Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 19. forduló

Toto-gyilkos forduló volt az előző.
Sokan nem gondolták volna, hogy öt döntetlen és három vendéggyőzelem lesz a forduló végeredménye.
Ezek közül talán legmeglepőbb a kiesőhelyen álló váráshelyiek stabil győzelme Dabason.

Toto-gyilkos forduló volt az előző.
Legjobban tippelőnk is csak négy meccs végeredményét érezte meg, de azt a négyet telibe találta.
Nem mellékesen ő írta a tippjáték beharangozóját is, tehát érdemes ilyen feladatot elvállalni! 😉
Mostani tippírónknak szintén négy meccset sikerült eltalálnia az előző fordulóban, ebből hármat telibe.
Lássuk Kovi hogyan látja a forduló meccseinek esélyeit:


Szentlőrinc – Kecskemét
A Szentlőrinc botlott az előző héten, de a (gyulai) Szeged is, így maradtak a tabella élén, nyilván ez a céljuk a következő mérkőzés utánra is. A Kecskemét nyerni tudott a sereghajtó otthonában, így a kiesés elől menekülő csapatok élére állt, de még mindig forró a talaj. Reálisan egyes, a szívem szerint azonban kettes: 1-2

Hódmezővásárhely – Paks II.
Két kiesőjelölt csatája, alsóházi rangadó, igazi hatpontos mérkőzés, stb. Az ilyen meccsekre a legnehezebb tippelni, bármi előfordulhat: 1-1

Kozármisleny – Dabas
A ‘mislenynek idén a feljutás biztosan nem jön össze (persze a Dabasnak se), idegenben meg jó az iksz: 1-1

Szeged-Grosics – Rákosmente
Mint szó volt róla, a Szeged saját botlása miatt nem tudta átvenni a vezetést, a kiesés ellen menekülő Rákosmente elleni otthoni meccsen azonban könnyedén köszörülik ki a csorbát: 3-0

Iváncsa – Szekszárd
Vajon a kiesés elől menekülő Szekszárd képes legyőzni a stabil középcsapat Iváncsát? Szerintem igen, itt a következő váratlan eredmény: 0-2

SZEOL – Pécs
A változatosság kedvéért a SZEOL sem tudott nyerni az éllovasok közül az előző héten, azonban szerintem még nem tettek le a feljutásról, ehhez viszont a kiesés elől menekülő Munkás ellen is kellene a győzelem: 1-0

Bp. Honvéd II. – Makó
A Makó elég kellemetlen helyzetbe került, hisz a szomszédvár Hódmezővásárhely beelőzte az előző héten. Habár nincsenek messze a bentmaradó helyektől, mindenképp kellenek a pontok, kérdés, hogy a kispeti tarcsi ellen sikerül-e tenni a zsákba. Talán sikerülhet, én azonban nem ezen a meccsen érzem a felkapaszkodás esélyét: 2-1

Dunaújváros – Taksony
A hazaiaknak is lehet még halvány reményük a feljutásra, ehhez azonban már nem nagyon lehet botlani az idén. A múlt héten hozták a kötelezőt a Rákos partján, erre less szükség a közvetlen rivális Taksony ellen is: 1-0

⊂⊃

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
⊂⊃

⊂ Tippelési segítségként lássuk a két tavaszi forduló eredményeit és a tabellát: ⊃

⊂⊃



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Szentlőrinc – Kecskemét
Hódmezővásárhely – Paks II.
Kozármisleny – Dabas
Szeged-Grosics – Rákosmente
Iváncsa – Szekszárd
SZEOL – Pécs
Bp. Honvéd II. – Makó
Dunaújváros – Taksony



A heti tippjáték végeredménye
/névsor az eredményesség sorrendje/



Az összesített verseny állása:

24 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 19. forduló” bejegyzéshez

  1. Szentlőrinc – Kecskemét 0-1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 0-0
    Kozármisleny – Dabas 1-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2-0
    Iváncsa – Szekszárd 2-1
    SZEOL – Pécs 2-2
    Bp. Honvéd II. – Makó 3-1
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  2. Szentlőrinc – Kecskemét 1:1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 0:1
    Kozármisleny – Dabas 2:1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 4:0
    Iváncsa – Szekszárd 2:2
    SZEOL – Pécs 3:2
    Bp. Honvéd II. – Makó 1:0
    Dunaújváros – Taksony 2:1

  3. Szentlőrinc – Kecskemét 3-1
    Hódmezővásárhely – Paks II.2-2
    Kozármisleny – Dabas 2-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-0
    Iváncsa – Szekszárd 1-0
    SZEOL – Pécs 1-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  4. Szentlőrinc – Kecskemét 0-1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1-1
    Kozármisleny – Dabas 1-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2-0
    Iváncsa – Szekszárd 1-0
    SZEOL – Pécs 1-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 0-0

  5. Szentlőrinc- Kecskemét 1-0
    Hódmezővásárhely-Paks II 1-0
    Kozármisleny-Dabas 1-0
    Szeged-Grosics- Rákosmente 4-1
    Iváncsa-Szekszárd 1-1
    Szeol-Pécs 2-2
    Honvéd II- Makó 2-1
    Dunaujváros-Taksony 3-3

  6. Szentlőrinc- KTE 1-0
    Hódmezővásárhely- Paks II. 2-1
    Kozármisleny- Dabas 1-1
    Szeged-Grosics- RKSK 2-0
    Iváncsa- Szekszárd 2-1
    SZEOL- Pécs 1-1
    Bp.Honvéd- Makó 2-0
    Dunaújváros- Taksony 1-0

