Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 17. forduló

Az utolsó idei forduló következik.
Három hónapra szögre akasztják a focicsukákat, és a tippeléseket is mellőzzük addig.
Tippelgetni januárban és februárban is fogunk majd, de csak arról, hogy Kecskeméten és Taksonyban mennyire sikerül az új edzőnek összekapnia majd a csapatot, hogy meg tudják valósítani év elején kitűzött tervüket.

Most Müllerpapa vállalta el, hogy megírja nekünk hogyan látja a forduló esélyeit, milyen eredményeket vár vasárnap.

KTE – Rákosmente
„Ős”-kecskemétiként nem is lehetne más csak hazai győzelem, de az utóbbi időszak kudarcai után minden lehetséges! Rákosmentét egy erős középcsapatnak tartom, de most szerintem pont nélkül távoznak! Tippem: 2:1

Honvéd2 – Dabas-Gyón
Múlt héten mindkét csapat győztesen hagyta el a pályát, valószínű a Honvéd most is behúzza a meccset, de függ attól is lesz-e visszajátszó a csapatban! Tippem: 2:0

Szabadkikötő – Taksony
Tipikus alsóházi találkozó. Múlt héten mindkét csapat kikapott. Talán a hazai pálya előnye dönthet. Döntetlenen sem lepődnék meg. Tippem: 1:1

PMSC – Kozármisleny
Igazi „testvérharc” a javából. Kérdés a Pécs hogy áll bele a meccsbe. Tippem: 2:1

Dunaharaszti – Szekszárd
Két vesztes csapat találkozója. Egyik csapat sem dicsekedhet az eddigi eredményeivel, noha jobb szereplés reményében indították az évet. Tippem: 1:1

Dabas – Szentlőrinc
Dabas stabilan őrzi helyét a középmezőny elején, hamar elszálltak feljutási reményei. Nem tudjuk Szentlőrincnek voltak-e feljutási szándékai, de mára kiderült, be kell érnie a második hellyel. Tippem: 1:2

Monor – Iváncsa
Monor szorgalmasan gyűjtögeti pontjai számát. Múlt héten is idegenben diadalmaskodott. Kérdés, hogy Iváncsa a héten meg tudja-e ebben akadályozni. Tippem: 2:1

Dunaújváros – Kelen SC
Kérdés mennyire érvényesül a papírforma. Egykor jobb napokat megért Újváros sokszor keresi önmagát, képes erősebb csapatok felett diadalmaskodni, de gyengébb csapatokkal betlizni is. A Kelen sorsa megpecsételődni látszik. Tippem: 3:1

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Tippelési segítségként a csapatok eredményei, formamutatói:



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecskemét – Rákosmente
Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón
Szabadkikötő – Taksony
Pécs – Kozármisleny
Dunaharaszti – Szekszárd
Dabas – Szentlőrinc
Monor – Iváncsa
Dunaújváros – Kelen SC


a heti tippjáték végeredménye

az összesített verseny állása

25 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 17. forduló” bejegyzéshez

  1. Kecskemét – Rákosmente 2-2
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2-1
    Szabadkikötő – Taksony 3-2
    Pécs – Kozármisleny 2-2
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-3
    Monor – Iváncsa 3-1
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

  2. Kecskemét-Rákosmente 2-1
    Honvéd- Dabas-Gyón 3-0
    Szabadkikötő- Taksony 2-0
    Pécs-Kozármisleny 2-0
    Dunaharaszti- Szekszárd 1-1
    Dabas-Szentlőrinc 1-1
    Monor- Iváncsa 0-0
    Dunaujváros-Kelen 3-1

  3. Kecskemét – Rákosmente 1-1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2-0
    Szabadkikötő – Taksony 1-1
    Pécs – Kozármisleny 2-0
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-2
    Dabas – Szentlőrinc 1-1
    Monor – Iváncsa 2-1
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

  4. Kecskemét – Rákosmente: 3-0
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón: 2-1
    Szabadkikötő – Taksony: 2-1
    Pécs – Kozármisleny: 3-1
    Dunaharaszti – Szekszárd: 1-1
    Dabas – Szentlőrinc: 0-1
    Monor – Iváncsa: 2-0
    Dunaújváros – Kelen SC: 1-0

  5. Kecskemét – Rákosmente 1-0
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-1
    Szabadkikötő – Taksony 2-0
    Pécs – Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-0
    Dabas – Szentlőrinc 0-2
    Monor – Iváncsa 2-1
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

  6. Kecskemét – Rákosmente 0-0
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-1
    Szabadkikötő – Taksony 1-0
    Pécs – Kozármisleny 2-1
    Dunaharaszti – Szekszárd 2-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-2
    Monor – Iváncsa 2-0
    Dunaújváros – Kelen SC 2-1

  7. KTE-Rákosmente 2-0
    Bp.Honvéd II.-Dabas-Gyón 2-1
    Szabadkikötő-Taksony 1-0
    Pécs-Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti-Szekszárd 1-1
    Dabas-Szentlőrinc 1-0
    Monor-Iváncsa 2-0
    Dunaújváros-Kelen 3-0

  8. Kecskemét – Rákosmente 3:1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2:0
    Szabadkikötő – Taksony 0:2
    Pécs – Kozármisleny 3:0
    Dunaharaszti – Szekszárd 1:1
    Dabas – Szentlőrinc 0:2
    Monor – Iváncsa 2:1
    Dunaújváros – Kelen SC 3:1

