Kereszttabella – másként

Többen ismerik azt a fajta táblázatot, amibe az összes csapat összes meccsének végeredménye megtalálható az év végére, így egyszerűbben kereshető meg minden információ, mintha itt-ott kellene keresgélni.
Az eredeti kereszttabellában ABC sorrendben vannak a csapatok, én helyezési sorszámok szerint rendeztem, így több információt kaphatunk.

Lássuk a tabellát 11 forduló után:

Előbb egy kis használati útmutató azoknak, akik nem ismerik:
Az elért eredményeket a táblázatba úgy rögzítjük, hogy a sorok elején található csapat a pályaválasztó (hazai), ennek megkeressük ellenfelét az oszlopok tetején, és beírjuk a végeredményt a sor és az oszlop metszéspontjára. Például a Pécs sorában egyből kiolvasható, hogy odahaza az Iváncsát, Rákosmentét, Kecskemétet , … verték meg az ott látható eredménnyel. Ami az egyik csapat számára győzelem a másiknak vereség, így az oszlopok eredményeinél az adott csapat idegenbeli szereplését fordítva kell értékelni, mivel ezek az eredmények a vendégek szempontjából vereségek. A győzelmek és vereségek emiatt színkódot nem kaptak, csak a döntetlen kapott sárga háttérszínt, mert ez egál mindkét csapat szempontjából egyforma.

A helyezési sorrendben történő rendezés talán azért jobb, mert itt látható, melyik helyen lévő csapat ellen szerezte az adott eredményt a csapat, a következő ellenfél hol helyezkedik el a tabellán.

Elemezgessük kicsit a Kecskemét eredményeit:
Hazai pályán 1-2 gólos vereségek a jelenlegi tabella 3., 4., és ötödik helyezettje ellen, több gólos győzelmek a 12., 13. és 16. ellen. Ez 50 százalék, ami hazai pályán nagyon kevés, de idegenben még ezt is sikerült alulteljesíteni: 1 győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel vendégként a megszerezhető pontoknak (5/15) csak egyharmadát szereztük meg!
A döntetlen mindig nagy veszteség (annál persze a vereség rosszabb). A döntetlennel elveszített két pontok is nagyon hiányoznak. Hiányoznak ezek a pontok nagyon az előrelépéshez, ha a tabella végén állóval szemben hullajtjuk el, nagyon hiányoznak ha közvetlen rivális ellen, és hiányoznak a meglepetés-döntetlenek, amiket az élcsapatok ellen még nem sikerült megszerezni.

Össze kellene már kapni magunkat, mert annál azért jobbak vagyunk, hogy sorozatban harmadik meccsünkön bukjuk el a pontokat (szám szerint 4 pontot!) rögzített helyzetből bekapott gól miatt.



Nézzük a következő forduló párosításait (amiket ? jelez a képen):
A Pécs fogadja a ‘mumus’ Dabast; az a Szentlőrinc megy Kecskemétre amelyiknek még nincs veresége, otthon és idegenben is még csak két-két alkalommal ikszeltek; A Monor nem találja magát, a jól kezdő, de mostanra hanyatló Szekszárdot fogadja; az Iváncsa a sereghajtó Haraszti vendége lesz, ahol kötelező a győzelem; az Újváros a Tintahalaknál szaporíthatja majd pontjait; A Rákosmente a mislenyieket fogadja igazi ki-ki meccsen; a Kispest2-Kelen meccs is nagyon háromesélyesnek látszik; a Dabas-Gyón – Taksony kiesési helyosztónak tűnik, ahol a hazaiak esélyesebbek.



Lehet persze tovább elemezgetni, böngészgetni a képet.
Össze lehet hasonlítani az MLSZ adatbankjában találhatóval.

Ha tetszik ez az a fajta kereszttabella kérnék valamiféle visszajelzést, mert akkor időnként elkészítem, de ha nem kapok visszajelzést akkor nem forszírozom publikálását, hanem megtartom magamnak.


8 hozzászólás “Kereszttabella – másként” bejegyzéshez

  1. Nagy munka lehet benne. Szerintem érdekes, ugyanakkor felsejlik belőle a szánalmas idei kecskeméti produkció sajnos..

    1. Minden klubnak mások a tervei, reményei. Erősíteni, csak úgy és addig tud, ameddig erőforrásai engedik. Lehet, hogy nálunk a csapat többségének leigazolásánál Kuntics szava döntött, de biztos meg volt adva a keret, hogy meddig nyújtózkodhat. Lehet szomorkodni, lehet irigyelni a pécsieket, de itt és most Kecskeméten annyi pénzt tettek a fociba, hogy ha összeérik ez a csapat, akkor odaérhetünk a végén a 6. – 8. helyre. Nyáron majd eldönti a klub mit akarunk elérni a következő évben és ahhoz rendelik az anyagiakat. Nem kell felháborodni azon, ha az első négy helyet tűztek ki célul az év elején, mert kell egy célnak lennie, ami talán pár pozícióval magasabb, mint a realitás, de legalább van húzóereje.

