Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 13. forduló

Kilencedik éve tart tippjáték-sorozatunk, közelítünk a 250. játékunkhoz. Játékosaink nem csak kecskemétiek, Bács megyeiek, hanem távolabbról is kapcsolódtak már hozzánk. Az elmúlt hetekben Dunántúlról kaptuk többször is a szöveges tippmagyarázatot, most is onnan, pontosabban Székesfehérvárról jöttek a tuti-tippek. Tippírónk rosszul kezdete ezt az évet, de az utóbbi négy fordulóban már minden héten 10 pontnál többet gyűjtött, a tizedik heti fordulót megnyerte, legutóbb második lett, tehát jó formában van. Lássuk ezúttal Szakács Péter tippjeit:


Dabas – Dunaharaszti
A Dunaharaszti egyre kilátástalanabb helyzetben van, otthon nagy ritkán sikerült döntetlenre hozni a meccseiket, de idegenben a Dabas otthonában erre esélyük nem lesz. Tippem hazai győzelem, 2:0

Taksony – Rákosmente
A kiesőzónában lévő Taksonynak nagy szüksége lenne a pontokra, de a jelenlegi formájában erre nem sok esélyt látok. A Rákosmente el fogja vinni mind a 3 pontot a Taksony otthonából, tippem 1:2

Kozármisleny – Monor
A Monor az utóbbi hetekben vesztett a lendületéből, az utolsó meccsein döntetlenre futotta az erejükből. A Kozármislenyt képesnek tartom otthon tartani a 3 pontot, így a tippem 3:1

Szekszárd – Kecskemét
Az utóbbi hetek formája alapján a Szekszárd igencsak gyengélkedő formában van, döntetlenek és vereségek tarkították a repertoárjukat. A Kecskemét megindult lefelé a lejtőn, több a vereségük, mint a döntetlen eredményük, azonban ebben a formán aluli állapotukban a gyengélkedő Szekszárdtól sem leszek képesek pontot, vagy pontokat elhozni. Tippem 1:0

Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.
A Szentlőrinc zsinórban nyeri az utóbbi hetek mérkőzéseit, így véleményem szerint nem lesz a Honvédban annyi átütőerő, hogy Szentlőrincről győztesként távozzon. Tippem 1:0

Kelen SC – Szabadkikötő
A kiesőhelyen lévő Kelen minden fordulóban képes meglepetést okozni, borítani a papírformát. A THSE az utóbbi két hét mérkőzéseit sorra elvesztette. Véleményem szerint a Kelen képes lesz otthon tartani a számára értékes pontot, így tippem 1:1

Iváncsa – Dabas-Gyón
Az Iváncsát hazai pályán képesnek tartom, hogy a Dabas csapatával szemben otthon tartsa a 3 pontot. A Dabas idegenbeli mérlege ezt csak megerősíti, mivel az utóbbi pár hétben csak vereséggel hagyták el a pályát. Tippem 2:0

Dunaújváros – Pécs
Ha a Pécs tudja játszani Dunaújvárosban a letámadó, agresszív játékát, akkor a Dunaújvárosnak nem sok lehetősége lesz a pécsi kaput rohamozni. A pécsiek még vereséget nem szenvedtek, így véleményem szerint a dunaújvárosi csatából a Pécs kerül ki győztesen. Tippem: 1:3

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

eredmények, formák

tabella


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Dabas – Dunaharaszti
Taksony – Rákosmente
Kozármisleny – Monor
Szekszárd – Kecskemét
Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.
Kelen SC – Szabadkikötő
Iváncsa – Dabas-Gyón
Dunaújváros – Pécs



a heti tippjáték végeredménye

az összesített verseny állása

24 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 13. forduló” bejegyzéshez

  1. Dabas – Dunaharaszti 3-0
    Taksony – Rákosmente 1-4
    Kozármisleny – Monor 2-1
    Szekszárd – Kecskemét 5-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 2-2
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-2
    Dunaújváros – Pécs 2-1

  2. Dabas-Dunaharaszti 2-1
    Taksony- RKSK 1-2
    Kozármisleny-Monor 2-2
    Szekszárd- KTE 2-1
    Szentlőrinc- Honvéd II. 2-0
    Kelen- THSE 1-2
    Iváncsa- Dabas-Gyón 2-1
    Dunaújváros- Pécs 0-3

  3. Dabas – Dunaharaszti 3-0
    Taksony – Rákosmente 2-2
    Kozármisleny – Monor 2-1
    Szekszárd – Kecskemét 2-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 4-2
    Dunaújváros – Pécs 2-1

  4. Dabas – Dunaharaszti: 2-0
    Taksony – Rákosmente: 1-1
    Kozármisleny – Monor: 1-3
    Szekszárd – Kecskemét: 1-2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.: 3-1
    Kelen SC – Szabadkikötő: 2-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón: 3-0
    Dunaújváros – Pécs: 2-2

  5. Dabas – Dunaharaszti 3-0
    Taksony – Rákosmente 0-1
    Kozármisleny – Monor 2-0
    Szekszárd – Kecskemét 2-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 0-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-1
    Dunaújváros – Pécs 1-2