  9. KTE- RKSK 1-2
    Bp. Honvéd II- Dabas-Gyón 0-1
    THSE – Taksony 1-1
    Pécs- Misleny 3-1
    Dunaharaszti- Szekszárd 1-1
    Dabas- Szentlőrinc 1-2
    Monor- Iváncsa 1-2
    Dunaújváros- Kelen 1-0

  10. Kecskemét – Rákosmente 0:1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1:1
    Szabadkikötő – Taksony 1:1
    Pécs – Kozármisleny 3:1
    Dunaharaszti – Szekszárd 2:0
    Dabas – Szentlőrinc 2:1
    Monor – Iváncsa 1:1
    Dunaújváros – Kelen SC 2:0

  11. Kecskemét – Rákosmente 1:0
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2:1
    Szabadkikötő – Taksony 1:0
    Pécs – Kozármisleny 3:1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1:0
    Dabas – Szentlőrinc 2:2
    Monor – Iváncsa 2:1
    Dunaújváros – Kelen SC 3:0

  12. Kecskemét – Rákosmente 2:1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2:1
    Szabadkikötő – Taksony 2:1
    Pécs – Kozármisleny 3:1
    Dunaharaszti – Szeárd 2:1
    Dabas – Szentlőrinc 1:2
    Monor – Iváncsa 2:0
    Dunaújváros – Kelen SC 2:0

  13. Kecskemét – Rákosmente 2-1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-3
    Szabadkikötő – Taksony 0-0
    Pécs – Kozármisleny 3-2
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-2
    Dabas – Szentlőrinc 1-3
    Monor – Iváncsa 3-1
    Dunaújváros – Kelen SC 1-1

  14. Kecskemét – Rákosmente 2-1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-1
    Szabadkikötő – Taksony 1-2
    Pécs – Kozármisleny 4-0
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-0
    Monor – Iváncsa 1-3
    Dunaújváros – Kelen SC 4-0

  15. Kecskemét – Rákosmente 0:2
    Bp. Honvéd II- Dabas-Gyón 0:1
    Szabadkikötő – Taksony 1:0
    Pécs – Kozármisleny 3:0
    Dunaharaszti – Szekszárd 1:0
    Dabas – Szentlőrinc 1:2
    Monor – Iváncsa 1:3
    Dunaújváros- Kelen 2:0

  16. Kecskemét – Rákosmente 1-3
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2-0
    Szabadkikötő – Taksony 0-1
    Pécs – Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-2
    Dabas – Szentlőrinc 1-3
    Monor – Iváncsa 1-2
    Dunaújváros – Kelen SC 3-0

  17. Kecskemét – Rákosmente 2-1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-1
    Szabadkikötő – Taksony 0-1
    Pécs – Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti – Szekszárd 0-0
    Dabas – Szentlőrinc 0-1
    Monor – Iváncsa 1-1
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

  18. Kecskemét – Rákosmente 1-1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1-1
    Szabadkikötő – Taksony 1-0
    Pécs – Kozármisleny 2-0
    Dunaharaszti – Szekszárd 0-1
    Dabas – Szentlőrinc 0-1
    Monor – Iváncsa 2-1
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

  19. Kecskemét – Rákosmente 2;1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 3:0
    Szabadkikötő – Taksony 21
    Pécs – Kozármisleny 3:1
    Dunaharaszti – Szekszárd 02
    Dabas – Szentlőrinc 1:2
    Monor – Iváncsa 2:2
    Dunaújváros – Kelen SC 2:1

  20. Kecskemét – Rákosmente 1:2
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2:1
    Szabadkikötő – Taksony 0:2
    Pécs – Kozármisleny 5:1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1:2
    Dabas – Szentlőrinc 1:4
    Monor – Iváncsa 2:2
    Dunaújváros – Kelen SC 3:1

  21. ati tippjei:

    Kecskemét – Rákosmente 1:1
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 0:2
    Szabadkikötő – Taksony 1:1
    Pécs – Kozármisleny 3:0
    Dunaharaszti – Szekszárd 1:1
    Dabas – Szentlőrinc 0:2
    Monor – Iváncsa 1:1
    Dunaújváros – Kelen SC 2:0

  22. Kecskemét – Rákosmente 1 : 2
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 1 : 1
    Szabadkikötő – Taksony 2 : 1
    Pécs – Kozármisleny 1 : 1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1 : 2
    Dabas – Szentlőrinc 0 : 1
    Monor – Iváncsa 2 : 0
    Dunaújváros – Kelen SC 3 : 0

  23. Kecskemét-Rkse 2-1
    Honvéd II-Dabas-Gyón 3-1
    Szabadkikötő-Taksony 2-3
    Pécs-Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti-Szekszárd 2-2
    Dabas-Szentlőrinc 1-1
    Monor-Iváncsa 2-0
    Dpase-Kelen 3-1

  24. Kecskemét – Rákosmente 1-0
    Bp. Honvéd II. – Dabas-Gyón 2-0
    Szabadkikötő – Taksony 2-1
    Pécs – Kozármisleny 3-1
    Dunaharaszti – Szekszárd 1-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-2
    Monor – Iváncsa 1-0
    Dunaújváros – Kelen SC 2-0

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.