Elindult a tavaszi pontvadászat a csapatoknál és a tippjátékosoknál egyaránt. A csapatok nem lehetnek feltétlenül elégedettek a rajttal, a tippelőknél átlagos héten vagyunk túl, 10,5 szerzett átlagpontszámmal.

Hétvégén nőnapot ünnepeltünk, de a hét elején máris komoly munkára kértük fel egyik hölgytippelőnket, ő már meg is írta a következő heti szöveges tippmagyarázatot. Erről lentebb olvashattok …

Következő tippmagyarázónk négy éve külföldön él, onnan követi kedvenc csapata, az Iváncsa eredményeit. Mivel hétvégén Iváncsa-Kecskemét összecsapás várható ezúttal biztosan nem lesz a Hírös városiak számára elfogult a tippmagyarázat erre a meccsre. 😉

Két nap múlva (csütörtök délután fél háromkor) lesz élesítve, nyilvánossá téve a poszt, előzetesként azonban nézzük a forduló párosításait, és azt, hogy milyen meccsirányokat gyanít Zsuzsa.

Az első kör viszonylag sok döntetlent hozott, most nem várható iksz, öt vendéggyőzelem és három hazai siker lesz első tippelőnk szerint.

Előzetesként ennyi, pontos góltippekkel két nap múlva szolgálunk.



Szolgálati közlemény!
A hétvégi forduló meccsnapja szombat,
ezért a tippeket szombat délután fél háromig kell majd leadni!