  6. Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 1:1
    Kozármisleny – Monor 2:1
    Szekszárd – Kecskemét 1:2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:0
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3:1
    Dunaújváros – Pécs 1:3

  7. Dabas – Dunaharaszti 3:1
    Taksony – Rákosmente 1::0
    Kozármisleny – Monor 0:2
    Szekszárd – Kecskemét 1:2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 1:0
    Dunaújváros – Pécs 2:0

  8. Dabas-Dunaharaszti 3-0
    Taksony – Rákosmente 2-1
    Kozármisleny – Monor 1-0
    Szekszárd – KTE 0-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1-0
    Kelen – Szabadkikötő 0-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 1-1
    Dunaújváros – Pécs 0-2

  9. Dabas – Dunaharaszti 2-0
    Taksony – Rákosmente 1-1
    Kozármisleny – Monor 2-1
    Szekszárd – Kecskemét 2-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3-1
    Dunaújváros – Pécs 1-2

  10. Dabas – Dunaharaszti 2-0
    Taksony – Rákosmente 1-2
    Kozármisleny – Monor 1-1
    Szekszárd – Kecskemét 1-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 2-2
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3-1
    Dunaújváros – Pécs 1-3

  11. Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 0:1
    Kozármisleny – Monor 1:2
    Szekszárd – Kecskemét 1:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2:1
    Dunaújváros – Pécs 0:2

  12. Dabas-Dunaharaszti 2-1
    Taksony-Rákosmente 1-0
    Kozármisleny-Monor1-1
    Szekszárd-Kecskemét 0-0
    Szentlőrinc_honvéd 3-1
    Kelen-Szabadkikitő 0-2
    Iváncsa-Daba-Gyón 3-2
    Dunaujváros-PÉcs 2-2

  13. Dabas – Dunaharaszti 2-0
    Taksony – Rákosmente 1-2
    Kozármisleny – Monor 2-2
    Szekszárd – Kecskemét 1-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-2
    Kelen SC – Szabadkikötő 0-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 4-1
    Dunaújváros – Pécs 2-1

  14. Dabas – Dunaharaszti 2-1
    Taksony – Rákosmente 1-3
    Kozármisleny – Monor 2-2
    Szekszárd – Kecskemét 0-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1-3
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-1
    Dunaújváros – Pécs 1-5

  15. Dabas – Dunaharaszti 3-1
    Taksony – Rákosmente 1-2
    Kozármisleny – Monor 1-3
    Szekszárd – Kecskemét 2-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-1
    Kelen SC – Szabadkikötő 1-1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-1
    Dunaújváros – Pécs 1-2

  16. Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 1:1
    Kozármisleny – Monor 2:1
    Szekszárd – Kecskemét 0:3
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1
    Kelen SC – Szabadkikötő 0:0
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3:1
    Dunaújváros – Pécs 0:3

  17. Dabas – Dunaharaszti 0:1
    Taksony – Rákosmente 1:1
    Kozármisleny – Monor 1:1
    Szekszárd – Kecskemét 2:2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 3:0
    Kelen SC – Szabadkikötő 2:1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 1:2
    Dunaújváros – Pécs 1:2

  18. Dabas – Dunaharaszti 2-0
    Taksony – Rákosmente 1-3
    Kozármisleny – Monor 2-2
    Szekszárd – Kecskemét 1-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-1
    Kelen SC – Szabadkikötő 0-0
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-0
    Dunaújváros – Pécs 1-3

  19. ati tippjei:

    Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 1:0
    Kozármisleny – Monor 0:2
    Szekszárd – Kecskemét 1:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3:0
    Dunaújváros – Pécs 1:3

  20. Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 1:2
    Kozármisleny – Monor 1:2
    Szekszárd – Kecskemét 1:2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 3:1
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:1
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2:1
    Dunaújváros – Pécs 0:2

  21. Dabas – Dunaharaszti 2:0
    Taksony – Rákosmente 2:2
    Kozármisleny – Monor 1:1
    Szekszárd – Kecskemét 2:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1
    Kelen SC – Szabadkikötő 1:2
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2:1
    Dunaújváros – Pécs 1:4

  22. Dabas – Dunaharaszti 2-0
    Taksony – Rákosmente 3-0
    Kozármisleny – Monor 1-1
    Szekszárd – Kecskemét 1-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-0
    Kelen SC – Szabadkikötő 2-0
    Iváncsa – Dabas-Gyón 2-1
    Dunaújváros – Pécs. 0-2

  23. Dabas – Dunaharaszti 3 : 0
    Taksony – Rákosmente 0 : 1
    Kozármisleny – Monor 2 : 1
    Szekszárd – Kecskemét 2 : 1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 3 : 0
    Kelen SC – Szabadkikötő 1 : 0
    Iváncsa – Dabas-Gyón 3 : 1
    Dunaújváros – Pécs 1 : 0

  24. Dabas-Dunaharaszti 2-1
    Taksony-Rkse 2-2
    Kozármisleny-Monor 1-1
    Szekszárd-Kte 1-1
    Szentlőrinc-Honvéd II 3-1
    Kelen-Szabadkikötő 2-2
    Iváncsa-Dabas-Gyón 2-0
    Dpase-Pmfc 2-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.