Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 15. forduló

Az első kör végére értünk, ezzel a fordulóval elérjük, hogy minden csapat játszik mindegyik ellen.

Előző vasárnap rövid családi/baráti/KTE látogatásra ‘dajcslandból’ hazánkba érkezett egy régi tippelőnk, aki tanulmányai miatt kevés KTE meccset látott az utóbbi években. Együtt szurkoltunk vasárnap, a meccsen megígérte, hogy a következő szöveges tippindoklást megírja nekünk.
Lássuk hát Kovi mit vár a zárófordulótól:

~~~

Dabas-Gyón – Monor
A Monor repülőrajtot vett a szezon kezdetén, de októberben kicsit alábbhagyott a lendület, amivel már 12 pont hátrányba kerültek a Pécshez képest, csak akkor lehet reális esélyük a bajnoki címre, ha nem hagyják tovább nyílni ezt az ollót. A Dabas-Gyón a nagyon sűrű alsó-középmezőny végén tanyázik, mindössze öt ponttal vannak a vonal fölött, nekik már egy döntetlen is nagy segítség lenne, amit én meg is adok nekik: 1-1

Taksony – Kecskemét
Kecskemét eddig nem a várakozásoknak megfelelően teljesít, de egy új vezetőedzőnek mindig kell hagyni időt gyenge kezdés esetén ugyanúgy, mint amikor megtáltosodik a csapat, mindenkinek kell idő, hogy a maga képére formálja az együttest, amit a kezébe kap. Ettől függetlenül szurkolóként nem kellemes nézni a szenvedést, de az előző meccs alapján én látok némi derengést az alagút végén. Idén nem lesz bajnok a Kecskemét, de a benntmaradásnak sem szabad kérdésnek lennie, ahhoz pedig a kieső helyen lévő csapatok ellen kellenek a pontok: 0-2

Kozármisleny – Bp. Honvéd II.
A Kozármisleny néhány helyzetet kidolgozva is biztosan vitte el a pontokat Kecskemétről, amivel egy hatmeccses veretlenségi sorozatot építettek fel, amit szerintem a Honvéd ellen is tudnak nyújtani: 3-1

Szekszárd – Szabadkikötő
Ezzel ellentétben a Szekszárd egy hatmeccses nyeretlenségi sorozatban van, aminek megszakítására a Szabadkikötő elleni hazai meccsnél kívánni sem lehetne jobbat, az ilyen meccseken szokott hirtelen minden összejönni: 3-0

Szentlőrinc – Pécs: Az első és a második helyezett csatája, ami akár a bajnoki címről is dönthet – amikor majd tavasszal találkozik a két csapat. Ha nyer a Pécs, akkor 10 pontra növeli az előnyét a tabellán, ami már tetemes előny, de azért közel sem behozhatatlan egy fél szezon alatt. Én szurkolok a Munkásnak, hogy közelebb kerüljön a régi fényéhez és feljusson a másodosztályba: 0-2

Kelen SC – Dunaharaszti
Az első és második után itt az utolsó és utolsó előtti csatája, ahol a kiesés elkerülése miatt lenne nagyon fontos nyerni, mert a többi ellenfél ellen ez nem nagyon sikerült ennek a két csapatnak. Ezt sokkal háromesélyesebbnek érzem, mint az előzőt: 2-1

Iváncsa – Rákosmente
Egyik csapatnak sem kell aggódnia a kiesés miatt, de a feljutás miatt sem kell törniük a fejüket, itt egy csendes meccset várok: 1-1

Dunaújváros – Dabas
Ez a párosítás nagyon hasonlít az előzőhöz, itt sem várok gólzáport: 1-0


Rendhagyó módon ideteszem PingWin-tippjeimet is. No nem azért, hogy még jobban megkeverjük a tippelőket, ennek más oka van. Pár nappal ezelőtt készítettem egy visszapillantást és előretekintést erre a fordulóra, az akkor írtakból az ide vonatkozó részt ide bemásolom, eredményeket írok hozzá, hogy ne ússza meg az se aki ott és akkor nem olvasta. 🙂

Dabas-Gyón – Monor ~~~ az újonc hazai csapat kezdi megtalálni helyét kicsivel a kiesőpozíció fölött, a Monor csak szenved, nem azt adják, amit várunk egy előző évben még másodosztályú csapattól. Inkább vendéggyőzelem várható a tabella alapján, de az előző hetek eredményei alapján benne lehet a meccsben a meglepetés is. 1:1

Taksony – Kecskemét ~~~ Kit verünk meg, ha az utolsó kilenc fordulóban csak egy pontot szerző Taksonyt sem? Ez itt a kérdés. Itthon fekete és fehér a helyzet, mert aki előttünk van attól kikaptunk, aki mögöttünk, azt vertük, de idegenben nem ennyire egyértelmű a kép, ott még a gyengébb Kelennel is ikszeltünk. Vendégsiker várható, de … NE legyen de!! 1:2

Kozármisleny – Bp. Honvéd II. ~~~ A Misleny stabilabb, kiszámíthatóbb csapatnak tűnik, mint a rapszodikusan teljesítő kispesti gárda, itt hazai győzelem várható, én megteszem országos egyesre. 2:1

