütötte a héten a Nyíregyházát. A Debrecen idén még nem kapott ki nem lesz ez másképpen sem. Gólokban gazdag igazságos pont megosztás.
Tippem: 2-2
Haladás – Újpest
Ha Kecskeméten nincsenek csatárok, akkor ez ugyanúgy elmondható a Halira is. 4 meccs 2 rúgott gól. Ez harmatgyenge, mint ahogy az egész szombathelyi csapat. Viszont az Újpest sincs jobb helyzetben. Mint tudjuk vannak a belső ügyeik de ez valahogy a csapatot „ösztönzi”. 4 meccs 2 győzelem 1 döntetlen és 1 szorosabb vereség a honvéd ellen. Kabát nélkül lesz a fővárosi csapat.
Tippem: 0-1
Egy kis segítség a tippeléshez:
– Pontszámok, gólkülönbségek, meccsinfók (forrás: eredmenyek.com)
Emlékeztetőül a pontozás szabályai:
2 pont – ha eltalálod a mérkőzés kimenetelét,
+1 pont – ha eltalálod a gólkülönbséget is,
+2 pont – telitalálatért.
A befejezett fordulók eredményei ennek a lapnak a jobb fölső sarokban a legalsó linken mindig találhatóak, a heti végeredmény a forduló utolsó meccse után 5 percen belül a tipp-poszt a végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.
Egyszerűsített tippszelvény:
Mezőkövesd – Honvéd
Diósgyőr – Felcsút
Kaposvár – Paks
Pécs – Kecskemét
Fradi – Pápa
Győr – MTK
Videoton – Debrecen
Haladás – Újpest
___________________
Tudományos megalapozottsággal… 😀
Mezőkövesd – Honvéd 1:3
Diósgyőr – Felcsút 2:2
Kaposvár – Paks 2:0
Pécs – Kecskemét 1:1
Fradi – Pápa 2:1
Győr – MTK 2:1
Videoton – Debrecen 2:3
Haladás – Újpest 1:2
Mezőkövesd – Honvéd 0-1
Diósgyőr – Felcsút 2-1
Kaposvár – Paks 1-0
Pécs – Kecskemét 2-2
Fradi – Pápa 2-1
Győr – MTK 2-1
Videoton – Debrecen 1-0
Haladás – Újpest 1-1
SirPub tippjei:
Mezőkövesd – Honvéd 1:3
Diósgyőr – Puskás 2:0
Pécs – Kecskemét 1:1
Kaposvár – Paks 2:2
Ferencváros – Lombard 3:1
Győr – MTK 2:1
Videoton – DVSC 3:2
Haladás – Újpest 2:0
Mezőkövesd – Honvéd 1-1
Diósgyőr – Felcsút 3-1
Kaposvár – Paks 1-2
Pécs – Kecskemét 2-0
Fradi – Pápa 2-0
Győr – MTK 2-1
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-1
Mezőkövesd – Honvéd 1-0
Diósgyőr – Felcsút 3-0
Kaposvár – Paks 0-0
Pécs – Kecskemét 0-1
Fradi – Pápa 2-0
Győr – MTK 1-0
Videoton – Debrecen 1-2
Haladás – Újpest 3-1
Heló!!
Mezőkövesd – Honvéd 2-3
Diósgyőr – Felcsút 3-1
Kaposvár – Paks 4-1
Pécs – Kecskemét 1-3
Fradi – Pápa(1piros) 3-1
Győr – MTK(1piros) 2-1
Videoton – Debrecen 2-2
Haladás – Újpest 2-2
Mezőkövesd – Honvéd 0-2
Diósgyőr – Felcsút 2-1
Kaposvár – Paks 1-0
Pécs – Kecskemét 1-1
Fradi – Pápa 2-0
Győr – MTK 2-1
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-1
Mezőkövesd – Honvéd 1-3
Diósgyőr – Felcsút 2-3
Kaposvár – Paks 1-1
Pécs – Kecskemét 1-2
Fradi – Pápa 3-1
Győr – MTK 4-0
Videoton – Debrecen 1-2
Haladás – Újpest 2-1
Mezőkövesd – Honvéd 2-1
Diósgyőr – Felcsút 1-2
Kaposvár – Paks 3-1
Pécs – Kecskemét 2-0
FTC – Pápa 3-1
Győr – MTK 2-2
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-2
Mezőkövesd – Honvéd 0-2
Diósgyőr – Felcsút 1-1
Kaposvár – Paks 1-0
Pécs – Kecskemét 0-1
Fradi – Pápa 1-1
Győr – MTK 2-2
Videoton – Debrecen 1-3
Haladás – Újpest 1-2
Mezőkövesd – Honvéd 0-1
Diósgyőr – Felcsút 2-1
Kaposvár – Paks 1-1
Pécs – Kecskemét 0-1
Fradi – Pápa 4-0
Győr – MTK 2-1
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-0
Menekül a Kövesd, bajban a Paks és az MTK. Kapaszkodik a Videoton és az ETO sem adta még fel. Sajnos mi sem dőlhetünk nyugodtan hátra a karosszékben.
