Jön a kétszázadik …..

Kétszázadik fordulójához érkezik a hét végén a népszerű tippjáték, melyet már hetedik éve szervez a Lila Köd.  2011 őszén az nbcee – CaNcOe – LászlóÚr  trió által fémjelzett Lila ködös trió indította el, amit pár hét után átvett  PingWin  és viszi azóta is rendületlenül.


A tippelés a bajnoki meccsek eredményeire mindig abban a bajnokságban történik, ahol a Kecskemét csapata játszik, tehát 2011-től 2015-ig az NB1-ben, azóta pedig a megye egyben. Az elején a népsport.blog, 2013 novembere óta a taccs.hu biztosított tárhelyet a játék számára. Játékunk nem a klasszikus TOTO, a tippelésnél nem a győztest, esetleg a döntetlent kell megtippelni, hanem a pontos végeredményt, így a játék még érdekesebb. Aki eltalálja a mérkőzés kimenetelét 2 pontot kap, aki ezen felül a gólkülönbséget is, az kap egy pluszpontot, aki telibe találja a végeredményt összesen öt ponttal gazdagodik. Ezek összege adja a heti végeredményt, ami 1-2 perccel ezután kikerül a játék posztja alá, miután az MLSZ hivatalos adatbankjában az utolsó végeredmény is olvasható, tehát a forduló utolsó meccse után kb. 30-50 perccel.

A rendszeres játékosok összesített versenyben is részt vesznek, aki a játékok legalább felében részt vett az összesített versenyben a megszerzett pontjainak átlagával játszik.

A tippek egy excel táblázatba kerülnek, az abban lévő függvényeknek hála a forduló utolsó végeredményének beérkezése után pár másodperccel már kész is a játék végeredményének összesítése, ami kikerül a heti játékra felhívó tipp-posztjának végére, és a facebook ‘Lila Köd’-ös oldalára is, ahol mindig beharangozzuk a játékot.

Ezek az eredményközlők sokkal több információt tartalmaznak, mint az abból első látásra tűnik, ezért ezt most kicsit kielemezzük. Egy végeredménytábla így néz ki:

Nézzük előbb a táblázat jobb oldalát, a heti játék részét:
Fönt a forduló sorszáma látható,  a jobb fölső sarokban egy szám, hogy az adott fordulóban hányan játszottak. Alatta a forduló párosításai, a csapatnevek alatt a végeredmények. Ezután követi a tippelőrész: a játékosok nevével egy vonalban tippjeik, melyek közül zöld háttérszínnel és vastagítással kiemelve azok az eredmények, amelyeket toto-szerűen eltalálták, tehát eltalálták a győztest, vagy ha döntetlen lett, akkor azt. Ezekért jár majd pont a számításnál. A tippektől jobbra a számított összpontszám látható, mellette a heti játékban elért helyezés, zöld háttérben azon meccsek száma, amelyeknek kimenetelét eltalálták, és a jobb szélen a külső sötét sávban egy szám szerepel(ne), hogy az adott tippelő hány meccset talált telibe. Ez az oszlop most üres, mert egyik eredményt se sikerült senkinek telibe lőnie (ez nagyon ritkán fordul elő, de a mostani egy ‘toto-gyilkos’ forduló volt). A játékosok sorai alatt vannak az összesítések: a meccsenkénti telitalálatok száma alatt egy forduló-összesítő, melyből kiolvashatjuk, mekkora volt a maximális pontszám, hány telitalálat volt összesen, hány tipp találta el a végeredmény irányát és az összes tippek számát látjuk. Ez alatt összesítést látunk, hogy hányan tippeltek hazai győzelmet, döntetlent, és vendéggyőzelmet, ebben zöld háttérrel és vastag számmal kiemelve a végeredmény iránya. Legalul a tippelők által adott csapatottal „rúgatott” gólok számának átlaga, itt lehet látni mennyire sikerült a valóságos gólszámot ‘belőni’, ha ezeket a számokat a tényleges eredményekkel összehasonlítjuk.

