Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 17. forduló

14 hét szünet után újra folytatják a csapatok a pontgyűjtést, három hónapjuk van arra, hogy javítsanak pozíciójukon, az élen levőknek pedig arra, hogy megerősítsék helyüket.

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Tippjátékunk is tovább robog, ezúttal Privigyei András szállította nekünk a várható eredményeket és azok indoklását.



Kecskemét – Dabas
A két csapat statisztikájából kiderül hogy sok a döntetlen hazai ill. vendég oldalon. Most is megosztozkodhatnak a pontokon. Tipp: 1:1

Hódmezővásárhely – Taksony
A hazaiak nehéz helyzetben vannak, otthon sem gyűjtik a pontokat. A Taksony esélyesebb. Tipp: 0:2

Kozármisleny – Rákosmente
Az őszi eredmény most is reálisnak tűnik, így a döntetlen benne van a mérkőzésben. Tipp: 2:2

Szeged-Grosics – Pécs
A Szeged a feljutásért küzd, ezért mindenképpen győznie kell. Jó mérkőzésre van kilátás, szoros eredménnyel a végén. Tipp: 2:1

Iváncsa – Makó
Kihasználja a hazai pálya előnyét az Iváncsa és nyer a Makó ellen, bár nehéz dolga lesz. Tipp: 1:0

SZEOL – Bp. Honvéd II.
A szegedi gárda jól menetel, de a Honvéd fiatalokkal nem lesz egyszerű dolga. Igen jó kis meccs lesz. Tipp: 3:2

Paks II. – Szentlőrinc
A bajnokesélyes a sereghajtó ellen. A Szentlőrinc győzelmét nem fogja tudni megakadályozni a hazai gárda. Tipp: 0:3

Dunaújváros – Szekszárd
Minden körülmény az újvárosiak győzelmét ígéri. A vendégeknek idegenben nem igazán megy. Tipp: 2:0

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂ Tippelési segítségként most még csak a tabellát tudjuk segítségül hívni: ⊃

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecskemét – Dabas
Hódmezővásárhely – Taksony
Kozármisleny – Rákosmente
Szeged-Grosics – Pécs
Iváncsa – Makó
SZEOL – Bp. Honvéd II.
Paks II. – Szentlőrinc
Dunaújváros – Szekszárd

A heti tippjáték végeredménye:



26 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 17. forduló” bejegyzéshez

  1. Kecskemét – Dabas 0:1
    Hódmezővásárhely – Taksony 1:2
    Kozármisleny – Rákosmente 2:1
    Szeged-Grosics – Pécs 2:0
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 1:0
    Paks II. – Szentlőrinc 0:2
    Dunaújváros – Szekszárd 2:0

  2. KECSKEMÉT-Dabas 3-0
    Hmvhely-Taksony 2-1
    Kozármisleny-Rákosmente 2-1
    Szeged-Grosics-Pécs 2-1
    Iváncsa- Makó 2-2
    Szeol- Honvéd 1-2
    PaksII-Szentlőrinc 2-1
    Dunaujváros- Szekszárd 3-1

  3. Kecskemét – Dabas 2-0
    Hódmezővásárhely – Taksony 1-0
    Kozármisleny – Rákosmente 1-1
    Szeged-Grosics – Pécs 3-1
    Iváncsa – Makó 2-0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 1-1
    Paks II. – Szentlőrinc 0-1
    Dunaújváros – Szekszárd 2-1

  4. Kecskemét – Dabas 2-1
    Hódmezővásárhely – Taksony 2-1
    Kozármisleny – Rákosmente 0-0
    Szeged-Grosics – Pécs 3-0
    Iváncsa – Makó 2-1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2-1
    Paks II. – Szentlőrinc 0-2
    Dunaújváros – Szekszárd 3-1

  5. Kecskemét – Dabas 1:1
    Hódmezővásárhely – Taksony 0:2
    Kozármisleny – Rákosmente 3:0
    Szeged-Grosics – Pécs 3:0
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2:1
    Paks II. – Szentlőrinc 0:2
    Dunaújváros – Szekszárd 2:0

  6. Kecskemét – Dabas 1-1
    Hódmezővásárhely – Taksony 0-1
    Kozármisleny – Rákosmente 2-1
    Szeged-Grosics – Pécs 1-0
    Iváncsa – Makó 3-1
    SZEOL – Bp. Honvéd II.2-1
    Paks II. – Szentlőrinc 1-2
    Dunaújváros – Szekszárd 1-0

  7. Kecskemét – Dabas 1:0
    Hódmezővásárhely – Taksony 0:1
    Kozármisleny – Rákosmente 2:0
    Szeged-Grosics – Pécs 2:0
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2:1
    Paks II. – Szentlőrinc 0:2
    Dunaújváros – Szekszárd 1:0

  8. Kecskemét – Dabas 3-1
    Hódmezővásárhely – Taksony 1-2
    Kozármisleny – Rákosmente 2-1
    Szeged-Grosics – Pécs 1-2
    Iváncsa – Makó 1-1
    SZEOL – Bp. Honvéd II.3-0
    Paks II. – Szentlőrinc 2-3
    Dunaújváros – Szekszárd 3-2

  9. Kecskemét – Dabas 1-1
    Hódmezővásárhely – Taksony 1-2
    Kozármisleny – Rákosmente 2-0
    Szeged-Grosics – Pécs 1-1
    Iváncsa – Makó 2-0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2-0
    Paks II. – Szentlőrinc 0-2
    Dunaújváros – Szekszárd 3-0

    1. Kecskemét-Dabas 2:0
      Hódmezővásárhely-Taksony 1:0
      Kozármisleny-Rákosmente 3:0
      Szeged-Grosics-Pécs 2:1
      Iváncsa-Makó 1:1
      SZEOL-Bp.Honvéd II. 0:1
      Paks II-Szentlőrinc 2:1
      Dunaújváros-Szekszárd 2:0

  10. Kecskemét – Dabas 1:3
    Hódmezővásárhely – Taksony 0:1
    Kozármisleny – Rákosmente 3:0
    Szeged-Grosics – Pécs 2:1
    Iváncsa – Makó 1:0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2:1
    Paks II. – Szentlőrinc 1:3
    Dunaújváros – Szekszárd 2:0

  11. Kecskemét – Dabas 1:4
    Hódmezővásárhely – Taksony 0:3
    Kozármisleny – Rákosmente 2:0
    Szeged-Grosics – Pécs 3:1
    Iváncsa – Makó 3:0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 1:1
    Paks II. – Szentlőrinc 0:4
    Dunaújváros – Szekszárd 3:0

  12. KTE-Dabas 2-1
    Hódmezővásárhely-Taksony 1-1
    Kozármisleny- RKSK 2-0
    Szeged-Grosics- Pécs 2-2
    Iváncsa-Makó 1-0
    SZEOL- Honvéd II. 2-1
    Paks II.- Szentlőrinc 1-1
    Dunaújváros-Szekszárd 2-1

  13. Kecskemét – Dabas 3-1
    Hódmezővásárhely – Taksony 0-1
    Kozármisleny – Rákosmente 2-0
    Szeged-Grosics – Pécs 1-0
    Iváncsa – Makó 4-1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2-2
    Paks II. – Szentlőrinc 0-0
    Dunaújváros – Szekszárd 2-0

  14. Kecskemét – Dabas 2:1
    Hódmezővásárhely – Taksony 2:2
    Kozármisleny – Rákosmente 1:0
    Szeged-Grosics – Pécs 2:0
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 0:0
    Paks II. – Szentlőrinc 0:2
    Dunaújváros – Szekszárd 2:0

  15. Kecskemét – Dabas 2-0
    Hódmezővásárhely – Taksony 1-2
    Kozármisleny – Rákosmente 2-1
    Szeged-Grosics – Pécs 3-0
    Iváncsa – Makó 1-0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2-1
    Paks II. – Szentlőrinc 1-1
    Dunaújváros – Szekszárd 3-0

  16. Kecskemét – Dabas 1:1
    Hódmezővásárhely – Taksony 1:2
    Kozármisleny – Rákosmente 1:0
    Szeged-Grosics – Pécs 2:1
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II.2:0
    Paks II. – Szentlőrinc 1:2
    Dunaújváros – Szekszárd 2:1

  17. Kecskemét – Dabas: 2-1
    Hódmezővásárhely – Taksony: 1-1
    Kozármisleny – Rákosmente: 2-0
    Szeged-Grosics – Pécs: 3-0
    Iváncsa – Makó: 0-0
    SZEOL – Bp. Honvéd II.: 2-1
    Paks II. – Szentlőrinc: 1-3
    Dunaújváros – Szekszárd: 1-0

  18. Kecskemét – Dabas 1:3
    Hódmezővásárhely – Taksony 1:2
    Kozármisleny – Rákosmente 1:1
    Szeged-Grosics – Pécs 3:1
    Iváncsa – Makó 2:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 3:1
    Paks II. – Szentlőrinc 1:4
    Dunaújváros – Szekszárd 2:0

  19. Kecskemét – Dabas 1:1
    Hódmezővásárhely – Taksony 1:1
    Kozármisleny – Rákosmente 1:0
    Szeged-Grosics – Pécs 3:1
    Iváncsa – Makó3:0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2:1
    Paks II. – Szentlőrinc 1:3
    Dunaújváros – Szekszárd 4:1

  20. Kecskemét – Dabas 3:0
    Hódmezővásárhely – Taksony 1:1
    Kozármisleny – Rákosmente 2:0
    Szeged-Grosics – Pécs 2:1
    Iváncsa – Makó 1:0
    SZEOL – Bp. Honvéd II.3:1
    Paks II. – Szentlőrinc 2:2
    Dunaújváros – Szekszárd. 4:1

  21. Kecskemét – Dabas 0:2
    Hódmezővásárhely – Taksony 2:0
    Kozármisleny – Rákosmente 0:2
    Szeged-Grosics – Pécs 0:1
    Iváncsa – Makó 0:1
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 1-2
    Paks II. – Szentlőrinc 1-1
    Dunaújváros – Szekszárd 1-1

  22. Kecskemét – Dabas 1-0
    Hódmezővásárhely – Taksony1-1
    Kozármisleny – Rákosmente 2-1
    Szeged-Grosics – Pécs 3-1
    Iváncsa – Makó 3-0
    SZEOL – Bp. Honvéd II. 2-2
    Paks II. – Szentlőrinc 1-3
    Dunaújváros – Szekszárd 2-0

  23. A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
    Kecskemét – Dabas 2 : 1
    Hódmezővásárhely – Taksony 2 : 1
    Kozármisleny – Rákosmente 2 :0
    Szeged-Grosics – Pécs 1 1
    Iváncsa – Makó 0 : 0
    SZEOL – Bp. Honvéd II 2 : 2
    Paks II. – Szentlőrinc 1 : 1
    Dunaújváros – Szekszárd 1 : 1

  24. Kecskemét-Dabas:2-1
    Hódmezövásárhely-Taksony:1-1
    Kozármisleny-RKSK:3-0
    Szeged-Pécs:2-0
    Iváncsa-Makó:5-1
    Szeol-Honvéd.II:1-0
    Paks.II-Szentlörinc:0-0
    Dpase-Szekszárd:2-0

  25. Hazai pályán 1 lövés 90 perc alatt, totálisan ötlettelen játék. Stabilabbak voltunk talán, mint ősszel, viszont ilyen edzővel irány a megye-1. Mikor fizetik vissza a nézőknek az összes meccs jegyárát? Csak mert -nem mintha sok lenne az ötszáz forint- szerintem lassan a bölcsödei bajnokságban jobb csapatok vannak, mint ezek. Valaha volt leggyöngébb edzője és csapata a városnak.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.