NB3 Közép TIPPMIX ~ 30. forduló

A harmincadik fordulóval elértük, ezzel átlépjük a tavaszra tervezett meccsek felét.

Néhány tippelő az elmúlt két hétben elveszett, de reméljük visszatalálnak közénk. Annál is inkább, mivel egy érdekesnek tűnő újítással próbálkozunk majd a 31. fordulótól kezdve, amikor már egyfajta ‘kötésben’ is lehet majd tippelni, de erről majd a következő héten bővebben.

Sok ‘érdekes’, váratlan eredmény születik mostanában, így a következő forduló is kiszámíthatatlan. Lássunk hát neki a következő forduló meccseinek elemezgetéséhez:
_

Honvéd II. – FTC II. ⤠ D
Két jó formában, a tabella elején tanyázó csapat összecsapása nyitja a fordulót. A hazaiak, eddig minden meccsüket megnyerték, csak az Aczél csapattal szemben kapituláltak, a kisFradi döntetlennel kezdte a tavaszt és azóta a győzelmek mellett két vereség is becsúszott nekik. Döntetlent várok a meccsen.

Vác – Kozármisleny ⤠ D
Csankék borotvaélen a kiesőhely szélén táncolnak, a Taksonnyal csak ikszelni tudtak; a mislenyiek bukták az előző három meccsüket, ezen a meccsen megosztoznak szerintem a csapatok a pontokon.

Hódmezővásárhely – Taksony ⤠ D
A hazaiak nagyon rákapcsoltak, és mindent megtesznek, hogy ebben az osztályban maradjanak. Talán most megtorpannak kicsit, mert a Taksony is harcol becsületesen. Ez a meccs is döntetlenszagú.

Szekszárd – Körösladány ⤠ H
A Tolna megyeiekről hamarabb el tudtam volna képzelni, hogy a kiesőhely fölé evickélnek, mint a vásárhelyiekről, de ez a meccs megfelelő lesz nekik arra, hogy 3 ponttal gazdagodjanak. Hazai győzelem lesz a vége.

ESMTK – Dabas-Gyón ⤠ D
Ennyi egál nincs a világon, de szerintem ezen a meccsen is az lesz. Az utolsó három fordulóban csak a hazaiaknak termett egy pont a gyóniak pontatlanok maradtak. Vasárnap mindkét csapat 1 ponttal lesz gazdagabb.

Dunaújváros – Monor ⤠ V
Ez nem az újvárosiak napja lesz, mert a monoriak jól összekapták magukat tavaszra, az előző fordulóban elszenvedett vereség ellenére a vendégek az esélyesebbek.

Szegedi VSE – Majos ⤠ H
A szegedieknek köztelező győzelem ez a meccs, ha még matematikailag elérhető távolban szeretnék tudni , hogy ebben az osztályban maradhassanak. Nyer a hazai csapat.

Rákosmente – Újpest II. ⤠ H
A hazaiak jobb passzban vannak, az utolsó öt meccsből négyet nyertek, míg vendégeik ötből csak egy meccsen szereztek három pontot. Az RKSK győzelmét várom.

Iváncsa – Paks II. ⤠ H
Jó passzban van az Iváncsa. Az őszt is ilyen ragyogó sorozattal kezdték, és csak később fogyott le a lendületük. Ez a forduló még nem a lassításról szól náluk, nyerni fognak vasárnap a hullámzó teljesítményű atomvárosiak ellen.

Dabas – Kecskemét ⤠ V
Nem lesz könnyű meccs. A dabasiak nyerni tudtak az előző fordulóban Monoron, ahol egy héttel korábban kikapott a KTE. Kecskemétiként reménykedek, hogy a dabasi győzelem-vereség sormintában vereség következik, és a Kecskemét elindult felfelé a Liza elleni győzelemmel. Vendégsikert várok, remélek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az adatgyűjtéssel, az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tabella; a tavaszi fordulók eredményei háttérszínjelzéssel, amik egyben formamutatók is;
a hétvégi forduló párosításai, a csapatnevek előtt a győztesre, a kép jobb szélén a döntetlenre kapható pontszám a tippjátékban.


Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋: ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 11 ᴏ́ʀᴀ


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Honvéd II.- FTC II.
Vác – Kozármisleny
Hódmezővásárhely – Taksony
Szekszárd – Körösladány
ESMTK – Dabas-Gyón
Dunaújváros – Monor
Szegedi VSE – Majos
Rákosmente – Újpest II.
Iváncsa – Paks II.
Dabas – Kecskemét


A tippverseny végeredménye :

37 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 30. forduló” bejegyzéshez

  1. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos D
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  2. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos D
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  3. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  4. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos V
    Rákosmente – Újpest II.V
    Iváncsa – Paks II. V
    Dabas – Kecskemét H

  5. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. D
    Dabas – Kecskemét V

  6. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II.H
    Iváncsa – Paks II.D
    Dabas – Kecskemét V

  7. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány D
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét D

  8. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. D
    Dabas – Kecskemét V

  9. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  10. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. D
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  11. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. D
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  12. Honvéd II – FTC II D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II D
    Iváncsa – Paks II H
    Dabas – Kecskemét D

  13. Honved- FTC V
    Vac-Misleny V
    Hmvhely -Taksony H
    Szekszard -Ladany H
    Esmtk – DabasGyon D
    Dunauj- Monor V
    Szvse- Majos H
    Rksk- Ute H
    Ivancsa- Paks H
    Dabas- Kte D

  14. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos D
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  15. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  16. Honvéd II.- FTC II.V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány D
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos D
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét D

  17. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony X
    Szekszárd – Körösladány X
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos V
    Rákosmente – Újpest II. X
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  18. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  19. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  20. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. V
    Dabas – Kecskemét V

  21. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  22. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  23. Honvéd II.- FTC II.H
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  24. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony D
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  25. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  26. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  27. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos D
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. D
    Dabas – Kecskemét H

  28. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón D
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

  29. Honvéd II.- FTC II. V
    Vác – Kozármisleny V
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  30. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny D
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón V
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. D
    Iváncsa – Paks II. D
    Dabas – Kecskemét V

  31. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony D
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor D
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. V
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét D

  32. Honvéd II.- FTC II. D
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor V
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét V

  33. Honvéd II.- FTC II. H
    Vác – Kozármisleny H
    Hódmezővásárhely – Taksony H
    Szekszárd – Körösladány H
    ESMTK – Dabas-Gyón H
    Dunaújváros – Monor H
    Szegedi VSE – Majos H
    Rákosmente – Újpest II. H
    Iváncsa – Paks II. H
    Dabas – Kecskemét H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.