Tippverseny ~ 3. forduló

forrás: zazzle.com

Alig kezdődött el a bajnokság máris szabadnapos a csapat, de pár nap pihenő után már készülhetnek az első igazi erőfelmérőre, a következő szerdai, Félegyháza elleni kupameccsre. Igaz, ez a Félegyháza már nem az, amelyik éveken keresztül bajnok volt, talán nem lesz olyan kemény ellenfél, mint a korábbi években, azért nem kell és nem szabad félvállról venni a meccset! Mindent bele fiúk Félegyházán is, jussatok a kupában országos főtáblára, és ott meneteljetek legalább addig, mint egy évvel ezelőtt!

A harmadik forduló tehát nélkülünk zajlik majd le, aminek meccsbeharangozóit, eredményjóslását Péter Kontra írta meg nekünk. Lássuk hogyan tippel ő:

 

Engem ért a megtiszteltetés,hogy ezen a héten utat mutassak a tippek erdejében. 😉 
Lássuk hát a forduló párosítását!

 

Kiskunhalas – Kunszállás
Bár a Halas számára nehéz lehet túlélni a múlt heti hét nullát, azért azt gondolom Kunszállás nem okoz nekik gondot. A tippem 3-0 a Halas javára.

 

Félegyháza – Soltvadkert
Szoros izgalmas meccsre számítok egy gólos hazai sikerrel, tehát 2-1 a Félegyházának.

 

Akasztó – Lajosmizse
A Mizse számára nem okoz gondot a három pont megszerzése. Így a tippem 0-2 a Lajosmizsének!

 

Kalocsa – Jánoshalma
A szimatom döntetlen szagot érez. Tehát a tipp 1-1

 

Kecel – Kiskőrös
A szomszédvári rangadón a hazaiakat jobbnak érzem egy góllal. Tippem így 2-1 a Kecelnek.

 

Bácsalmás – Harta
A Bácsalmás a Baja kiválásával jelentősen erősödött, ezért a megérzésem azt súgja 3-1 a Bácsalmás javára.

______________________

Remélem tudtam némi támpontot nyújtani, mindenkinek jó tippelgetést kívánok!

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

 

Az előző forduló eredményei, tabella:


 

 

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Kiskunhalas – Kunszállás
Kiskunfélegyháza – Soltvadkert
Akasztó – Lajosmizse
Kalocsa – Jánoshalma
Kecel – Kiskőrös
Bácsalmás – Harta
.
.

A heti tippjáték végeredménye:

17 hozzászólás “Tippverseny ~ 3. forduló” bejegyzéshez

  1. Kiskunhalas – Kunszállás 1:2
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 1:2
    Akasztó – Lajosmizse 1:2
    Kalocsa – Jánoshalma 1:1
    Kecel – Kiskőrös 1:0
    Bácsalmás – Harta 2:0

  2. Kiskunhalas – Kunszállás 3-1
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2-1
    Akasztó – Lajosmizse 0-2
    Kalocsa – Jánoshalma 1-0
    Kecel – Kiskőrös 1-1
    Bácsalmás – Harta 3-0

  3. Kiskunhalas – Kunszállás 2:2
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 3:1
    Akasztó – Lajosmizse 1:2
    Kalocsa – Jánoshalma 1:1
    Kecel – Kiskőrös 1:0
    Bácsalmás – Harta 2:1

  4. Kiskunhalas – Kunszállás 1:0
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 5:1
    Akasztó – Lajosmizse 1:0
    Kalocsa – Jánoshalma 2:3
    Kecel – Kiskőrös 0:0
    Bácsalmás – Harta 2:0

    (

  5. Kiskunhalas Kunszállás 2-1
    Kiskunfélegyháza Soltvadkert 3-0
    Akasztó Lajosmizse 2-2
    Kalocsa Jánoshalma 1-0
    Kecel Kiskőrös 3-1
    Bácsalmás Harta 3-2

  6. Kiskunhalas – Kunszállás 2:0
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2:0
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 0:1
    Kecel – Kiskőrös 2:1
    Bácsalmás – Harta 2:1

  7. Kiskunhalas – Kunszállás 2:1
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 1:1
    Akasztó – Lajosmizse 1:2
    Kalocsa – Jánoshalma 3:2
    Kecel – Kiskőrös 1:0
    Bácsalmás – Harta 3:1
    .

  8. Kiskunhalas – Kunszállás 1-2
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2-1
    Akasztó – Lajosmizse 0-0
    Kalocsa – Jánoshalma 3-2
    Kecel – Kiskőrös 1-1
    Bácsalmás – Harta 2-2

  9. Kiskunhalas – Kunszállás 1:3
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 0:2
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 2:1
    Kecel – Kiskőrös 2:0
    Bácsalmás – Harta 3:1

  10. Kiskunhalas – Kunszállás 1:1
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2:1
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 1:2
    Kecel – Kiskőrös 1:0
    Bácsalmás – Harta 2:1

  11. Kiskunhalas – Kunszállás 4:1
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2:3
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 1:3
    Kecel – Kiskőrös 1:1
    Bácsalmás – Harta 3:1

  12. Kiskunhalas – Kunszállás 1:0
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 2:2
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 2:1
    Kecel – Kiskőrös 1:0
    Bácsalmás – Harta 2:1

  13. Kiskunhalas – Kunszállás3-2
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 3-0
    Akasztó – Lajosmizse1 -1
    Kalocsa – Jánoshalma 2-2
    Kecel – Kiskőrös 1-1
    Bácsalmás – Harta 4-0

  14. Kiskunhalas – Kunszállás 2:0
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 3:1
    Akasztó – Lajosmizse 1:1
    Kalocsa – Jánoshalma 2:1
    Kecel – Kiskőrös 2:0
    Bácsalmás – Harta 3:1

  15. Kiskunhalas – Kunszállás: 3-2
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert: 3-2
    Akasztó – Lajosmizse: 1-1
    Kalocsa – Jánoshalma: 0-0
    Kecel – Kiskőrös: 2-1
    Bácsalmás – Harta: 3-0

  16. Kiskunhalas – Kunszállás 3-1
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 1-0
    Akasztó – Lajosmizse 0-0
    Kalocsa – Jánoshalma 1-2
    Kecel – Kiskőrös 2-2
    Bácsalmás – Harta 4-1

  17. Kiskunhalas – Kunszállás 2-0
    Kiskunfélegyháza – Soltvadkert 3-0
    Akasztó – Lajosmizse 0-1
    Kalocsa – Jánoshalma 1-1
    Kecel – Kiskőrös 2-0
    Bácsalmás – Harta 2-1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.