Tippverseny ~ 24. forduló

Már csak hét forduló, hét meccs van hátra a bajnokságból.
Egyre jobban közeledik az április végi rangadó, ahol a Tisza partján reméljük számunkra kedvező eredmény születik majd. Sok szurkoló elutazik majd Kécskére biztatni a csapatot, így nem jelent majd gondot a pontok hazaszállítása! 😉 Fontos megemlíteni mindenhol, így itt is, hogy az eredeti sorsolásnál egy órával korábban kezdődik majd a következő fordulóban a derbi, tehát Tiszakécske – Kecskeméti LC április 29. szombat, délután 4 óra!

V. Péter, vagyis ötödik Péter.
Nem kell aggódni, nem történelemóra következik, pusztán egy érdekes észrevétel, miszerint mostani tippírónk már az ötödik Péter keresztnevű, aki tavasszal tippindoklásra adta fejét. Lássuk Peter 46 milyen eredményeket vár a forduló meccsein:

.

Baja – Kalocsa
A Bajai LSE igaz, hogy a hazai pálya előnyét élvezi, de azt a Kalocsát fogadja, aki az utolsó pár hét teljesítménye alapján képes idegenben is győzelmet aratni, ezzel meglepve ellenfelét. Ezek alapján a tippem erre a mérkőzésre 0:2

 

Kiskunhalas – Tiszakécske
Ez a találkozó egyértelmű vendég győzelmet hoz, mivel a Duna Aszfalt TVSE eddig nem talált legyőzőre sem otthon, sem idegenben.  A Faddikorr-KFC csapata az eddigi fordulók statisztikája alapján vegyes teljesítményt nyújt. Tippem erre a mérkőzésre: 2:4

 

Kecskemét – Kiskőrös
Az eddig (majdnem) 100 %-os tavaszi teljesítményt nyújtó, – a legutolsó fordulóban pihenős – Kecskeméti LC várhatóan a mostanában gyengélkedő Kiskőrős LC csapatában sem talál legyőzőre. Szinte borítékolható a hazai győzelem. Tippem erre a mérkőzésre: 5:0

 

Akasztó – Soltvadkert
A felfelé törekvő Akasztó FC otthonában fogadja a Soltvadkertet. Kiegyenlített küzdelemre számíthatunk. Tippem erre a mérkőzésre: 2:2

 

Jánoshalma – Lajosmizse
Két olyan csapat találkozik, ahol mindkét részről minden eredmény lehetséges. A mérleg nyelve azonban a formákat tekintve a Lajosmizsei VLC irányába billen el, hisz a Jánoshalma mind otthon, mint pedig idegben több vereséget is elszenvedett az utóbbi hetekben.Tippem erre a mérkőzésre: 1:3

 

Kecel – Harta
A Kecel FC szeretne a középmezőnyhöz felzárkózni, a Harta SE pedig a kieső hely elől menekül.  Így számára is fontosak (létkérdés szintűek) lennének a pontok. Ez talán elég motiváló tényező ahhoz számukra, hogy pontot vagy pontokat hozzanak el a Kecel FC otthonából.Tippem erre a mérkőzésre: 0:1

 

Kunszállás – Kiskunfélegyháza
A Kunszállás SE az eddig mutatott gyenge teljesítménye alapján nem számolhat a hazai pontokkal. A Kiskunfélegyházi HTK csapata várhatóan hazaviszi a pontokat a Kunszállás SE otthonából.Tippem erre a mérkőzésre: 0:5

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

.

Kereszttábla, ez előző forduló eredményei, tabella: .


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Baja – Kalocsa
Kiskunhalas – Tiszakécske
Kecskemét – Kiskőrös
Akasztó – Soltvadkert
Jánoshalma – Lajosmizse
Kecel – Harta
Kunszállás – Kiskunfélegyháza


.

