Félidei tabellaértékelés

Túl vagyunk a tavaszra tervezett meccsek felén, a 17 fordulóból kilencet letudtak a csapatok. Előbb nézzük a ‘tavaszi tabellát’, azután nézzük meg milyen ellenfelek várnak még a csapatokra tavasszal.

Tavaszi tabella
Három csapat kevesebb meccset játszott, mint a többiek, ezért nem a tavasszal több megszerzett-, hanem a kevesebb vesztett pont szerinti sorrendben látjuk a következő képen a csapatokat tavaszi teljesítményét. Ahol ez a mutató megegyezik, ott a több nyert meccs rangsorol.

A kép bal szélén lévő szám a normál tabellahelyezési sorszám az adott csapatnál, mellette a csapatnévsor a tavaszi eredményesség sorrendje.

Remek sorozatban az Iváncsa, a Honvéd2., az RKSK a Monor. A kép jobb szélén látható összegadatokból látszik az is, hogyan sikerült a vásárhelyieknek kimenekülniük a veszélyes zónából, és lehet látni a szekszárdiak hasonló célú küzdelmét is.

Nagyon rossz szériában van tavasszal a KTE, az ESMTK és az Újpesti fakó.
Közülük a KTE-nek van a legtöbb vesztenivalója, mert ők bajnokságot akarnak nyerni. A pesterzsébetiek a dobogó-közeli helyről távolodtak el nagyon, az újpestiek szerencséje, hogy a többi csapat szereplése is úgy alakul, hogy kiesési gondjaik azért talán nem lesznek.


Hátralévő fordulók
Lássuk most normál sorrendben az aktuális tabellát, és nézzük milyen ellenfelek várnak a csapatokra az utolsó nyolc fordulóban. /A forduló sorszáma fölötti sorban a meccsnapok melletti óra a KTE meccsek kezdési időpontját jelzi./

Nem lesz könnyű futam senkinek, sok minden kérdéses még, csak a tabella legvége rajzolódott ki, a többi helyen még sok változás lehet.

Eddig a KTE kezében volt feljutás, de most átengedte a tabella első pozícióját az Iváncsának. Nem is annyira a Dabas elleni döntetlen a fájó, mert tegnapi ellenfelünk jó csapat, hanem a korábbi öt meccsen a tabellán sokkal hátrább lévő csapatok ellen elveszített pontok hiányoznak nagyon! Két verzió kínálkozik:
a.) Az előző évhez hasonlóan most is bármikor lefújhatják a bajnokságot és ebben az esetben nem mindegy ki áll az élen. Őszi nyilatkozatuk szerint az iváncsaiak nem kívánnak másodosztályba lépni, erről itt nyilatkoztak az utolsó bekezdésben. Ha ehhez tartják magukat továbbra is, és esetleg bajnokok lennének, akkor a három csoport legjobb második helyezettje jutna fel helyettük NB2-be. Ebben a mutatóban a 30. forduló után a KTE vezet 2 és 3 ponttal a másik két csoport második helyezettjei előtt.
b.) Az őszt is remekül kezdte az Iváncsa, nem lehet mindig topon a csapatuk, egyszer elfáradnak. Ha nem így lenne (- és végigmegy a bajnokság -), akkor az utolsó fordulóban Iváncsán dőlhet el a bajnoki cím, ha addig mindkét csapat egyformán sikeresen teljesít.

Félre a számolgatással és matekozással, most már tényleg rá kell kapcsolni és minden meccset meg kell nyerni! Hajrá lilák!


…..

Holnap megnézzük az összesített tippverseny alakulását, az első 30 forduló tipp-statisztikáját, és érdekességként ‘kimatekozzuk’ mekkora százalékos esély van az egyes tipp-találatszámok elérésre.

…..

Szerdán poszttal jelentkezünk majd arról, hogy beépítünk egy új játékelemet a tippelésbe, amivel várhatóan érdekesebb lesz a bajnokság vége a tippjátékban is. Nem kell aggódni, minden marad a régiben, ez csak egy kis plusz lehetőség lesz, amit nem is kell feltétlenül alkalmazni, de aki nagyon biztos tippjeiben és mer kockáztatni sokkal több pontot nyerhet. Részletekről majd szerdán.

…..

Csütörtökön vár minket az új tipp-poszt, tizedik éve tartó tippjáték-történelmünkben sorrendben ez lesz a 282.