  7. Szentlőrinc- KTE 1-2
    Hódmezővásárhely- Paks II. 1-1
    Kozármisleny- Dabas 1-0
    Szeged-Grosics- RK-SK 2-0
    Iváncsa- Szekszárd 1-1
    SZEOL- Pécs 1-0
    Bp.Honvéd- Makó 2-0
    Dunaújváros- Taksony 1-2

  8. Szentlőrinc – Kecskemét 2-0
    Hódmezővásárhely – Paks II. 2-1
    Kozármisleny – Dabas 1-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-1
    Iváncsa – Szekszárd 2-0
    SZEOL – Pécs 1-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 1-0

  9. Szentlőrinc – Kecskemét 3:1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 2:0
    Kozármisleny – Dabas 1:1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3:0
    Iváncsa – Szekszárd 1.1
    SZEOL – Pécs 2:1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2:0
    Dunaújváros – Taksony 2:2

  10. Szentlőrinc – Kecskemét 2:0
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1:0
    Kozármisleny – Dabas 1:0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2:0
    Iváncsa – Szekszárd 0:2
    SZEOL – Pécs 1:0
    Bp. Honvéd II. – Makó 3:1
    Dunaújváros – Taksony 2:0

  11. Szentlőrinc – Kecskemét 3:1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1:1
    Kozármisleny – Dabas 1:2
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3:1
    Iváncsa – Szekszárd 2:1
    SZEOL – Pécs 2:1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2:1
    Dunaújváros – Taksony 1:1

  12. Szentlőrinc – Kecskemét 2:0
    Hódmezővásárhely – Paks II. 2:2
    Kozármisleny – Dabas 1:1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3:1
    Iváncsa – Szekszárd 2:0
    SZEOL – Pécs 2:1
    Bp. Honvéd II. – Makó 3:1
    Dunaújváros – Taksony 1:1

  13. Szentlőrinc – Kecskemét 2-1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1-2
    Kozármisleny – Dabas 1-0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2-0
    Iváncsa – Szekszárd 0-1
    SZEOL – Pécs 2-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-0
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  14. Szentlőrinc – Kecskemét 1:2
    Hódmezővásárhely – Paks II. 0:2
    Kozármisleny – Dabas 2:0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 4:1
    Iváncsa – Szekszárd 2:0
    SZEOL – Pécs 1:1
    Bp. Honvéd II. – Makó 3:0
    Dunaújváros – Taksony 2:1

  15. Szentlőrinc – Kecskemét 1-3
    Hódmezővásárhely – Paks II. 2-2
    Kozármisleny – Dabas 2-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-1
    Iváncsa – Szekszárd 4-2
    SZEOL – Pécs 3-0
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-2
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  16. Szentlőrinc – Kecskemét 2-1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1-1
    Kozármisleny – Dabas 1-1
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-0
    Iváncsa – Szekszárd 1-1
    SZEOL – Pécs 2-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  17. Szentlörinc-Kecskemét:2-0
    Hódmezövásárhely-Paks II,:0-1
    Kozármisleny-Dabas:2-0
    Szeged-Rksk:2-0
    Iváncsa-Szekszárd:4-1
    Szeol-Pécs:1-0
    Honvéd II,-Makó:2-1
    Dpase-Taksony:1-1

  18. Szentlőrinc – Kecskemét 1-1
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1-0
    Kozármisleny – Dabas 2-2
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-0
    Iváncsa – Szekszárd 2-1
    SZEOL – Pécs 1-0
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 3-1

  19. Szentlőrinc – Kecskemét 2:1
    Hódmezővásárhely – Paks II 1:1.
    Kozármisleny – Dabas 1:2
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2:0
    Iváncsa – Szekszárd 1:0
    SZEOL – Pécs 1:0
    Bp. Honvéd II. – Makó 2:1
    Dunaújváros – Taksony 0:0

  20. Szentlőrinc – Kecskemét 2:2
    Hódmezővásárhely – Paks II. 2:2
    Kozármisleny – Dabas 1:0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2:0
    Iváncsa – Szekszárd 2:1
    SZEOL – Pécs 2:0
    Bp. Honvéd II. – Makó 3:1
    Dunaújváros – Taksony 0:0

  21. Szentlőrinc – Kecskemét 2-0
    Hódmezővásárhely – Paks II. 0-0
    Kozármisleny – Dabas 1-2
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-0
    Iváncsa – Szekszárd 2-2
    SZEOL – Pécs 2-0
    Bp. Honvéd II. – Makó 3-1
    Dunaújváros – Taksony 2-1

  22. Szentlőrinc – Kecskemét 1-2
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1-2
    Kozármisleny – Dabas 2-0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 3-0
    Iváncsa – Szekszárd 1-0
    SZEOL – Pécs 3-1
    Bp. Honvéd II. – Makó 2-1
    Dunaújváros – Taksony 2-0

  23. Szentlőrinc – Kecskemét 1 : 0
    Hódmezővásárhely – Paks II. 1 :: 0
    Kozármisleny – Dabas 1 : 0
    Szeged-Grosics – Rákosmente 2 : 0
    Iváncsa – Szekszárd 0 : 0
    SZEOL – Pécs 1 : 1
    Bp. Honvéd II. – Makó 3 : 1
    Dunaújváros – Taksony 2 : 1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.