A táblázat bal oldalán az összesített verseny eredményei láthatóak.
Ebben azok vehetnek részt, akik a tippjátékoknak legalább a felében részt vettek, így rendelkeznek/rendelkezhetnek elegendő számú jó és rossz eredménnyel, így az átlagszámítás miatt igazságosabb az átlagteljesítmény mérése, mintha valaki csak pár játékban vett volna részt.
Nézzük az összesített verseny állását, ez most a pillanatnyi sorrend a játékosok között:

A játékosok neve melletti piros jel azt jelzi, hányszor fordult elő, hogy valamelyik fordulóban maximális pontszámot gyűjtöttek, tehát annyi fordulót nyertek meg.
Vezeti a versenyt macsek, aki az egész őszi szezonban mindig tippelt, most viszont ‘elveszett’, nem talál vissza hozzánk 😉 . Flodurarak és Koppány  fej-fej mellett üldözi az élen lévő játékost, közöttük a végén talán majd csak a célfotó fog dönteni. 🙂  Azért a 10 pontos átlag ‘nem semmi’, mert ez azt jelenti, hogy minden fordulóban 4-5 meccs végkimenetélét eltalálták (2×2 + 2×3; vagy 5×2 = 10 pont).  A képzeletbeli dobogó mögött elég tömör a mezőny ahhoz, hogy néhány jó eredménnyel felhozza magát valaki. A táblázatban a nevek mellett a pontátlag szerepel, vagyis az összes játékban általuk megszerzett pontot elosztottuk a játékok számával, amikben részt vett. Ezután az összesített versenyben jelenlegi sorszáma látható, majd egy érdekes adat. Ennyi ponttal van lemaradva az élen állótól, tehát  ennyivel többet kell szereznie és utoléri őt, vagyis jelenlegi ezüst-, és bronzérmesünknek a hátralévő fordulókban 2-3 ponttal többet kell szereznie, mint macsek jelenlegi átlagpontja ahhoz, hogy őt beérjék. Nem könnyű, de innen szép nyerni. A ponthátrány oszloptól jobbra látható, hogy ki menyi fordulóban tippelt, majd a jobb szélen látható a maximális pontszám, amit az adott játékos a bajnoki évben valaha is elért.
Az alsó sorban egy kis múltidézés arról, hogyan szaporodott fel az első négy NB1-es játékévünkben a játékos átlagos száma, ez a megye I.-ben visszaesett, de mint látható újra emelkedik a játék népszerűsége.

A játékot még jobban magunkénak érezzük azzal, hogy a tipp-posztokat, a meccsek eredményeinek várható alakulásának pár mondatos magyarázatát a játékosok írják hétről-hétre. Ebben az évben az eddig lejátszott 21 tipp-fordulóban mindig sikerül mást megnyerni a tippíráshoz.

 

Végül, de nem utolsó sorban:  aki szeretné a hétvégi bajnoki fordulót még érdekesebbé tenni csatlakozzon játékunkhoz, ajánlja másoknak is! Azon kívül, hogy figyeljük az eredményeket még izgalmasabbá tehető a forduló, hogy szorítunk, az az eredmény jöjjön ki, amit írtunk, így kiélhetjük játékszenvedélyünket és látjuk mennyire érezzük előre az eredmények alakulását, mennyire tudjuk ‘belőni’ a csapatok  formaingadozásait.

Ha a hétvégén forduló van csütörtök délután a kte.taccs.hu oldalon megtalálható a tipp-poszt, aminek a Lila Köd facebookos oldalán is csinálunk egy kis hírverést. Két nap elég ahhoz, hogy az ember megálmodja és beírja tippjeit hozzászólásba, ahova még a csapatneveket sem kell feltétlenül bemásolni, elég a tippelt végeredményeket az adott meccs-sorrendben. Ezután már csak a vasárnap estét kell várni a végeredményért.

 

További jó játékot minden jelenlegi és jövendőbeli játékosnak, a csapatnak pedig kívánjuk, hogy a háromszázadik játékunkat már NB2-ben (NB1-ben?) tippelhessük!