Szekszárd – Szabadkikötő ~~~ A Tintahalak időnként fellángolnak, meglepő győzelmet érnek el, máskor hatalmas zakóba szaladnak bele. Kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan, háromesélyes meccs, tippmixen ne sokat tegyetek rá. 1:0

Szentlőrinc – Pécs ~~~ A forduló rangadója. Akár így, akár úgy nézzük az első helyezett játszik, a második otthonában. A Pécs sorozata, ereje az ő győzelmüket jelzi előre, pici döntetlen-esély azért van a meccsben. 1:1

Kelen SC – Dunaharaszti ~~~ A tabella végén lévő két csapat igazi helyosztója, kiszámíthatatlan, háromesélyes a meccs. 1:1

Iváncsa – Rákosmente ~~~ Talán ez az egy meccs, amelyik stabilan döntetlenre vehető. A hazai csapat előbb van a tabellán, de formája kicsit visszaesett, a vendégek stabilabbnak tűnnek most, de a hazai pálya talán kiegyenlíti a mérleget egálra. 2:2

Dunaújváros – Dabas ~~~ Az újvárosiak értékes két pontot hagytak a sereghajtó otthonában, a dabasiak bravúrgyőzelmet értek el az Iváncsa ellen, de vasárnapra helyre áll a világ rendje és a hazaiak egy góllal ‘vékonyan’ behúzzák a mecset. 1:0

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Kereszttabella, az utolsó öt forduló eredményei, formamutatók
(a kereszttabellában kék háttérszínnel a hétvégi forduló párosításai).



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Dabas-Gyón – Monor
Taksony – Kecskemét
Kozármisleny – Bp. Honvéd II.
Szekszárd – Szabadkikötő
Szentlőrinc – Pécs
Kelen SC – Dunaharaszti
Iváncsa – Rákosmente
Dunaújváros – Dabas


a heti tippjáték végeredménye

az összesített verseny állása

26 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 15. forduló” bejegyzéshez

  1. Dabas-Gyón – Monor 1-2
    Taksony – Kecskemét 0-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 1-0
    Szentlőrinc – Pécs 0-2
    Kelen SC – Dunaharaszti 3-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-2
    Dunaújváros – Dabas 1-0

  2. Dabas-Gyón – Monor 0:2
    Taksony – Kecskemét 1:2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II.1:1
    Szekszárd – Szabadkikötő 2:0
    Szentlőrinc – Pécs 3:2
    Kelen SC – Dunaharaszti 1:0
    Iváncsa – Rákosmente 2:1
    Dunaújváros – Dabas 3:0

  3. Dabas-Gyón – Monor 2-1
    Taksony – Kecskemét 0-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 3-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 2-2
    Szentlőrinc – Pécs 2-1
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-2
    Iváncsa – Rákosmente 1-2
    Dunaújváros – Dabas 3-1

  4. Dabas-Gyón – Monor 1-2
    Taksony – Kecskemét 1-1
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 3-1
    Szentlőrinc – Pécs 2-2
    Kelen SC – Dunaharaszti 1-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-1
    Dunaújváros – Dabas 2-0

  5. Dabas-Gyón – Monor 1-2
    Taksony-KTE 0-1
    Misleny- Bp.Honved II. 2-2
    Szekszárd- THSE 1-1
    Szentlőrinc- Pécs 1-3
    Kelen SC- Dunaraszti 2-1
    Iváncsa- RKSK 2-2
    Dunaujváros- Dabas 1-0

    1. Dabas-Gyón – Monor 0:2
      Taksony – Kecskemét 2:2
      Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 3:1
      Szekszárd – Szabadkikötő 1:1
      Szentlőrinc – Pécs 1:3
      Kelen SC – Dunaharaszti 2:2
      Iváncsa – Rákosmente 2:1
      Dunaújváros – Dabas 2:1

  6. Dabas-Gyón – Monor 0-1
    Taksony – Kecskemét 1-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 0-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 0-0
    Szentlőrinc – Pécs 1-1
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-0
    Dunaújváros – Dabas 2-2

  7. Dabas-Gyón – Monor 1-1
    Taksony – Kecskemét 0-1
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 3-1
    Szentlőrinc – Pécs 2-4
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-2
    Iváncsa – Rákosmente 3-1
    Dunaújváros – Dabas 2-0

  8. Dabas-Gyón – Monor 0-1
    Taksony – Kecskemét 2-0
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 1-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 3-1
    Szentlőrinc – Pécs 1-2
    Kelen SC – Dunaharaszti 1-0
    Iváncsa – Rákosmente 1-1
    Dunaújváros – Dabas2-0

  9. Dabas-Gyón – Monor 1:2