A heti tippjáték végeredménye:

14 hozzászólás “Tippverseny ~ 24. forduló” bejegyzéshez

  1. Baja – Kalocsa 3:2
    Kiskunhalas – Tiszakécske 2:1
    Kecskemét – Kiskőrös 6:0
    Akasztó – Soltvadkert 2:1
    Jánoshalma – Lajosmizse 1:1
    Kecel – Harta 2:0
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 1:3

  2. Baja – Kalocsa 2:1
    Kiskunhalas – Tiszakécske 1:1
    Kecskemét – Kiskőrös 4:0
    Akasztó – Soltvadkert 1:1
    Jánoshalma – Lajosmizse 1:1
    Kecel – Harta 2:0
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0:4

  3. Baja – Kalocsa 2:2
    Kiskunhalas – Tiszakécske2-2
    Kecskemét – Kiskőrös 5:0
    Akasztó – Soltvadkert 1:3
    Jánoshalma – Lajosmizse 1:1
    Kecel – Harta2:1
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza1-3

  4. Baja Kalocsa 2-0
    Kiskunhalas Tiszakécske 1-0
    Kecskemét Kiskőrös 5-0
    Akasztó Soltvadkert 1-2
    Jánoshalma Lajosmizse 0-1
    Kecel Harta 1-0
    Kunszállás Kiskunfélegyháza 0-3

  5. Baja – Kalocsa 2-1
    Kiskunhalas – Tiszakécske 1-3
    Kecskemét – Kiskőrös 6-0
    Akasztó – Soltvadkert 1-2
    Jánoshalma – Lajosmizse 2-2
    Kecel – Harta 1-0
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0-4

  6. Baja Kalocsa 1:1
    Kiskunhalas Tiszakécske 0:3
    Kecskemét Kiskőrös 6:1
    Akasztó Soltvadkert 0:2
    Jánoshalma Lajosmizse 0:1
    Kecel Harta 2:0
    Kunszállás Kiskunfélegyháza 0:3

  7. Baja Kalocsa 0-2
    Kiskunhalas Tiszakécske 1-5
    Kecskemét Kiskőrös 6:1
    Akasztó Soltvadkert 0-3
    Jánoshalma Lajosmizse 0:1
    Kecel Harta 2-1
    Kunszállás Kiskunfélegyháza 1-2

  8. Baja – Kalocsa 1:2
    Kiskunhalas – Tiszakécske 2:3
    Kecskemét – Kiskőrös 4:0
    Akasztó – Soltvadkert 1:2
    Jánoshalma – Lajosmizse 1:2
    Kecel – Harta 2:1
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0:2

  9. Baja – Kalocsa 1-2
    Kiskunhalas – Tiszakécske 0-4
    Kecskemét – Kiskőrös 5-1
    Akasztó – Soltvadkert 2-2
    Jánoshalma – Lajosmizse 2-3
    Kecel – Harta 0-0
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 2-3

  10. Baja – Kalocsa 2:2
    Kiskunhalas – Tiszakécske 1-3
    Kecskemét – Kiskőrös 6-1
    Akasztó – Soltvadkert 2-1
    Jánoshalma – Lajosmizse 1-1
    Kecel – Harta 1-1
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0-3

  11. Baja-Kalocsa 4-2
    Halas-Kécske 1-3
    Kmét-Kőrös 4-1
    Akasztó-Vadkert 2-2
    Jánoshalma-Mizse 3-1
    Kecel-Harta 2-0
    Kunszállás-Félegyháza 1-3

  12. Baja – Kalocsa 0-0
    Kiskunhalas – Tiszakécske 1-0
    Kecskemét – Kiskőrös 5-0
    Akasztó – Soltvadkert 1-1
    Jánoshalma – Lajosmizse 0-2
    Kecel – Harta 2-0
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0-1

  13. Baja – Kalocsa: 3-2
    Kiskunhalas – Tiszakécske: 0-4
    Kecskemét – Kiskőrös: 6-0
    Akasztó – Soltvadkert: 0-1
    Jánoshalma – Lajosmizse: 1-1
    Kecel – Harta: 2-1
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza: 1-3

  14. Baja – Kalocsa 1-2
    Kiskunhalas – Tiszakécske 1-4
    Kecskemét – Kiskőrös 5-0
    Akasztó – Soltvadkert 1-1
    Jánoshalma – Lajosmizse 2-0
    Kecel – Harta 2-1
    Kunszállás – Kiskunfélegyháza 1-3

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.