NB3 Közép TIPPMIX ~ 27. forduló

Ezen a héten nekem jutott az a felelősségteljes feladat, hogy leírjam tippjeim magyarázatát.
Mindig nehéz a tippírás, a többség által várt végeredmény 4-5 meccsen nem jön be. Most próbát teszek azzal, hogy két meccset döntetlenre tippelek, pedig a papírforma mást mutat. Majd meglátjuk sikerül-e eltalálni. Lássuk hát:

FTC II. ⏤ Szegedi VSE ⚩ H
A kisFradi hozza a korábbi jó formáját, a szegediek négy pontot gyűjtöttek be eddig öt forduló alatt, ami kevés lesz a bent maradáshoz. Sima hazai győzelem lesz a meccs vége.

Paks II. ⏤ Dunaújváros ⚩ V
Tavasszal több pontot szereztek az újvárosiak, mit az atomvárosi fiatalok. Ha nem is könnyen, de a vendégek begyűjtik a nagyon fontos 3 pontot vasárnap Pakson.

Újpest II. ⏤ Dabas ⚩ D
A hazaiak nem nyertek még tavasszal meccset, három pontjuk három döntetlenből jött össze. Meglepetésre még a Majostól is kikaptak. Egyértelműen a dabasiak a meccs esélyesei, én mégis meglepetésre gyanakszok és döntetlenre tippelek.

ESMTK ⏤ Hódmezővásárhely ⚩ H
A pesterzsébetiek hét pontot szereztek idén, a vásárhelyiek csak egyet. A Csongrád megyei csapat számára már nem sok esély van arra, hogy ősszel is ebben az osztályban folytassák a játékot, szerintem a hazaiak nyernek.

Dabas-Gyón ⏤ Vác ⚩ H
Jó kis csapattá alakult a hazai csapat. Idén csak Iváncsán kaptak ki, ott is csak a meccs végén kapott góllal, a többi meccset nyerték. Habár a Vác is erősödött tavaszra, de ennek a meccsnek az esélyese szerintem a hazai csapat.

Körösladány ⏤ Honvéd II. ……. ELHALASZTVA!

Taksony ⏤ Iváncsa ⚩ V
Taksonyiak leszállóágban az Iváncsa jó formában. Több gólos vendég-győzelem lesz ezen a meccsen.

Kozármisleny ⏤ Rákosmente ⚩ D
Habár a hazaiak előnyösebb pozícióban állnak a tabellán a rákosmentiek szorgalmasan gyűjtögetik a pontjaikat és a Mislenyt is megviccelhetik. Ezen a meccsen is meglepetést szimatolok, megérzésem szerint döntetlen lesz a vége.

Majos ⏤ Monor ⚩ V
A hazaiak 10 nappal ezelőtt Újpesten megszerezték történelmük első NB3-as győzelmüket, de lelkesedésük kevés lesz szerintem az idén még vereséget sem szenvedő, jó passzban lévő Monor ellen. Nyernek a vendégek.

Kecskemét ⏤ Szekszárd ⚩ H
Mit is tippelhetne egy kecskeméti, mint hazai győzelmet! Bízunk benne, hogy a majosi kiránduláson megtalálták a góllövő cipőjüket a lilák, és nem várnak a meccs végéig a győzelem megszerzésére, mint tették ezt ősszel Szekszárdon. Nem lesz könnyű dolguk, mert a Tolna megyeiek utolsó két meccsüket megnyerték, nagyon rákapcsoltak a pontgyűjtésre, mert nem szeretnének kiesni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az adatgyűjtéssel, az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tabella; a tavaszi fordulók eredményei háttérszínjelzéssel, amik egyben formamutatók is; ellenfelek a következő fordulóban; a hétvégi forduló párosításai, a csapatnevek előtt a győztesre, a kép jobb szélén a döntetlenre kapható pontszám a tippjátékban.



Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋: ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 11 ᴏ́ʀᴀ


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
FTC II. – Szegedi VSE
Paks II. – Dunaújváros
Újpest II. – Dabas
ESMTK – Hódmezővásárhely
Dabas-Gyón – Vác
Taksony – Iváncsa
Kozármisleny – Rákosmente
Majos – Monor
Kecskemét – Szekszárd


A heti játék végeredménye:

37 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 27. forduló” bejegyzéshez

  1. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  2. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  3. Ftc-Szvse H
    Paks-Dunauj H
    Ute-Dabas V
    Esmtk-Hmvhely H
    Dabasgyon- Vac H
    Ladany-Honved V
    Taksony-Ivancsa V
    Misleny-RKSK H
    Majos-Monor V
    KTE-Szekszard H

  4. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  5. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  6. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  7. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác D
    Körösladány – Honvéd II. D
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  8. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros V
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II.V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  9. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác D
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  10. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros V
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely D
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa H
    Kozármisleny – Rákosmente V
    Majos – Monor D
    Kecskemét – Szekszárd D

  11. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd D

  12. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor D
    Kecskemét – Szekszárd H

  13. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa D
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  14. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

    1. FTC II. – Szegedi VSE H
      Paks II. – Dunaújváros D
      Újpest II. – Dabas V
      ESMTK – Hódmezővásárhely H
      Dabas-Gyón – Vác H
      Körösladány – Honvéd II. V
      Taksony – Iváncsa V
      Kozármisleny – Rákosmente H
      Majos – Monor V
      Kecskemét – Szekszárd H

  15. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas H
    ESMTK – Hódmezővásárhely D
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor H
    Kecskemét – Szekszárd H

  16. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely D
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  17. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros V
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  18. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa H
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  19. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác D
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa H
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  20. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa D
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  21. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  22. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas D
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Körösladány – Honvéd II. V
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  23. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  24. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  25. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas H
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor D
    Kecskemét – Szekszárd H

  26. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  27. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  28. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa D
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor D
    Kecskemét – Szekszárd H

  29. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  30. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros H
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  31. FTC II. – Szegedi VSE: H
    Paks II. – Dunaújváros: H
    Újpest II. – Dabas: V
    ESMTK – Hódmezővásárhely: H
    Dabas-Gyón – Vác: D
    Taksony – Iváncsa: V
    Kozármisleny – Rákosmente: D
    Majos – Monor: V
    Kecskemét – Szekszárd: H

  32. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros D
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente H
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd H

  33. FTC II. – Szegedi VSE H
    Paks II. – Dunaújváros V
    Újpest II. – Dabas V
    ESMTK – Hódmezővásárhely H
    Dabas-Gyón – Vác H
    Taksony – Iváncsa V
    Kozármisleny – Rákosmente D
    Majos – Monor V
    Kecskemét – Szekszárd D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.