Ellenfél-nézőben ~~~ Iváncsa

forrás: alibaba.com

 

Az előző év egyik meglepetéscsapatához látogatunk vasárnap, akik újoncként bajnoki bronzérmesek lettek a bajnokság végén.

Azt hittük és hitték ők is, hogy ugyanígy folytatódik ez az év is számukra, de nem így történt:

Ugyanott folytatták az évet, ahol nyáron befejezték, de az első fordulóban a kispestiek ellen elért meggyőző, három gólos győzelem után három meglepő, egygólos vereséget mért rájuk ellenfelük: a nem túl acélos Makó, a teljesen újjáalakuló Pécs, és a Szekszárd.

A rákosmenti csapat ellen magukra találtak az ináncsai fiúk, kiszakadt a gólzsák is, hiszen egy ötössel terhelték meg az ellenfél kapuját, igaz ők is kaptak kettőt.

Újabb megtorpanás: előbb vereség az újonc Taksony otthonában, majd döntetlen az idén gyengélkedő Dabassal szemben.

Legutóbb két gólos győzelemmel tértek haza az atomvárosból, de nem lehet tudni, hogy következő vasárnap melyik arcukat, melyik valójukat mutatják majd meg a Kecskeméti TE ellen.

 

Hajrá lilák, hajrá Kecskemét!

 

 

Egy gondolat “Ellenfél-nézőben ~~~ Iváncsa” bejegyzéshez

  1. Véleményem szerint régóta érik az edzőváltás, semmi köze nincs a szakmához a tagnak, a meccsekbe nem tud belenyúlni, taktikailag egy nagy nulla. Év eleje óta mondom, hogy szükség lenne támadókra védőkre, mégis csak a kábítás megy a nyilatkozatokból.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.