Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 3. forduló

 n

A csapatok alakulnak, formálódnak, a két szegedi csapat élre állt, követi őket a Dunaújváros, mögöttük az alaposan megerősödött, de az előző héten csak ikszelő Kozármisleny. Meglepetésre az első négyest a két újonc a Kecskeméti TE és a Taksony követi. No de messze van még a vége, sok változás lesz még addig az élmezőnyben …

 

A hétvégi meccseket ezúttal PKrisz veszi górcső alá, aki az előző ősszel csatlakozott játékunkba, azóta is remekül teljesített, de a mostani teljesítménye az új közegben, másik bajnokságban kimagasló: ő gyűjtötte a legtöbb pontot a két forduló tippjátékában, szám szerint 35 pontot.

 

Iváncsa – Pécs   2-0
Az Iváncsa tavaly is feladta a pécsi legényeknek a leckét,
sajnos a PMFC nem erősödött az előző szezonhoz képest.
Sima hazai győzelmet várok.

 

Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd   4-0
Nem hinném hogy meglepetés fog ezen a találkozón születni.
A hazaiak jól kezdték a szezont egyoldalú mérkőzésre számítok.

 

Kozármisleny – Taksony   1-1
A Taksony csapatát 2 hete volt szerencsém látni.
Masszív kis csapat, feladja majd a leckét a Kozármislenynek.

 

Hódmezővásárhely – Dabas   1-2
A múlt heti hazai fiaskó után, kiköszörüli a csorbát a vendég együttes.
A Dabas ha azt a játékot hozza amit a Kecskemét ellen az első 20 percben
produkált akkor nem lehet kétséges a mérkőzés végkimenetele.

 

Dunaújváros – Rákosmente   1-0
Nem játszott eddig sok gólos meccseket a Rákosmente.
Tipikus 1 gólos mérkőzésre számítok.

 

SZEOL – Makó   3-2
Megyei rangadó lesz, sok gólra számítok.
A hazai csapatot egy góllal jobbnak érzem.

 

Kecskemét – Paks II.   4-1
Remélhetőleg sima hazai győzelem lesz.
A paksi csapatnak csak akkor lehet sansza ha pár játékost leraknak az nb1-es csapatból.

 

Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.  1-2
Két dupla vereséggel kezdő csapat , a Honvéd csapatát jobbnak érzem egy hajszállal.

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés! ?

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂⚽⊃

Még csak két forduló van mögöttünk, további tippelési segítségként itt van a két forduló eredménysora, a csapatok tabella-sorrendje és formamutatói:


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Iváncsa – Pécs
Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd
Kozármisleny – Taksony
Hódmezővásárhely – Dabas
Dunaújváros – Rákosmente
SZEOL – Makó
Kecskemét – Paks II.
Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.

 

A heti tippjáték végeredménye:

32 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 3. forduló” bejegyzéshez

  1. Iváncsa – Pécs 1-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-0
    Kozármisleny – Taksony 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-2
    Dunaújváros – Rákosmente 2-1
    SZEOL – Makó 2-1
    Kecskemét – Paks II. 1-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-2
    Betkó Tamás

  2. Iváncsa – Pécs 1-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-2
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-0
    Dunaújváros – Rákosmente 2-1
    SZEOL – Makó 3-2
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-2

  3. Iváncsa – Pécs 3:1
    Szeged-Grosics Akadémia- Szekszárd 4:1
    Kozármisleny – Taksony 2:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1:2
    Dunaújváros – Rákosmente 2:1
    SZEOL – Makó 3:2
    Kecskemét – Paks II. 3:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1

  4. Iváncsa – Pécs: 2-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd: 3-0
    Kozármisleny – Taksony: 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas: 1-1
    Dunaújváros – Rákosmente: 2-0
    SZEOL – Makó: 2-2
    Kecskemét – Paks II.: 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.: 2-1

  5. Iváncsa – Pécs 1-1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-1
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 1-0
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 0-0

  6. Iváncsa – Pécs 1-1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-0
    Kozármisleny – Taksony 2-0
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-1
    Dunaújváros – Rákosmente 3-0
    SZEOL – Makó 2-0
    Kecskemét – Paks II. 2-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-0

  7. Iváncsa – Pécs :1-1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-1
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 2-1
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-1

  8. Iváncsa – Pécs 2:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3:1
    Kozármisleny – Taksony 2:2
    Hódmezővásárhely – Dabas 2:1
    Dunaújváros – Rákosmente 3:2
    SZEOL – Makó 2:1
    Kecskemét – Paks II. 2:0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1

  9. Iváncsa – Pécs 0-2
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 0-4
    Kozármisleny – Taksony 0-0
    Hódmezővásárhely – Dabas 2-1
    Dunaújváros – Rákosmente 0-1
    SZEOL – Makó 2-3
    Kecskemét – Paks II. 1-4
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2-1

  10. Iváncsa – Pécs 2-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 1-0
    Kozármisleny – Taksony 2-0
    Hódmezővásárhely – Dabas 0-1
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 2-0
    Kecskemét – Paks II. 2-2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-1