      1. Általad írtakkal egyetértek, ugyanakkor úgy gondolom, hogy kár hazudozni és félrebeszélni. Ebben az országban rengeteg helyről hiányzik a korrektség, közülük innen is most. Amennyiben azt mondják, hogy „kedves szurkolók, kirúgunk 12 embert, hozunk helyettük 8-at mondjuk, ők talán jobbak, de nem biztos, célunk a 10. hely” akkor arra egy néző mondhatja, hogy „oké, köszönöm, nem érdekel” (emberek kisebb része) vagy mondhatjuk azt, hogy „oké, ez korrekt, ettől függetlenül megtekintem a meccset, mert érdekel/csakaKTE/nosztalgia kedvéért/ egyéb indokból”. Az viszont nem tisztességes, hogy hatalmas személycserék, mézesmadzag, belengetjük az első helyet, aztán a harmadikat, aztán megint „hátha följutunk”, közben tudjuk, hogy sem az edző sem a keret nem alkalmas a TOP3-ra, sőt a TOP10-re sem..
        Tudod tavaly minden meccsen kint voltam, még úgy is, hogy totálisan nézhetetlen, ötlettelen és teljesen küzdőszellem-mentes volt a csapat, az edzőn jól látszott, hogy taktikailag 0. Mégis azért mentem ki, mert „ez van, ezt kell szeretni”, ugyanakkor ahogyan belengették idén a változásokat, abból azt várta az ember, hogy lesz valami. Hát nem lett. Megannyi kuntics-nyilatkozat a támadófoci jelentőségéről, erre nincs épkézláb csatárunk, aki volt az is önbizalomhiányos láthatóan, nincs támadó-szellemű középpálya, egyszerűen semmi nincs a „támadófociból” nincs akcióvezetés, egyszerűen halott az egész ügy. Tavaly is az volt, de az akkori „mestertől” és játékosoktól az is volt várható, mégis néha sokkal inkább volt szalonképes (ld. két hazai, Szeged elleni meccs) mint az idei förmedvény.

        1. „… kár hazudozni és félrebeszélni …”
          Szerintem nem erről van szó. A bajnokság előtt hangozott el ígéret, hogy megcélozzuk az első négy helyet. Az előző évi színvonalhoz viszonyítva az új emberek miatt induláskor azt gyanít6ták, hogy jobbak leszünk/lehetünk, mint előző évben. Egy éve 4.-6. hely volt a cél, 9. lett a vége, nem volt illúzió idén nyáron az első négy hely valamelyikét megcélozni.
          De ….
          Játéktechnikailag se vagyunk acélosak, de mentálisan nagyon gyengék vagyunk! Biztos dolgozik az ügyön Kuntics, de eddig sikertelenül. A legutóbbi három meccsen mindegyiken (jól levédekezhető helyzetből) 1-1 oldalról berúgott pontrúgásból kaptunk 1-1 gólt, elment rajta 4 pont + Rákosmentén 2 gólos előnyt adtunk ikszre. Az hat elvesztett pont! Ezzel a hat ponttal ott lennénk ahol terveztük! Sokat kell még dolgozni azon, hogy a mostani csapat fele egy erős magot alkosson, és hozzájuk lehessen hiányzó pozíciókba embereket hozni húzóembereket télen, és nyáron. Nem a mostani bajnokság megnyerése érdekében, hanem a következőre készülve.

          1. A csapat 99%-át ő hozta ide saját kérésre. Mentálisan és tudásban is gyöngék, akkor talán nem az ő hibája, hogy ilyeneket hoz ide?

  2. Nem védeni akarom de 6-7 emberrel aláírt szerződés volt, mikor Kuntics idejött. Ezután elmondták meddig nyújtózkodhat, mennyi van ‘kalóriapénzre’. Abból ennyire futotta. Ha tudnánk/tudhatnánk Pécs mekkora és mennyivel nagyobb költségvetésből cserélte ki játékosállományát biztos meglepődnének sokan.

    1. A pécsi „új játékosok” ugyanolyan „névtelenek” mint az itteniek Koller nem (itt meg a Patvaros nem) szóval érdemben egál, odaát azok tudnak mégis játszani, mentálisan egyben vannak, ezek meg nem.

  3. Bocsánat az off-ért, de elutazunk és nem leszek net közelben. A 12. hétre a tippem a klasszikus: minden meccs hazai 2-1 🙂

    Köszi!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.