Tippverseny ~ 8. forduló

forrás: iconfinder.com
forrás: iconfinder.com

Az őszi szezon közepéhez érkeztünk. Hét forduló lement, a mostani után még ugyanennyi vár a csapatokra. A kecskeméti csapat a hét végén szabadnapos lesz, de a tippjáték természetesen megy tovább.

Ezen a héten Nyicsenko vállalta a tippírás szöveges indoklását, aki megnyerte az előző heti versenyt. Reméljük átmentette a formáját és most is tuti tippeket kapunk tőle:

 

Baja – Lajosmizse
Belelendült az utóbbi időben a hazai csapat(3/3) és bár egy elég szívós ellenfél vár rá a hétvégén, szerintem otthon tudják tartani a pontokat. 2-0

 

Kiskunhalas – Kiskőrös
Az elmúlt szezonhoz képest egy picit visszaesett a hazai csapat, aki egy jó szériában levő Kőrössel találkozik. Ahogy hallottam nem volt annyira egyértelmű a vendégek múlt heti fölényes győzelme, ahogy az eredményből gondolnánk, így hát nálam ez is hazai győzelem.  3-2

 

Kunszállás – Harta
Két kimondottan rossz szériában levő két csapat találkozója, ahol minden bizonnyal a pillanatnyi jobb forma és esetleg a helyzeteit jobban értékesítő csapat fog győztesen levonulni a pályáról, ha egyáltalán lesz ilyen?  2-2

 

Kecel – Tiszakécske
Itt sem dicsekedhet senki a hazaiak részéről az utóbbi idők szép eredményeivel és bár a szívem hazahúz az eszem mégis azt diktálja, hogy egy sima vendégsikerrel ér véget a mérkőzés.  1-4

 

Akasztó – Kalocsa
Igencsak megváltoztak az erőviszonyok tavalyhoz képest, amikor is fix 2-es lett volna ez a meccs kimenetele egy esztendeje, most viszont nem merem kijelenteni ezt ilyen biztosan, inkább látok pontosztozkodást a két csapat között.  1-1

 

Bácsalmás – Soltvadkert
Mindkét csapat hosszú nyerőszéria után szaladt bele egy-egy pofonba az elmúlt héten és az erőviszonyok valamint a papírforma tekintetében is a hazaiak mellett szól a gödörből való kikapaszkodás.  3-1

 

Jánoshalma – Kiskunfélegyháza
Nem olyan meggyőző a bajnokcsapat idei teljesítménye mint ahogy az volt az elmúlt időkben. Be-be csúszik egy-két nemvárt eredmény, amit nem igazán szoktunk meg a Félegyházától. Meglepetés lesz ezen a találkozón is?  2-2

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

.

———————————————————–
Kis segítség a tippeléshez: az előző forduló eredményei, tabella és a formasorrend:

horz

.

.

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Baja – Lajosmizse
Kiskunhalas – Kiskőrös
Kunszállás – Harta
Kecel – Tiszakécske
Akasztó – Kalocsa
Bácsalmás – Soltvadkert
Jánoshalma – Kiskunfélegyháza

.

.

A heti tippjáték végeredménye:
screenshot-at-2016-10-02-165736

12 hozzászólás “Tippverseny ~ 8. forduló” bejegyzéshez

  1. Baja – Lajosmizse: 3-0
    Kiskunhalas – Kiskőrös: 2-2
    Kunszállás – Harta: 1-1
    Kecel – Tiszakécske: 1-3
    Akasztó – Kalocsa: 2-2
    Bácsalmás – Soltvadkert: 2-1
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza: 0-2

  2. Baja – Lajosmizse 2-1
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1-1
    Kunszállás – Harta 0-0
    Kecel – Tiszakécske 1-4
    Akasztó – Kalocsa 0-2
    Bácsalmás – Soltvadkert 3-1
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 1-4

  3. Idén nem megy a tippelés, de azért játsszunk! 😉

    Baja – Lajosmizse 2:0
    Kiskunhalas – Kiskőrös 2:0
    Kunszállás – Harta 2:0
    Kecel – Tiszakécske 0:4
    Akasztó – Kalocsa 2:0
    Bácsalmás – Soltvadkert 2:0
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 1:1

  4. Kamikaze tippjeim: 🙂

    Baja – Lajosmizse: 4:1
    Kiskunhalas – Kiskőrös: 2:3
    Kunszállás – Harta: 0:1
    Kecel – Tiszakécske: 1:5
    Akasztó – Kalocsa: 1:1
    Bácsalmás – Soltvadkert: 3:1
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza: 1:3

  5. Baja – Lajosmizse 4:1
    Kiskunhalas – Kiskőrös 2:2
    Kunszállás – Harta 1:2
    Kecel – Tiszakécske 1:3
    Akasztó – Kalocsa 2:2
    Bácsalmás – Soltvadkert 1:0
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 2:4

  6. Baja – Lajosmizse 3:1
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1:3
    Kunszállás – Harta 2:3
    Kecel – Tiszakécske 4:1
    Akasztó – Kalocsa 2:4
    Bácsalmás – Soltvadkert 4:1
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 0:3

  7. Baja – Lajosmizse 2:1
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1:1
    Kunszállás – Harta 0:0
    Kecel – Tiszakécske 0:5
    Akasztó – Kalocsa 0:3
    Bácsalmás – Soltvadkert 2:0
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 0:3

  8. Baja – Lajosmizse 3-0
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1-1
    Kunszállás – Harta 0-0
    Kecel – Tiszakécske 0-4
    Akasztó – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Soltvadkert 0-0
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 1-2

  9. Baja-Lajosmizse 2-0 Kiskunhalas-Kiskőrös 1-0 Kunszállás-Harta 1-0 Kecel-Tiszakécske 1-3 Akasztó-Kalocsa 1-1 Bácsalmás-Soltvadkert 1-1 Jánoshalma-Kiskunfélegyháza 1-0

  10. Baja – Lajosmizse 3-1
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1-1
    Kunszállás – Harta 0-0
    Kecel – Tiszakécske 1-3
    Akasztó – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Soltvadkert 0-1
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 2-2

  11. Baja – Lajosmizse 2-0
    Kiskunhalas – Kiskőrös 1-1
    Kunszállás – Harta 3-2
    Kecel – Tiszakécske 0-3
    Akasztó – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Soltvadkert 4-0
    Jánoshalma – Kiskunfélegyháza 0-5

  12. Baja-Lajosmizse 4-1
    Kiskunhalas-Kiskőrös 2-2
    Kunszállás-Harta 2-1
    Kecel-Tiszakécske 1-3
    Akasztó-Kalocsa 1-1
    Bácsalmás-Soltvadkert 4-0
    Jánoshalma-Khtk 1-3

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.