Röviden: Minden meccs hazai 2:1
Mezőkövesd – Honvéd 0:1 (rossz előérzet, de nyerni kell, Gyuri meg váltsa ki a xanaxot)
Diósgyőr – Felcsút 2:1 (nincs mese)
Kaposvár – Paks 0:0 (jó meccs lesz)
Pécs – Kecskemét 1:1 (nem itt gyarapszanak radikálisan a pontok)
Fradi – Pápa 2:0 (tutimeccs a tipszmikszszelvényen)
Győr – MTK 2:1 (a kupa után nem botlanak Feriék)
Videoton – Debrecen 1:2 (háromesélyes meccs, a Vidi támad, a Loki kontrázik, és eldől a bajnokság)
Haladás – Újpest 2:2 (ez tényleg jó meccs lehet)
Mezőkövesd – Honvéd 0-2
Diósgyőr – Felcsút 2-0
Kaposvár – Paks 1-1
Pécs – Kecskemét 0-1
Fradi – Pápa 3-0
Győr – MTK 2-2
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-1
Kövesd – Honvéd 1:3
DVTK – PAF(ffff)C 2:0
Kaposvár – Paks 0:0
Pécs – KTE 1:0
FTC – Pápa 2:1
ETO – MTK 3:1
Videoton – Debrecen 1:1
Haladás – UTE 1:0
Mezőkövesd – Honvéd 1-1
Diósgyőr – Felcsút 3-1
Kaposvár – Paks 1-1
Pécs – Kecskemét 0-0
Fradi – Pápa 4-0
Győr – MTK 3-1
Videoton – Debrecen 0-2
Haladás – Újpest 0-1
Mezőkövesd – Honvéd 1-0
Diósgyőr – Felcsút 2-1
Kaposvár – Paks 1-1
Pécs – Kecskemét 0-1
Fradi – Pápa 2-0
Győr – MTK 3-0
Videoton – Debrecen 1-1
Haladás – Újpest 1-1
1-3;
3-1
2-2
1-2
2-2
3-2
2-1
2-2
Mezőkövesd – Honvéd: 2-0
Diósgyőr – Felcsút: 1-1
Kaposvár – Paks: 2-1
Pécs – Kecskemét: 0-1
Fradi – Pápa: 1-1
Győr – MTK: 3-1
Videoton – Debrecen: 1-2
Haladás – Újpest: 0-2
Mezőkövesd – Honvéd 0:1
Diósgyőr – Felcsút 3:0
Kaposvár – Paks 0:1
Pécs – Kecskemét 2:1
Fradi – Pápa 2:0
Győr – MTK 1:1
Videoton – Debrecen 1:2
Haladás – Újpest 2:1
Mezőkövesd – Honvéd 1-1
Diósgyőr – Felcsút 2-1
Kaposvár – Paks 1.0
Pécs – Kecskemét 0-0
Fradi – Pápa 3-1
Győr – MTK 2-1
Videoton – Debrecen 1:2
Haladás – Újpest 1.1
Mezőkövesd – Honvéd 0-2
Diósgyőr – Felcsút 2-0
Kaposvár – Paks 2-1
Pécs – Kecskemét 2-3
Fradi – Pápa 2-0
Győr – MTK 1-1
Videoton – Debrecen 2-1
Haladás – Újpest 1-1
Mezőkövesd – Honvéd 1:1
Diósgyőr – Felcsút 2:1
Kaposvár – Paks 1:1
Pécs – Kecskemét 2:2
Fradi – Pápa 3:1
Győr – MTK 3:1
Videoton – Debrecen 2:2
Haladás – Újpest 2:1