Kieső-matek

12 évvel ezelőtt Sisa Tibor kaposvári edzőként mondogatta sokáig, hogy csak legyen meg a bentmaradás.
A harmadik helyen voltak a téli szünetben a tabellán, a bajnokság végére befutottak a hetedik pozícióra.
Sokan megmosolyogták, pedig biztos igaza volt, mert ő tudott valamit. Talán tudta azt saját csapatáról, amit négy évvel ezelőtt az MTK-sok nem, mert ők negyedikek voltak 14 pont előnnyel a kiesőhely fölött 17. forduló után, a bajnokság végén mégis kiestek.


Szabó István is tisztában van azzal, hogy kevés élvonalbeli rutinnal rendelkező újonccsapata számára mindaddig csak a bentmaradás a cél, amíg az matematikailag nem teljesül. A többi csapat gyenge szereplésére nem lehet alapozni, arra nem szabad számítani, hogy nem kapják össze magukat. Majd ha meglesz a bentmaradás föntebb szabad tenni a lécet, ki lehet tűzni magasabb célt.

Kieső-matek részletei…

Egy aktív és egy passzív félidő után újabb pont a zsákban

A Honvéddal eddig játszottunk idén három igazán gyenge félidőt, meg egy olyat, ami bár nagyon jó focit nem hozott, de legalább fordulatos volt. Ezekért összesen adtak 2 pontot, ami összességében nem rossz, még akkor sem, ha a Széktóiban rendezett meccs első félidejét követően akár reménykedhettünk a győzelemben is. A meccs végére viszont kénytelenek voltunk eltenni azt az 1 pontot, amit lehetett, ráadásul összességében még elégedettek is lehetünk vele.

A Kecskemét és a Honvéd kölcsönösen megrángatták egymást, ilyen tekintetben mindenképpen igazságos a döntetlen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy aktív és egy passzív félidő után újabb pont a zsákban részletei…

Így kezdték a csapatok a tavaszt

Három forduló lement, nézzük hogyan startoltak a csapatok.
(A Fradi két elmaradt meccsének idei pótlását /a ZTE és a Paks ellenit/ az őszi eredményeknél vettük figyelembe, így lett teljes az őszi tabella. Ez az egy-egy vereség a két dunántúli csapat tavaszi eredményét nem rontja, nem emiatt gyengék idei adataik.)

Így kezdték a csapatok a tavaszt részletei…

Az egyik csapat egy sorozat fenntartásáért, a másik a megtöréséért játszik

Egyelőre veretlen tavaszt produkál a KTE, ami két meccs után talán nem szenzáció, de mégiscsak valami. Ráadásul szombaton az a Honvéd érkezik a Kecskemétre, akik az NB1-ben még sosem nyertek a Széktóiban (de még a megyében sem). A kispestiek ezt a nem túl hízelgő statisztikát pedig még azzal is megfejelik, hogy az idei szezonjuk meglehetősen zaklatott: minden alkalommal, amikor úgy tűnhetne, hogy kezdenek magukra találni, akkor észbe kapnak és gyorsan vissza is rántják a szurkolóikat a földre. Lehet ebből a meccsből ilyen körülmények között más, mint hazai győzelem?

Ősszel küzdelmet igen, futballt nem igazán láthattunk a Bozsikban (fotó: Budapest Honvéd FC – Facebook)

Az egyik csapat egy sorozat fenntartásáért, a másik a megtöréséért játszik részletei…

A takarítószolgálat nem pihen

Nagy az egyetértés abban, hogy a KTE idei, valószerűtlenül szép szereplésének a titka elsősorban a remek védekezésben rejlik (tudom, tudom, meg a csapategységben). Ha pedig ez így van, akkor a védelemben szereplő játékosoknak ebben kiemelt felelőssége van. Talán közülük is kiemelkedik az az ember, aki a másodosztályban is alapembere volt a gárdának, majd egy rövid és mérsékelten eredményes borsodi kitérőt követően az NB1-ben valósággal oktat. Szinte minden mérkőzésen a legjobbak között van, ennek megfelelően a meccseket követő szavazásainkon is mindig sokan voksoltok rá. A Paks ellen őt szavaztátok meg a legjobbnak, míg a második és harmadik helyre is olyan játékos került, akik a védekezésért felelősek.

Belényesi Csaba olyan hátvéddé érett Kecskeméten, amilyet minden csapat elfogadna a védelmébe

A takarítószolgálat nem pihen részletei…

Kecskemét – Kispest meccstörténelem

Nagy fájdalma következő ellenfelünknek, a kispestieknek, hogy az élvonalban mindegyik megyében tudtak már nyerni, csak Bács-Kiskunban nem. Erről ide klikkelve olvashattok bővebben. Reméljük ez a sorozatuk szombaton sem szakad meg, mi több bízunk benne, hogy pont nélkül távoznak majd a Széktóiból.
Lássuk a két csapat korábbi találkozásainak eredményeit:

Kecskemét – Kispest meccstörténelem részletei…

Egy pont és más semmi

Egészen egyedi élménnyel gazdagodhattak azok, akik elkísérték a csapatot Paksra, de végső soron azok is, akik a a tvben követték a meccset. Futballnak mondjuk nem biztos, hogy nevezném, de kétségkívül különleges tapasztalás volt a Paksi FC-Kecskeméti TE mérkőzés, amelynek forgatókönyvét teljességgel átírta az időjáráshoz „alkalmazkodni próbálás”. Felcsúton játszott már a csapat özönvíz után, Kecskeméten (szintén a Felcsút ellen) tejködben, most jöhetett a szél. Remélem, hogy a szezonban még összejön mondjuk egy hóvihar, esetleg bozóttűz.

A melegítő cserejátékosok melletti szögletzászlót is megdolgozta az időjárás (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy pont és más semmi részletei…

Mélyült a keret a télen és ez újabb kérdéseket vet fel

Amikor a szezon előtt képzelegtem arról, hogy hogyan is alakulhat a 2022-2023-as évad a KTE számára, bevallom, nem nagyon volt olyasmi a fejemben, hogy halálos nyugalomban készülnék valamelyik meccsre. Minden mérkőzés élet-halál harc, minden meccs létfontosságú a bennmaradásért vívott küzdelemben, így képzeltem. És bár a Paks elleni hétvégi bajnokin is fontos lenne ponto(ka)t szerezni és nem kevésbé fontos ez a meccs sem, mint bármelyik másik, mégis nyugodt vagyok. Megnyugtatott az eddigi eredmények sora, az eddig mutatott játék, a klubot körülvevő légkör. Mindezeknek köszönhetően hiszem, hogy ha becsúszik egy vereség, akkor sincs dráma, higgadtan és profin lesz kezelve a helyzet. Nyugalommal várom a meccset, az esélyesek nyugalmával.

Az őszi mérkőzésen Banó-Szabó Bence kulcsszereplő volt, most viszont az a helyzet állt elő, hogy helyet kell neki találni a csapatban (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Mélyült a keret a télen és ez újabb kérdéseket vet fel részletei…