A harmadik fordulóban a tippelők többsége már nem csak három meccs irányát találta el, mint ahogyan az első két fordulóban sikerült, hanem ötöt. Kezdünk mi is belemelegedni a tippelésbe, mint a csapatok a játékba.

Heti tipp-magyarázónk Nyicsenko, aki még akkor csatlakozott játékunkba, mikor a megyei bajnokságban tippeltünk. Hosszú ideig hűtlen volt hozzánk, de most újra játszik velünk rendszeresen. Idén remekül teljesít, az előző héten nem szerzett senki több pontot mint ő, és vezeti az összesített versenyt is, tehát érdemes odafigyelni rá:

KTE – IVÁNCSA
Eddig lejátszott mérkőzések alapján két hasonló képességű csapat mérkőzése jön ebben a fordulóban. Érzésem szerint a hazai pálya előnye elegendő lesz egy kecskeméti sikerhez, főként ha a kitűzött célokat nézzük. 2-1

MONOR – BP. HONVÉD II.
Nagyon jól kezdte a szezont a Monor, jó csapatok ellen ért el remek eredményeket. Kispesten mindig kérdéses a fakó összetétele, nem lesz ez másként most sem. Mindezen információkból nálam ez egy remek meccs lehet a végén akár pontosztozkodással. 2-2

RKSK – THSE-SZABADKIKÖTŐ
Ha csak a hazai csapat eredményeit venném figyelembe máris odabiggyeszthetném az X-et. No de azért nem ilyen egyszerű a helyzet főként ha a vendégek eredményeire is vetünk néhány pillantást. Azért a megérzésem szerint a későbbiekben a vendégek nem lesznek ilyen előkelő pozícióban, tehát a derbi vége mégiscsak döntetlen. 1-1

DABAS-GYÓN – PMFC
Adott egy újonc, aki nem kezdte valami eredményesen az új évadot kontra bajnokesélyes Pécs aki ehhez mérten is viselkedik egyenlőre. Ha van országos kettes papíron akkor tessék itt van. No de hogy mi lesz a vége, szerintem is sima vendég győzelem. 0-3

TAKSONY – DUNAHARASZTI
Jól kezdtek a hazaiak aztán két nagy pofon, főleg az utóbbi. Nem túl acélos vendégcsapat kevés sikerrel. Szerintem helyezésük reális, bár úgy gondolom kiesni egyik sem fog, szépen aprólékosan gyűjtögetik pontjaikat akár csak ezen a meccsen. 0-0

KOZÁRMISLENY – DABAS
Az előző meccsen a helyezések realitásáról beszéltem, akkor itt pont az ellenkezője a helyzet. Jobb csapat a haza, mint amit eddigi eredményei mutatnak és szerintem ezt bizonyítja is majd a későbbiekben. Kérdés csak az, hogy ezt elkezdi már ezen a hétvégén vagy csak a későbbiekre halasztja? 1-1

SZEKSZÁRD – DUNAÚJVÁROS
Egyik sorozat biztosan megszakad, de vajon melyik? Hazaiak otthon győzelem idegenben vereség kontra vendégek otthon vereség idegenben győzelem. Reményeim szerint a hazai sorozat szakad meg a vendégek folytatják a sormintát. 1-2

SZENTLŐRINC – KELEN
Szerencsés helyzetben vagyok olyan szempontból, hogy mindkét csapatot láttam már ebben a szezonban. Részemről nem fordulhat elő más eredmény mint Szentlőrinci győzelem. Sokkal jobb csapat a hazai a szó szoros értelmében, pont ezzel tudott Dunaújvárosban nyerni. Kelenben vagy egy-két ügyes játékos, de pont csapatként nem funkcionálnak. 2-0

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Tippelési segítségként az eddigi fordulók eredményei, és a tabella:



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecskemét – Iváncsa
Monor – Bp. Honvéd II.
Rákosmente – Szabadkikötő
Dabas-Gyón – Pécs
Taksony – Dunaharaszti
Kozármisleny – Dabas
Szekszárd – Dunaújváros
Szentlőrinc – Kelen SC



A tippjáték végeredménye:



A tippjáték összesített versenyének állása: