forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Az utolsó utáni forduló következik.
Az utolsó őszi kör után tavaszról előrehoztak egy pontgyűjtési lehetőséget. Ezután 14 hét pihenőt következik majd, hogy feltöltődve 14 hét alatt eldöntsék a helyezéseket egymás között a csapatok tavasszal.

Van még tehát egy utolsó lehetősége mindenkinek a pontgyűjtésre, eddigi eredményeik kozmetikázására, mert március elejéig erre ezután már nem lesz módjuk.

Zárófordulónk szöveges magyarázatát gremo szállította nekünk aki összesítésben és a heti játékban is negyedik volt a hétvégén.

Lássuk hát a fordulót:

Túl vagyunk a bajnokság felén, nagyjából kirajzolódtak az erőviszonyok. Néhány csapat a vártnál, és az előző évi helyezésénél gyengébben szerepel, de vannak akik ennél jobban. Ami a mi csapatunkat illeti eddig derekasan helytállt, bár kicsit jobb szereplésre számítottam. Erre továbbra is megvan minden esély, és remélem a végére a középmezőny felső régiójában fog végezni.
Ami szerény személyemet illeti szépen felaraszoltam a tippelési táblázat hátsó feléből az első felébe. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen jó tippelő vagyok, csupán szerencsém volt. Ezért tippjeimet nem ajánlom senkinek, mindenki tippeljen belátása szerint. Az előző született néhány meglepetés, és ez várható a következő fordulóban is, de majd meglátjuk. A 16.forduló eredményeit így látom:

 

Szentlőrinc – SZEOL
Bár a Szentlőrinc az előző fordulóban kikapott hazai pályán, de az idén nagyon jól szerepelt, a SZEOL pedig bajnokságot szeretne nyerni ,ezért kiélezett meccsen döntetlent várok, tippem: 2:2

 

Bp.Honvéd II. – Iváncsa
Az Iváncsa kissé megtorpant, de a Honvéd II nem lehet neki akadály, tippem: 1:2

 

Makó – Szeged-Grosics
Ez a szegedi csapat is a feljutásért harcol, a Makó pedig elég rossz passzban van, ezért a Szegedet tartom esélyesnek, tippem: 1:3

 

Pécs – Dunaújváros
A Pécs kezd magához térni az elmúlt évi sokkból, a Dunaújváros pedig egy masszív csapat, ezért döntetlent várok, tippem: 2:2

 

Szekszárd – Kozármisleny
A Szekszárd kissé gyengélkedik, a mezőny alsó felében helyezkedik el, a Kozármisleny komolyabb erőt képvisel, tippem: 1:2

 

Rákosmente – Hódmezővásárhely
Mindkét csapat a tabella alsó részén helyezkedik el, de a Rákosmente valamivel előrébb tartózkodik, ezért (no meg a hazai pálya és a Hódmezővásárhely gyengélkedése miatt) hazai győzelemre számítok, tippem: 3:0

 

Taksony – Kecskemét
A Taksonynak úgy látszik nem lesznek kiesési gondja, remélem a KTE-nek sem. A Taksony valamivel jobban szerepel csapatunknál, de gondolom a fiúk összeszedik magukat, és a döntetlen szériájukat egy szép győzelemmel szakítják meg,tippem: 1:2

 

Dabas – Paks II.
A Dabas egy jól felkészített középcsapat, a Paksi csapat nem képvisel komoly erőt. Sima Dabasi győzelmére számítok, tippem:  3:1

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés! 🙂

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂⚽⊃

Tippelési segítségként az  előző forduló eredményei és a tabella:

n


n

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Szentlőrinc – SZEOL Bp.
Honvéd II. – Iváncsa
Makó – Szeged-Grosics
Pécs – Dunaújváros
Szekszárd – Kozármisleny
Rákosmente – Hódmezővásárhely
Taksony – Kecskemét
Dabas – Paks II.

A heti tippjáték végeredménye /névsor az eredményesség sorrendje/
.

Az összesített verseny állása: