A forduló és a tippjáték közös értékelése ~ #6.

Pár pohár bor és jöhet a forduló értékélése a csapatok és a tippelők szempontjából. Posztírás rögtön forduló után, kiadása másnap, miután átnéztem. 😉

Szokás szerint kezdjük a meccsekkel:

Hódmezővásárhely – Kecskemét
Féltünk nagyon ettől a meccstől, mert a hazaiak otthon eddig jól szerepelt, míg a KTE idegenben siralmasan, de most alaposan kijött a két csapat közötti különbség és meggyőző fölénnyel nyertek a vendégek.

Vác – Szekszárd
Szoros meccset vártunk, az is lett. Feljövőben lévő Vác, leszállóágban lévő Szekszárd, egy gólos hazai sikert eredményezett.

Honvéd II. – ESMTK
Ez a meccs elmaradt, mert a hazaiak bővebb keretében két COVID-ost találtak. Szeptember 16.-án pótolják.

Iváncsa – Dabas-Gyón
Majdnem meglepte a vendégcsapat a hazaiakat, mert vezettek, de a végére fordított a hazai csapat, akik eddig még nem veszítettek pontot. Ami késik nem múlik, hiszen a hétvégén Körösladányba kirándulnak majd …

Rákosmente – Körösladány
A vendégek sikerére sokkal kevesebben tippeltünk, mint a hazaiakéra. Egyre jobban kell tisztelni a ladányi csapatot. 🙂

Szegedi VSE – Taksony
Nem megy a szegedieknek. Bármit is csinálnak az igérgetésen kívül más nem sikerül nekik. A Taksony megerősödött, és bár néha tud meglepően rosszul játszani, de kipróbált játékosai vannak, számolni kell velük…

Dunaújváros – Kozármisleny
Két meccset nyerő Újváros, botladozó Misleny. Mit is tippelhetnénk, mint hazait, erre betliznek, és nyer a baranyai csapat. 🙁

Dabas – FTC II.
Szívünk szerint döntetlent reméltünk, mert akkor nem 3 pontot veszít egyik csapat, hanem kétszer kettőt hullajtanak el, 😉 de egy Vladul góllal jobb voltak a dabasiak.

Monor – Paks II.
Botladozik a Monor, gyenge a paksi fakó. Egyértelműbb hazai győzelmet reméltünk, de csak egy gólosra sikerült a monoriak sikere.

Majos – Újpest II.
Sokan leírtuk a majosiakat, de időnként meglepetést tudnak okozni. Vezetést szereztek, a vendégek csak egyenlíteni tudtak, de az eredményt nem sikerült megfordítaniuk.


9 meccs, ebből 5-6 irányát eltaláltuk, ami jó arány, egyre jobbak a tippelők.

A fenti képen a heti tippjáték élmezőnye, Tatár Ferenc az előző forduló után most is megnyerte a heti játékot, mögötte három játékosnak sikerül a meccsek kétharmadának irányát eltalálni. gratulálunk nekik!


Ennyit a hatodik fordulóról, pár óra és itt a hetedik forduló tippelésre buzdító posztja.