    Taksony – Kecskemét 1:2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2:2
    Szekszárd – Szabadkikötő 2:0
    Szentlőrinc – Pécs 1:3
    Kelen SC – Dunaharaszti 1:2
    Iváncsa – Rákosmente 2:2
    Dunaújváros – Dabas 1:0

  10. Dabas-Gyón-Monor 1-1
    Taksony-Kecskemét 1-1
    Kozármisleny- Honvéd 2-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 2-0
    Szentlőrinc-Pécs 2-2
    Kelen-Dunaharaszti 1-1
    Iváncsa- Rákosmente 2-3
    Dunaujváros-Dabas 3-1

  11. Dabas-Gyón-Monor 0-2
    Taksony-Kecskemét 0-2
    Kozármisleny- Honvéd 2-1
    Szekszárd – Szabadkikötő 1-1
    Szentlőrinc-Pécs 0-2
    Kelen-Dunaharaszti 1-1
    Iváncsa- Rákosmente 0-2
    Dunaujváros-Dabas 3-1

  12. Dabas-Gyón – Monor 2:0
    Taksony – Kecskemét0:2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II.3:1
    Szekszárd – Szabadkikötő 2:1
    Szentlőrinc – Pécs 0:1
    Kelen SC – Dunaharaszti 2:2
    Iváncsa – Rákosmente 1:1
    Dunaújváros – Dabas 1:0

  13. Dabas-Gyón – Monor 0 – 1
    Taksony – Kecskemét 0 – 1
    Kozármisleny- Bp.Honvéd II. 2 – 1
    Szekszárd – Szabadkikötő 1 – 1
    Szentlőrinc – Pécs 1 – 2
    Kelen SC – Dunaraszti 2 – 1
    Iváncsa – Rákosmente 2 – 2
    Dunaújváros – Dabas 2 – 0

  14. Dabas-Gyón – Monor 1-3
    Taksony – Kecskemét 1-3
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 1-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 2-2
    Szentlőrinc – Pécs 0_4
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa – Rákosmente 3-1
    Dunaújváros – Dabas 2-1

  15. Dabas-Gyón – Monor 1-3
    Taksony – Kecskemét 1-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 1-2
    Szekszárd – Szabadkikötő 2-1
    Szentlőrinc – Pécs 0-3
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-1
    Dunaújváros – Dabas 2-0

  16. Dabas-Gyón – Monor 0-2
    Taksony – Kecskemét 2-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 3-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 1-1
    Szentlőrinc – Pécs 1-4
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa – Rákosmente 5-1
    Dunaújváros – Dabas 2-1

  17. Dabas-Gyón – Monor 0-2
    Taksony – Kecskemét 0-0
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 2-1
    Szentlőrinc – Pécs 1-3
    Kelen SC – Dunaharaszti 0-0
    Iváncsa – Rákosmente 2-1
    Dunaújváros – Dabas 2-1

  18. Dabas-Gyón – Monor 2:1
    Taksony – Kecskemét 0:3
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2:0
    Szekszárd – Szabadkikötő 1:1
    Szentlőrinc – Pécs 1:3
    Kelen SC – Dunaharaszti 1:0
    Iváncsa – Rákosmente 1:0
    Dunaújváros – Dabas 2:1

  19. Dabas-Gyón – Monor 1-3
    Taksony – Kecskemét 1-3
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 1-0
    Szentlőrinc – Pécs 1-2
    Kelen SC – Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-0
    Dunaújváros – Dabas 3-1

  20. Dabas-Gyón – Monor0:2
    Taksony – Kecskemét 1:0
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II.2:1
    Szekszárd – Szabadkikötő 1:2
    Szentlőrinc – Pécs 2:2
    Kelen SC – Dunaharaszti 1:1
    Iváncsa – Rákosmente 2:1
    Dunaújváros – Dabas  2:1

  21. Dabas-Gyón – Monor 1 : 1
    Taksony – Kecskemét 1 : 0
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 3 : 0
    Szekszárd – Szabadkikötő 1 : 0
    Szentlőrinc – Pécs 2 : 1
    Kelen SC – Dunaharaszti 2 : 1
    Iváncsa – Rákosmente 2 : 0
    Dunaújváros – Dabas 1 : 0

  22. Dabas-Gyón-Monor 1-2
    Taksony-Kte 1-1
    Kozarmisleny-Honbéd II 1-3
    Szekszárd-Szabadkikötő 2-2
    Szentlőrinc-Pécs 1-2
    Kelen-Dunaharaszti 2-1
    Iváncsa-Rkse 2-0
    Dpase-Dabas 2-1

  23. Dabas-Gyón – Monor 1-2
    Taksony – Kecskemét 1-2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 1-0
    Szekszárd – Szabadkikötő 3-1
    Szentlőrinc – Pécs 2-2
    Kelen SC – Dunaharaszti 1-1
    Iváncsa – Rákosmente 2-1
    Dunaújváros – Dabas 2-0

  24. Dabas-Gyón – Monor 3:1
    Taksony – Kecskemét 0:2
    Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 0:3
    Szekszárd – Szabadkikötő 2:1
    Szentlőrinc – Pécs 0:3
    Kelen SC – Dunaharaszti 0:0
    Iváncsa – Rákosmente 3:1
    Dunaújváros – Dabas 2:1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.