Ellenfélnézőben, … az iváncsai csoda

Vasárnapi ellenfelünk sporttörténelme a második világháborútól kezdve íródik.
Mindig a Fejér megyei bajnokság első és másod osztályában szerepeltek, de amit az elmúlt nyolc évben véghezvittek az megsüvegelendő.

Az utóbbi években hatszor nyerték meg a megyei bajnokságot, és 2017-ben végre az NB3-ban indulhattak. Alaposan megleptek mindenkit szereplésükkel, hiszen egy két és fél ezres kistelepülés csapatáról nem gondolta senki, hogy újoncként bajnoki dobogón bronzérmesként zárják az évet.

Az őszt gyengébben kezdték, a 9. helyen zárták. 16 meccsen csak öt győzelmet arattak, sajnos egyiket éppen ellenünk. Van tehát miért visszavágnunk vasárnap. 🙂
Gyengébb őszi teljesítmény után tavasszal kezdenek újra magukra találni, jó formába lendülni. A bajnokság mostani szakaszában hét meccsből megszerezhető pontok több, mint felét begyűjtötték: három győzelem, ugyanennyi döntetlen mellett csak a Rákosmente ellen kapituláltak.

Végül lássuk a holnapi párosításban szereplő két csapat idei eredménysorát:

Ebben a bajnokságban csak az Iváncsa és a kispestiek ellen nem szereztünk pontot.
Holnap adott az egyik csapat elleni javítás.

Hajrá lilák!