  11. Iváncsa – Pécs 2-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-0
    Kozármisleny – Taksony 2-2
    Hódmezővásárhely – Dabas 0-1
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 2-0
    Kecskemét – Paks II 2-1.
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-1

  12. Iváncsa – Pécs 3:0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 5:0
    Kozármisleny – Taksony 2:0
    Hódmezővásárhely – Dabas 3:1
    Dunaújváros – Rákosmente 3:0
    SZEOL – Makó 2:0
    Kecskemét – Paks II. 3:0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 0:2

  13. Iváncsa-Pécs 2:1
    Szeged Grosics -Szekszárd 1:1
    Kozármisleny-Taksony 1:0
    Hódmezővásárhely – Dabas2:1
    Dunaújváros – Rksk 2:0
    Szeol – Makó 1:1
    Kte – Paks 2:1
    Szentlőrinc – Honvéd 1:2

  14. Iváncsa – Pécs 3:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 2:1
    Kozármisleny – Taksony 3:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1:1
    Dunaújváros – Rákosmente 2:1
    SZEOL – Makó 2:1
    Kecskemét – Paks II. 2:2
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1:3

  15. Iváncsa – Pécs 1-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 2-0
    Dunaújváros – Rákosmente 4-1
    SZEOL – Makó 2-2
    Kecskemét – Paks II. 2-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-1

  16. Iváncsa – Pécs 1:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3:0
    Kozármisleny – Taksony 2:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 2:2
    Dunaújváros – Rákosmente 2:1
    SZEOL – Makó 1:1
    Kecskemét – Paks II. 3:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1:2

  17. Iváncsa – Pécs 2:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 1:0
    Kozármisleny – Taksony 1:2
    Hódmezővásárhely – Dabas 1:1
    Dunaújváros – Rákosmente 2:1
    SZEOL – Makó 1:1
    Kecskemét – Paks II. 2:0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1:2

  18. Iváncsa – Pécs 1:0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 2:1
    Kozármisleny – Taksony 1:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 0:0
    Dunaújváros – Rákosmente 3:1
    SZEOL – Makó 2:2
    Kecskemét – Paks II. 3:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 0:2

  19. Iváncsa – Pécs
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-2
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-2
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 3-1
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 0-2

  20. Iváncsa – Pécs 2-1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 4-1
    Kozármisleny – Taksony 2-2
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-3
    Dunaújváros – Rákosmente 3-0
    SZEOL – Makó 2-2
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1-2

  21. Iváncsa – Pécs 1:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3:1
    Kozármisleny – Taksony 1:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 3:1
    Dunaújváros – Rákosmente 3:0
    SZEOL – Makó 4:2
    Kecskemét – Paks II. 3:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:1

  22. Iváncsa – Pécs 3-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3-1
    Kozármisleny – Taksony 2-0
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-2
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 4-1
    Kecskemét – Paks II. 3-1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1-3

  23. Iváncsa-Pécs:3-1 Szeged-szekszárd:3-0 Kozármisleny-Taksony:2-0 Hódmezővásárhely-Dabas:0-1 Dpase-Rksk:2-0 Szeol-Makó:1-0 KTE-Paks2:1-1 Szentlőrinc-Honvéd2:3-0

  24. Iváncsa – Pécs 0-1
    Szeged GA – Szekszárd 4-2
    Kozármisleny – Taksony 2-1
    Hódmezővh. – Dabas 0-2
    Dunaújváros – RKSK 1-1
    SZEOL – Makó 3-1
    Kecskeméti TE – Paks II. 0-2
    Szentlőrinc – Honvéd II.1-1

  25. Iváncsa – Pécs 3-0
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 4-1
    Kozármisleny – Taksony 3-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-2
    Dunaújváros – Rákosmente 2-0
    SZEOL – Makó 2-0
    KTE– Paks II. 3-0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II.1:1

  26. Iváncsa – Pécs 1:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 4:0
    Kozármisleny – Taksony 2:0
    Hódmezővásárhely – Dabas 0:1
    Dunaújváros – Rákosmente 2:0
    SZEOL – Makó 3.1
    Kecskemét – Paks II. 2:0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 2:2

  27. Iváncsa – Pécs 3:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3:0
    Kozármisleny – Taksony 2:0
    Hódmezővásárhely – Dabas 0:2
    Dunaújváros – Rákosmente 3:0
    SZEOL – Makó 4:0
    Kecskemét – Paks II. 3:1
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 1:1

  28. Iváncsa – Pécs 1:1
    Szeged-Grosics Akadémia – Szekszárd 3:1
    Kozármisleny – Taksony 3:1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1:1
    Dunaújváros – Rákosmente 1:0
    SZEOL – Makó 2:0
    Kecskemét – Paks II. 2:0
    Szentlőrinc – Bp. Honvéd II. 0:0

  29. Iváncsa- Pécs 2-1
    Szeged Grosics Akadémia- Szekszárd 3-0
    Kozármisleny- Taksony 2-1
    Hódmezővásárhely – Dabas 1-2
    Dunaújváros- Rákosmente 2-0
    Szeol- Makó 1-1
    Kecskemét- Paks II. 1-0
    Szentlőrinc- Honvéd II. 1-0

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.